A közelmúltban három új dalt is rögzített a RedSun Recordings stúdióban a borsodi street punk zenekar, a Bebukottak. A háromból kettő nótára (Gombok és Karátok, Szobor) pedig már klip is készült. A zenekar nevét a legendás 1985-ben kiadott, (majd azonnal be is tiltott) Bebukottak című film után választották a srácok. A Bebukottak egy börtönország metaforája volt a Kádár-rendszerben. A film a kiúttalanságról és a reménytelenségről üzen. Üzenete átvitt értelemben teljes mértékben megegyezik a zenekar világképével.

„Van egy zenekarunk, ami a Bebukottak névre hallgat. Főleg punk/street punk stílusban játszunk. Nemrég jött ki két klipünk, reméljük, hogy tetszeni fog azoknak, akik szeretik az ilyen zenéket.”




„A Szobor videóját magunk forgattuk, a már- már kultikusnak számító miskolci Mumusfészek-ben. Ha vége a vírusnak találkozunk! Addig viszont: “szobrotállítrólunkanyádék…””




Kiss János – ének/gitár,
Menyhért “Menyus” Máté – gitár,
Kiss Péter – basszusgitár,
Laczkó Attila – dobok