Megvan az az érzés, amikor csak “EGY” sörre mész le a kedvenc helyedre, és csak hajnalban érsz haza jól elázva? Amit már sokan átéltünk, most a Continoom zenekar dalba öntötte, aminek most megjelent videoklipjében Bruti, az ismert humorista kapta a főszerepet.
A forgatásról Schrott Péter, a banda énekese mesélt: „Brutival együtt dolgozni hatalmas élmény volt. A forgatáson dőltünk a nevetéstől. Nem csak humoristának, de színésznek is nagyon bevált. Profi hozzáállással, alázattal dolgozik, és egyből tudta, mit is szeretnénk látni a felvételeken. Persze, hiszen volt már másnapos ő is…:D De amilyen arcokat vág, és ahogy eljátssza a túl-bulizós nagyon részeg formát – akit alakít a klipben – az zseniális. Stílusosan, egy erre kiválóan alkalmas helyszínen forgattunk, a Trabant Presszó pincéjében. Bár a dal bulis, és remekül lehet rá tombolni, a mondanivalója mély, hiszen az alkoholizmus problémáját dolgozza fel. Nagyon köszönjük minden résztvevőnek ezúton is a közreműködést, nem volt könnyű nap, de a foglalkozás maximálisan elérte célját.”
Schrott Péter neve a magyar zenei életben sokak számára ismert lehet: a Tűzmadár zenekar énekesét a legtöbb rock és metal rajongónak már nem kell bemutatni, míg a TV nézők 2013-ban a The Voice- Magyarország hangja TV-s tehetségkutatóban találkozhattak vele, ahol a zsűri a legjobb rockhangnak minősítette. A Continoom 2014-ben indult útjára szóló projektként, ami rövidesen három, majd négy fős zenekarrá bővült. 7 év alatt 13 videoklip, számos feldolgozás és saját dal jelent meg, zenéjükben a metal-t break beat-tel, dub step-pel és más, nem elektronikus zenei műfajokkal fúzionálják. A zenekar már több országos turnét, hazai és külföldi klub- és fesztivál fellépést tudhat maga mögött, valamint olyan zenekarok előtt vendégeskedhetett, mint a Tankcsapda, a Leander Rising, a Kalapács és a Moby Dick. 2021-ben a Continoom-ot a Fülsebagoly martonvásári döntőjének első helyezettjeként jutalmazták, ami a zenekar eddigi legnagyobb szakmai elismerése. A Continoom egy színpadi energia robbanás, egy pozitív üzenet, ami zenei sokszínűségével és modern hangzásával képes eljutni bármilyen közönséghez.