Hazai underground körökben 2013-ban óriási sikernek számított a dallamos hardcore-ban utazó miskolci Anchorless Bodies három dalt tartalmazó EP-je, a The Remedy Process. Nem csoda, hogy a srácok ezen felbuzdulva Everything Might Fall Apart címmel 2014-ben elkészítették első nagylemezüket. A 10 dalt tartalmazó album felvétele a gyulai No Silence stúdióban folyt, a lemez borítóját pedig ezúttal is Ubique készítette. A banda legutóbbi EP-je Harag/Inspiration/Home címmel tavaly év elején jelent meg, a rajta szereplő klipes dal, a Harag pedig végleg eldöntötte bennük, hogy magyarul folytatják tovább.
Ennek köszönhetően Testet ölt címmel október elsején megjelenik a banda teljes egészében magyar nyelvű dalokat tartalmazó új nagylemeze. A második Anchorless Bodies albumról a két előzetes dal után most itt a harmadik, az Ifjak szíve, amelyhez videoklip is készült. Természetesen lesz ingyenes lemezbemutató buli is, az A38 Hajón október 25-én, ahol az Anchorless Bodies mellett a brit Canvas és az osztrák Tripsitter is fellép.
A SOEN elementáris érzelmi erővel és zenei precizitással érkezik a színpadra, egyedi hangzásukban ötvözve a progresszív metalt és a post-rock atmoszférát mély dallamaikkal. A...
A nemzetközileg is elismert horvát hard rock/metal zenekar, a Jelusick melegít be a Judas Priest budapesti koncertje előtt, így érdemes lesz időben érkezni szeptember...
Életének 77. évében elhunyt Frank Beard a ZZ Top legendás alapírtója dobosa. Beard korábban a Cellar Dwellers, a Hustlers, a Warlocks és az American Blues zenekarokban...
Augusztus 19-én szerdán ismét a Barba Negrában lép fel a Mudfield, akik Falunap elnevezéssel harmadszorra tartják meg a fővárosban ezt a bulit. Az idei...
Alig 2 hét van hátra az ország legnagyobb nyárzáró rock and roll házibulijáig: augusztus 26-án indul Alsóörsön a TÁBOR Fesztivál. A négynapos rendezvényen szokás...