Gasner János a nyolcvanas/kilencvenes évek meghatározó zenekaraiban, az Európa Kiadóban és a Sziámiban gitározott, de játszott az Új Nemben is, és tagja volt a Bardo és a Sziámi jelenlegi felállásának is. Tagja volt a Tibet Társaságnak, a VOLT kulturális magazin indulásakor William S. Borroughs szövegeket fordított, halála előtt nem sokkal fejezte be a BADA DADA életmű-filmet. A Gödör Klub zenész- és civil társadalmának aktivistája volt, szerepelt a magyar underground zenét dokumentáló filmekben (Moziklip, Városbújócska), részt vett színházi előadások szerkesztésében, írt zenét Gémes János Dixinek és Bada Dadának is. A zeneszerző-gitáros hétfő este még zenélt a Bardo együttesben. Kedden reggel állt meg a szíve, 54 évesen ment el.

54 éves volt a gitáros, tervezett lemezborítókat és plakátokat – egy időben grafikai munkákból tartotta fenn magát. Meghatározó tagja volt az Új Nem nevű igen izgalmas underground zenekarnak a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján – közölte a HVG. Folyamatosan zenélt, hol alkalmi formációkban, hol stabil zenekari tagként. A zeneszerző-gitáros a budapesti zenei színtér, valamint az éjszakai Budapest egyik emblematikus alakja volt.

Március 17-én reggel, tragikus hirtelenséggel elhunyt Gasner János, a magyar kortárs, underground és progresszív zenei élet legendás, meghatározó alakja.A gitáros, énekes, zeneszerző olyan zenekarokban játszott, mint az Európa Kiadó, a Sziámi és a Neurotic, tehetsége vitathatatlan volt. “Hétfő este még zenélt Gasner János, de kedd reggelre megállt a szíve” – mondta el az Indexnek Bárdos Deák Ágnes.Az Európa Kiadó másik gitárosa, Dénes József szintén nemrégiben hunyt el, neki is a szíve állt meg.Menyhárt Jenő, az Európa Kiadó alapítója, frontembere szerdán elmondta: “Rendkívül tehetséges ember volt, sajnálom, hogy az utóbbi időben nem voltunk kapcsolatban” Mint felidézte, együtt katonáskodtak, “akkor még blues zenét játszott, én viszont a punk iránt érdeklődtem, úgyhogy sokat vitatkoztunk”.”Úgy került az Európa Kiadóhoz, hogy évekkel később egyszer találkoztunk a Bartók Béla úton, leültünk beszélgetni és mondta, szeretne lejönni megnézni egy Európa Kiadó-próbát, mert tetszett neki, ahogy Dönci, Dénes József gitározik. Lehozott egy gitárt és nagyon jól játszott, kicsit olyan stílusban, mint Robert Fripp a King Crimsonból. Ő lett a másik gitárosunk” – idézte fel Menyhárt Jenő.Gasner János ekkor volt először az Európa Kiadó tagja, aztán az alakuló Sziámi zenekarba ment, ahol Müller Péterrel játszott együtt, később, miután Dönci kilépett az Európa Kiadóból, Menyhárt visszahívta és játszott is az együttes második albumán, az 1989-ben megjelent Szavazz Rám!-on.Hosszú éveken át volt meghatározó gitárosa és zeneszerzője a Sziámi zenekarnak, de játszott az Új Nemben, Bada Dadával és a Bárdos Deák Ágnes vezette Bardóban is. Az utolsó projekt, amelyben szerepelt, a Paddy at the Gas Station volt; ez a formáció hétfőn, halála előtt egy nappal a Gödörben lépett fel.A zenész az ATV-nek adott utolsó interjúja megtekinthető a itt.

Gasner János 54 éves volt.Nyugodj békében!