Az Elmúló című dalára készítette el következő szöveges videóját a székesfehérvári End of Paradise. A srácok így meséltek erről a dalról:  

Tóth László István: „Tomi dala, instrumentális számnak készült. Csak finomítani kellett rajta, hamar összeállt.”

Munkácsi Tamás: “Valóban instrumentális nótának készült, a saját magam szórakoztatására. Aztán a többiek felvetették, hogy kéne egy lassú dal, mire előkaptam, leporoltam, átírtam a szerkezetét. Így kapta meg Misi és írta meg a szövegét. A szóló elé került még egy hidegrázós zongora rész is Veres István barátunk jóvoltából, így lett igazán kerek!”

Menyhárt Mihály: “Ez egy lassú szám a kedves elvesztéséről… Igazából akkor látjuk csak be, hogy mennyire fontos is volt a másik, amikor már nincs. Gondolatban átélve újra meg újra a vitákat, veszekedéseket, de akárhányszor is játsszuk végig fejben, sajnos már nem változtathatunk rajta… Ekor tudatosul bennünk, hogy az a sok egymás fejéhez vágott meggondolatlan kijelentés lehetett volna akár megannyi kedves szó is, azok a percek telhettek volna békében, szeretetben, de sajnos már késő a bánat.”

Forrás: HammerWorld Magazin