Az év utolsó két hónapjában a Depresszió vendégeként járta be az országot a fővárosi modern metal/metalcore brigád, a Down For Whatever, emellett azonban a friss dalok írására is jutott energiájuk. “Mikuláskor” debütált az első új dalukat a Zuhanás albumuk megjelenése után Porszemek A Fényben cimmel. Most pedig az év végére kaptunk még egy új dalt Kikiéktől. A Szakíts szét az első dalhoz hasonlóan szintén klip formában érkezett.
“Mi ezzel a számmal szeretnénk egy fényesebb és gondtalan következő évet kívánni nektek. Köszönjük, hogy idén is velünk voltatok és ismét megmutattátok, hogy micsoda ereje van a mi közösségünknek és annak a hangos zenének, amely minket is éltet és napról-napra mozgásra sarkall. Előre 2022-be! Zuhanjunk tovább együtt!”
Down For Whatever tagjai:
Diószegi Kiki – ének
Császár Róbert – gitár
Czink Zsombor – basszusgitár
Zsoldos Dávid – dob