Az egykor szebb napokat megélt, mára már kultikusnak számító dallamrocker Enuff Z’Nuff nem adja fel. Clowns Lounge címmel december másodikán most egy olyan speciális albummal jelentkeznek, amelyre a banda hőskorszakából származó kiadatlan demószámok, ritkaságok kerülnek fel. A dalok többségét a két alapító, azaz Donnie Vie énekes és Chip Z’Nuff basszeros írta 1988 és 1989 körül, majd a wisconsini Lake Genevában rögzítették őket kétinches analóg szalagra. Most ezek a dalok megfelelően átdolgozott, újravett formában kerülnek fel a lemezre és az egyik dalban a 2011-ben alkoholmérgezésben elhunyt Warrant énekes, Jani Lane mellett a Styx gitáros-énekese, James Young is hallható lesz. Mivel Donnie Vie énekesnek az utóbbi időben megromlott az egészségi állapota, így a lemez munkálataiból már nem vette ki a részét, így a dalokat az egyedüli őstagként funkcionáló Chip Z’Nuff basszeros énekelte fel, a lemezen pedig Tony Fennell és Tory Stoffregen gitárosok, illetve Erik Donner dobos a segítője. A már ismert Rockabye Dreamland mellett most a She Makes It Harder című dal is meghallgatható:

Érdekesség, hogy a Clowns Lounge lemez néhány dalába a tagok belekeverték a banda néhai gitárosának, Derek Frigo-nak egykoron félretett témáit (Frigo 2004-ben, 37 éves korában hunyt el drog-túladagolás következtében), valamint egy másik alap-tag, Donnie Vie egyes kompozícióit. A lemez megjelenését követően nagyszabású világkörüli turnét bonyolít le az Enuff Z’Nuff, többnyire Tracii Guns és Ace Frehley társaságában.

A méltatlanul alulértékelt Enuff Z’Nuff 1984-ben alakult Chicagóban, bemutatkozó, saját magukról elnevezett lemezüket 1989-ben jelentették meg az Atco kiadónál, mely rövid időn belül aranylemez lett, köszönhetően a New Thing, illetve a Fly High Michelle daloknak. A két dal 46 hetet töltött az MTV ‘Top 10 listáján. 1991-ben jelent meg a csapat második albuma, a Strength, melynek köszönhetően felkerültek a Rolling Stone magazin ‘Az Év Legmenőbb Bandái’ listájának élére. A kezdeti sikerek után viszont megindultak a lejtőn, hiszen a ’90-es évek elején már csak a legelvetemültebb rajongók voltak kíváncsiak az előző évtized hard rockjára. Ezt követően egyre inkább az underdround világába szorultak, és a mai napig ott is maradtak.

Enuff Z’Nuff – Clowns Lounge
(December 02 – Frontiers)

01. Dog On A Bone
02. Runaway
03. Back In Time
04. She Makes It Harder
05. Rockabye Dreamland
06. The Devil Of Shakespeare (feat. Jani Lane and James Young)
07. Radio
08. Good Luv
09. Round And Round
10. Nothing
11. Backstreet Kids
12. One More Hit