Különleges, kizárólag Accept dalokra épülő, több mint 2 órás koncertet adott Udo Dirkschneider 2016. március 29-én a Barba Negra Music Clubban (a buliról ITT olvashatsz bővebben). A 64. évében lévő német heavy metal veterán 2016-ban egy olyan koncertsorozatot nyomott le, amelyen csak a legendás zenekarral közös dalai közül válogatott. A február közepén indult, és számos európai országot érintő körút sikere borítékolható volt (a nagy siker miatt 2017 elejére meghosszabbították a turnét). Április 2-án a németországi Memmingenben rögzítették is a teljes bulit, hogy aztán Live – Back To The Roots címmel CD-n is megjelenhessen az utókor számára. A turné anno úgy indult, hogy főhősünk ezzel zárja le Accept-korszakát, a hétvégén azonban Udo bejelentette, hogy a történet folytatódik, Back To The Roots Part II címmel jön a második etap, teljesen más Accept repertoárral.
„Eredetileg az volt a tervem, hogy idén egy U.D.O.-turnéval térünk vissza. Mindezt keresztül húzta az a megszámlálhatatlan mennyiségű e-mail és levél amit a rajongóktól kaptunk. Szinte könyörögtek nekünk, hogy folytassuk a Dirkschneiderrel. Mivel még annyi (Accept) dal van, amit nem énekeltem el az előző turnén, úgy döntöttünk, hogy eleget teszünk a kéréseknek! A Dirkschneider turnék során annyi öröm áradt a közönségből ezért nagyon várjuk, hogy újra találkozzunk veletek a turnén! Ó, ezt majdnem elfelejtettem mondani, pedig talán ez a legfontosabb: 2017 októberétől a Dirkschneider egy majdnem teljesen új műsorral indul új turnéra. Persze ezúttal is csak Accept slágerek lesznek a programban, de teljesen más dalokat válogattunk össze, mint az előző turnén. Várunk titeket a “Back To The Roots Part II” turnénkon, melynek első dátumait már láthatjátok is a plakáton!”












