Tervek szerint még az idén megjelenik a nagykanizsai Your Last Steps Lánc című nagylemeze, melyhez, klipes formában a címadó dal már meg is érkezett. A zenekar a dalhoz a klipet még tavaly forgatta le a Syndrome Pruduction segítségével. Az év elején azután egy teljes album felvételére szóló pályázatot nyertek a Nagylemez Program keretein belül, így a Lánc is részben új hangzást kapott, és most végleges formájában, a klippel együtt be is mutatkozik.
A dalban vendégénekesként a többekközött a Petricorból ismert Bótyik Borostyán hallható. A videó felvételei a budapesti Sidelight Studióban készültek, a hangfelvételek Bognár Máté, Kovács Ádám és Gerő András munkája. Az utómunka, keverés pedig a Simon István (No Silence Stúdió) és Bognár Máté közös munkája. Az albumhoz készült Artwork pedig a The Vector Mouse-nál készült.

Your Last Steps Lánc, km. Bótyik Borostyán

Ének – Partics Krisztián
Gitár, Scream – Bognár Máté
Gitár – Kovács Ádám
Dob – Major Arnold
————————-
Basszusgitár – Molnár Károly (ex-YLS)
Vendég ének – Bótyik Borostány

Az album további dalai folyamatosan készülnek, csiszolódnak. Tervek szerint még idén napvilágot lát, egy koncert felvételekből készült imageklip is a zenekartól egy új dalhoz, de renegeteg más terv is készülőben van. Érdemes tehát nyomonkövetni a zenekar munkásságát.

Ha kiváncsiak vagytok a srácokra élőben, két helyen is elcsíphetitek őket mostanában.
Előbb május 27-én pénteken a székesfehérvéri Nyolcas Műhelyben a Petricor és a Pennhurst társaságában, majd június 11-én a Tó Party -II. Elenevzésű Motoros Találkozón Zalaszentmihályon.
Ősszel pedig komolyabb turnéra is idulnak majd.

Események:
Székesfehérvár: https://fb.me/e/1Fb2yveTn
Zalaszentmihály: https://fb.me/e/3asdU9eLU

Zenekari elérhetőségek.
Instagram – https://www.instagram.com/yourlaststeps
Facebook – https://www.facebook.com/yourlaststeps
TikTok – https://www.tiktok.com/@yourlaststeps

Hallgasd meg a dalt egyéb platformokon is : https://bit.ly/3wxX571