Új fejezet nyílik a hazai progresszív stoner rock nagy könyvében október 8-án. A budapesti The Royal Freak Out bevonult Sohajda Peti (Shapat Terror, Kerekes Band) egerszalóki stúdiójába, hogy egy hónap wellness zenélgetéssel felhegesszék első nagylemezüket.

Az album az A Step Beyond the Fading Line címet kapta és tíz, kellemesen hosszú dal kerül rá, köztük az előző kislemezről már ismert Comeback újragondolt verziójával. A zenekar 2015-ben lépett aktívan a budapesti rockszíntérre Full Circle c. második EP-jükkel, de a gyökereik Londonba, 2012-ig nyúlnak vissza, ahol az első, Failure is an Option kislemezt is rögzítették. Az elmúlt három évben új dalokat érleltek, csiszoltak, és végre eljött az ideje, hogy ezeket összetett koncepcióba rendezve lemezre vegyék. A munkálatok már a végén járnak, és egy olyan masszív, húzós anyag állt össze, ami alaposan megdöngeti majd a hazai klubokat.

teaser:

short:

interjús:

“A Full Cirle után felhalmozódott sok zenei ötletből állt össze a nagylemez anyaga, amit már nagyon szerettünk volna felvenni. Sohival kurvajó volt dolgozni, jó választás volt, hogy lemenjünk hozzá Egerszalókra, ahol kényelmesen tudtunk ügyködni a felvételeken. Extra jó volt, hogy a szólóhoz beszállt Sipos Andris a Nuke-ból, azonnal ráérzett, hogy miről van szó.” – mondta el Farkas Balázs, az RFO frontembere.

A végeredmény magáért beszél majd, kiforrott, érett rockdalok gyűjteménye, amihez az artworköt Jakab Peti (Jazzékiel, Klinik) készíti el. A srácok október 19-én a Robotban mutatják be a lemezt, vendégük a szexi River of Lust lesz, majd egy hat állomásos turnéra indulnak a Dungareevel és az Alone in the Moonnal. A stúdiózást a NOW Books & Music stábja is megleste, és az OverGround Productions vágott össze néhány kedvcsináló dokuvideót. Közben már egy szexi videoklip is készül, hogy felvezesse a lemezt, amit a PUR_E Prod srácaival a Miss Misery-re forgattak a Balaton-felvidéken, mégpedig egy 38 éves Cadillac társaságában.

Lemezbemutató