Még nyár elején született meg a döntés, hogy Beni (Batke Bendegúz) gitáros és a Zahorán Csaba által vezetett Billog zenekar útjai különválnak. Beni a tanulmányai mellett már nem tudott annyi időt és energiát fordítani a zenekarra, amennyi szükséges lett volna a terveik megvalósításához, ez vezetett a döntéshez. A pozsonyi és soproni koncerteken a banda barátja, Kádár Laci segítette ki őket, de azóta Jekken Ádám személyében megvan a Billog új gitárosa. Október 10-én Zalaegerszegen már vele kezdték az őszi/téli országjáró koncertsorozatukat, de előtte arra is maradt idejük, hogy rögzítsenek egy új dalt, amelyhez terveik szerint még ugyanebben a hónapban egy videóklipet is forgatnak, a premier pedig november/december magasságában várható.

A koncertek mellett, illetve a turné végeztével a Billog újult erővel szeretne ismételten a dalírásra összpontosítani, hogy jövőre egy nagyobb lélegzetvételű dalcsokorral tudjanak előrukkolni, miközben 2016 tavaszára egy elég nagyszabású terven is dolgoznak a Blizardos barátaikkal közösen.

billog-flyer 20151015