69 éves korában elhunyt Dave Holland dobos, aki 1979 és 1989 között volt a Judas Priest tagja, és többek között olyan klasszikus albumokon játszott. mint a British Steel, a Point Of Entry, a Screaming For Vengeance vagy a Defenders Of The Faith. Az Ultimate Classic Rock információja szerint Dave Holland még a múlt héten, január 16-án hunyt el egy spanyol kórházban. Az El Progreso lap úgy tudja, hogy a dobos egy ideje már a Lugo város közeli hegyekbe költözött, ahol visszavonultan élt és csak néhány helyi lakossal tartott fenn kapcsolatot, akik mind rendes, kedves emberként ismerték. Halálának oka egyelőre nem ismert. Holttestét már el is hamvasztották.

Holland 2004 januárjában több év letöltendő börtönbüntetést kapott, miután kiderült, hogy megpróbált megerőszakolni egy 17 éves fiút, aki dobolni tanult nála. Bár a vádakat mindvégig tagadta, 2007-ben nyolc év börtönbüntetésre ítélték. A zenész a  szabadulása után költözött a Lugóhoz közelo Fonsagradába, ahol visszavonultan élt. Egy alkalommal azt nyilatkozta, hogy könyvet ír majd életéről és karrierjéről.

Nyugodjék békében!

Dave Holland a ’60-as évek legvégén a Trapeze alapító tagjaként kezdte profi zenészkarrierjét, ahol Glenn Hughes basszusgitáros/énekessel játszott együtt. Az 1969 tavaszán megalakult Trapeze számos tagcserén esett át át a karrierje során, de a hard rock banda magját Glenn Hughes, Mel Galley gitáros (később Whitesnake), valamint Dave Holland alkotta, akik már korábban is egy bandában zenéltek.

Holland 1979 augusztusában, Les Binks távozása után került be a Judas Priestbe. Itt a ’80-as évek összes klasszikus albumán és turnéján ő játszott, így többek között az 1980-as British Steel, az 1982-es Screaming For Vengeance, az 1984-es Defenders Of The Faith, az 1986-os Turbo és az 1988-as Ram It Down dalai is hozzá köthetők. Még ha utóbbi lemezről később ki is derült, hogy dobgéppel vették fel. A legendás brit metal bandából 10 év múlva távozott, személyes (egészségügyi és családi) okok miatt. Zenekari oldalról a váltás úgy jött le, hogy a Priest elsősorban zenei nézeteltérések miatt cserélte le őt a fiatalabb, intenzívebb és technikásabb stílusban játszó Scott Travisre (Racer X). Travis a Painkiller albumon mutatkozott be, és ma is a zenekar tagja.

Holland ezt követően már nem nagyon mozgott a zeneiparban. Utolsó komolyabb megmozdulása, Tony Iommi és Glenn Hughes még a ’90-es évek derekán felvett The DEP Sessions albuma 2004-ben jött ki – ezen azonban már Jimmy Copley új témáit lehetett hallani. A döntés oka, hogy a dobost ugyanebben az évben ítélte nyolc év szabadságvesztésre egy brit bíróság egy 17 éves, fogyatékos fiú megerőszakolásának kísérlete miatt, aki tőle vett dobleckéket. Szabadulása után visszavonultan élt a spanyolországi Fonsagradában.