Az Ellátótér háza táján 2017-ben folyamatosan pörögtek az események. A próbaterem egy olyan zenei intézménnyé nőtte ki magát, ahol rengeteg olyan szolgáltatás működik, amire egy zenekarnak, zenésznek szüksége lehet. A hely motorját egy segítőkész, lendületes, lelkes, őszintén segítő szándékú csapat hajtja, valamint egyre több nevesebb, tapasztalt zenész bázisává válik az Ellátótér, ami által új lehetőségek nyílhatnak meg a náluk tanuló és/vagy próbáló lelkes, kezdő zenészek számára.

„Rendszeresen és több ízben foglalkozunk a fiatal zenészek támogatásával. A nálunk tanuló diákokat a folyamatos technikai fejlesztésük mellett minden évben belevisszük a gyakorlati életbe, minden olyan szituációt érintünk, amibe előbb vagy utóbb bele fognak kerülni. Tapasztalatot szerezhetnek a stúdióban, a színpadon, valamint minden olyan saját tapasztalatot átadunk nekik, amit később tudnak kamatoztatni a zenei pályájukon (stúdiógyakorlat, koncertlehetőség). A próbatermünkben próbáló fiatal zenekarokkal is hasonló a helyzet, igyekszünk őket is igény szerint terelgetni. Az idei nyári projektünknek két fő ága volt. Az egyik a zenekaroknak szólt, aminek röviden annyi volt a lényege, hogy végig jártunk velük egy utat, ami szerint egy zenekarnak működni kell (próbák, hanganyag készítése, promóció, koncert). Voltak zeneipari menedzsment előadások és egy kis zenekari mentorálás. A tanulók nyári projektje pedig a fellépésre való készülés volt, rengeteg próbával. Augusztusban egyesült a projekt két ága, és mindenki fellépett az Ellátótér Fesztiválon, ami a sikerre való tekintettel jövőre is megszervezésre kerül a Barba Negra Trackben.” – mondta el Tarcsai Ádám, az Ellátótér vezetője.

A nyári projekt lezajlásával nem volt megállás, ugyanis csatlakozott a Ellátótér tanári karához Vincze-Fekete Vera és Harmath-Hodászi Klára, akik éneket oktatnak, valamint Faragó István, aki által megnyílt az Ellátótér Hangstúdió, és elindult a Hang- és stúdiótechnikai oktatás.

Szeptemberben elkezdődtek a felkészülések az év végi stúdiógyakorlatra, valamint az énekesek első projektjére, a karácsonyi koncertre. Mindkettő remekül sikerült!

A stúdiógyakorlaton a tanulók Slipknot, Avenged Sevenfold, Lenny Kravitz, The Cranberries, Akela, Fall Out Boy és Bring Me The Horizon dalokat játszottak. Voltak olyan tanulók, akik nemrég kezdték a tanulást, de már kipróbálhatták magukat a stúdióban. Idén először voltak olyan dalok, amikben több tanulónk is szerepelt egyszerre, ami azt jelenti, hogy nem egy zenei alapra játszották fel az adott hangszert, hanem minden hangszert ők játszottak fel. Ez a két dal a Bring Me The Horizontól az „Avalanche” és az „Oh No”. Ének fronton pedig a Madison Paradox énekese, Török Péter vendégeskedett.

Stúdiógyakorlatok megtekinthetők az Ellátótér YouTube csatornáján

Januártól pedig egy új gitártanárral teljesedik ki a csapat, aki nem más, mint Pulius Tibor, a Supernem gitárosa.

Események tekintetében pedig jövő nyáron, az Ellátótér Fesztivál előtt, Fertőszentmiklóson megrendezésre kerül az első Ellátótér Zenetábor.