Ez a 2009-es alkotás, nagy port kavart nemcsak filmes, de politikai körökben is, de lássuk be, Tarantino pont erre pályázott, nevezetesen: felkavarni az állóvizet, bármi áron.
rendező: Quentin Tarantino
forgatókönyvíró: Quentin Tarantino
operatőr: Robert Richardson
jelmeztervező: Anna B. Sheppard
producer: Quentin Tarantino, Lawrence Bender
látványtervező: David Wasco
vágó: Sally Menke
szereplő(k):
Brad Pitt (Aldo Raine hadnagy)
Diane Kruger (Bridget von Hammersmark)
Christoph Waltz (Hans Landa)
Mélanie Laurent (Shosanna Dreyfus)
Eli Roth (Donnie Donowitz őrmester)
Til Schweiger (Hugo Stiglitz őrmester)
Daniel Brühl (Frederick Zoller)
Mike Myers (Ed Fenech tábornok)
Maggie Cheung (Madame Mimieux)
Martin Wuttke (Hitler)
Jacky Ido (Marcel)
Samuel L. Jackson (Narrátor)
Különféle fórumok szerint Quentin Tarantino ebből a filmből készítette első „hivatalos” remake-jét, ami véleményem szerint több szempontból is pontatlan állítás. Egyrészt az eredeti Becstelen brigantik történetéből az átírás után nem sok maradt az új mű végleges változatában, másrészt a plágiumban utazó férciparos / idézetrendszereket kidolgozó posztmodern zseni (ennek megítélését rátok bízom) már első komolyabb munkájában viszonylagossá tette eredetiség, hommage, lopás, remake stb.. kategóriáit.
Szerencsére a cikknek nem célja, tovább bonyolítani a Tarantino szálat, ezért gyorsan áttérek a filmre. Nos, a legtöbb helyen 8.8 és 9 pontos értékelést kapott a tízes skálán, én személy szerint 7.5 pontnál többet nem adnék a filmre.
A történettel nincs semmi baj (már ami a hitleri részt illeti). Aldo Raine hadnagy (Brad Pitt), egy csapat zsidóból verbuvál egy MINEK NEVEZZELEK társaságot. Az egyszerűség kedvéért használjuk az alakulat szót. Nos, az alakulat a megszállt Franciaországban tevékenykedik és nem szokványos módszerekkel öli a németeket. Öli? Mészárolja. Egy csapat, pszichopata állat, gerillaként mozogva agyonveri az útjukba eső németeket, akiket hol élve, hol holtan megskalpolnak. A végcél mégsem az értelmetlen kegyetlenkedés, hanem egy Hitler elleni merénylet kivitelezése, miközben a Führer és a német vezérkar nagyrésze egy moziban filmet néz.
A film elején egyébként egy remek jelenetet kapunk, amikor egy francia tehenészcsaládhoz megérkezik a film legnagyobb pozitívuma Christoph Waltz SS ezredes. Igen, ő. Zseniálisan nagyot alakított, ő maga a német precizitás, aki hidegprofiként végzi munkáját, nevezetesen a bujkáló zsidók felkutatását és kivégzésének levezetését. Hatalmasat dobott a filmen a jelleme, azok a jelenetek magasan a legjobbak, amiben ő szerepel. Nos, a film első jelenete, kb 10 percig tart és azt hiszem az évtized egyik legjobban sikerült darabja, a hangulata, a párbeszédek tökéletesre sikerültek. Látva ezt a tíz percet, bizakodva helyezkedtem el a kanapén, sajnos részben csalódnom kellett, ugyanis egy-két jelenet kivételével nem sikerült a kezdeti lendületet és színvonalat tovább fenntartani.
Alapvető probléma: A film egyik legnagyobb hibája, hogy nem tudunk azonosulni a brigantikkal. Ennek legfőbb oka, hogy ők maguk is háborús bűnöket, sőt emberiesség elleni bűnöket követnek el. Hihetetlen kegyetlenséggel végeznek mindenkivel, akin német egyenruha van, ami finoman szólva is aggályos, hiszen nem minden német katona volt náci, azt hiszem, ezt nem kell különösebben magyarázni. Nos, a magam részéről nem tudtam különbséget tenni a németek és a brigantik között, aggályaimat egy egyszerű, de jelentős gondolatra alapozom, mégpedig Nagy Katalin cárnő elhíresült mondására: „Büntessük a gonosztevőket, de ne utánozzuk őket”. Egyébiránt, hogy a kritika jellegnél maradjunk, egy ilyen fim esetében szeretnünk kellene a főhősöket, haláluk láttán azonban cseppet sincs rossz érzésünk.
Sajnos Tarantino nem tudta megállni, hogy legalább egy „filmcsillag” ne kerüljön bele filmjébe, Brad Pitt hivatott arcával reklámozni az alkotást. Ha már róla van szó, szerintem, amit a filmben előadott az nem színészi játék, az egyszerű ripacskodás. Se a hanghordozása, se a metakommunikációja nem való ebbe a filmbe, ő, Hans Landával ellentétben sokat ront az összképen. Ami viszont tetszett, az az operatőri munka (nagyrészt), ugyanis néhány, valóban egyedi és zseniális kamerabeállást kapunk, amelyek, el kell ismerni, fantasztikusan sikerültek, ezen kívül azonban látvány terén nem sok újítás jutott a filmnek osztályrészül.
QT tanult valamit az utóbbi filmjeiből, mert már kevéssé volt jellemző a Becstelen Brigantikban a populista párbeszéd, bár a kocsmás jelenetnél kaptunk egy keveset, de úgy gondolom ez bőven megbocsátható, mivel hamar visszatalál az alkotás a fővonalra.
A történet egyébként keretbe foglalja a film cselekményét, ezért egy igen „ütős” befejezést kapunk, ami újabb jó pontot eredményezett nálam.
Összegezve, nem rossz film a Becstelen Brigantik, sőt, a Tarantino rajongók biztosan szeretni fogják, ugyanakkor a fent említett bosszantó (és jószerivel elkerülhető) hibák a semleges néző számára „egyszeri megtekintéses” kategóriába teszik QT legújabb alkotását.
