Felesége és menedzsere, Cathy-Sarah Holmes jelentette be, hogy a W.A.S.P. klasszikus korszakának hírhedt gitárosánál, a 63 éves Chris Holmesnél torok- és nyaki rákot diagnosztizáltak. Szerencsére áttétek egyelőre nem képződtek a szervezetében, és az orvosok első körben héthetes kezelést írtak elő neki.
Chris Holmes 1982-től 1990-ig játszott a W.A.S.P. zenekarban, és a ’80-as évek amerikai metalszínterének egyik emblematikus figurája volt. Később, 1996-tól 2001-ig még visszatért egyszer a bandába. A zenekar vezetője, frontembere Blackie Lawless azonnal üzent egykori bandatársának. Blackie Lawless “a legjobbakat” kívánja Chrisnek a rákkal vívott harcában.
A friss diagnózis miatt Chris Holmes lemondta szólófellépését az idei Monsters Of Rock hajóúton, abban azonban reménykedik, hogy a korábban bejelentett kanadai turnéját, amely a tervek szerint május 5-én Quebec Cityben startol és május 28-án Vancouverben ér véget, végig tudja majd csinálni.