Elhunyt Nagy Gyula, akit leginkább a Fekete Lyuk egykori vezetőjeként, illetve a Sex Action egykori menedzsereként lehetett ismerni. A hírt Mátyás Attila, a Sex Action gitárosa, az F.O.System frontembere tette ki Facebookjára:
Egy csodás, vidám ember, a Sex Action zenekar örökös tagja és menedzsere, jó barátunk, Nagy Gyula ma távozott közülünk. Gyulám, nyugodj Békében!
A Fekete Lyuk a VIII. kerületi Golgota utcában, a korábbi Ganz-Mávag Vörösmarty Művelődési Ház pincéjében nyílt meg 1988-ban. A legendás underground szórakozóhelyen olyan zenekarok koncerteztek, mint a Vágtázó Halottkémek, a Tankcsapda, a Kispál és a Borz, a Sziámi, a Pál Utcai Fiúk, a Kampec Dolores, a Perfect Name, a Vidámpark a Leukémia, valamint a Fugazi is itt adta első és egyetlen magyar fellépését.
Nagy Gyula egy 1991-es interjúban így emlékezett vissza a Fekete Lyuk indulásáról:
„A nyolcvanas évek közepén a fővárosi klubmozgalom haldoklott, sorra szűntek meg a rendezvények. A fellépési lehetőségek köre leszűkült az avantgárd együttesek számára. Az intézmény akkor még a Ganz-Mávag művelődési házaként működött, a mai Lyuk helyén a hetvenes évektől kezdve a Vasas ifjúsági klubját vezettem. KISZ-berkekben zajlottak az ügyek itt is, mint mindenütt, olyannyira, hogy 1984-től ők vették el a klubot a művelődési otthontól. Már jó ideje az underground-ban mozogtam igyekeztem tető alá hozni egy olyan vállalkozást, mely rendszeres fellépéseket biztosítana a műfaj formációinak. A Kontroll Csoport feloszlása után a Balkán Futourist nálunk adta elő Deja vu revüjét, melynek színvonalát még a fanyalgók is elismerték. Az indíttatást a Balkán Futourist adta, az ő segítségükkel alakultak ki koncepcióink. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy 1988-ban megszűnt a gyár, a klubot visszakaptuk és megindult a Lyuk. Kezdeti elképzeléseinkkel egy meglehetősen szűk értelmiségi réteget céloztunk meg. Eleinte szó sem volt punkokról vagy skeanhedekről. Néhány éve e két zenei tábor között annyira elmérgesedett a viszony, hogy kénytelenek voltak bezárni a kispesti punk klubot, s mindez kapóra jött a Lyuknak. Kínálatunk bővült, különböző irányzatok kezdtek zenélni nálunk.”
Nyugodjék békében!