Kis-jubileum, újraéledő legendák, esküvők – hétfőn startol a Rockmaraton.
Július 8-án már hagyományosan Dunaújvárosban gyülekeznek a rock-metal zenék kedvelői, hogy megkezdjék a „rendes, éves nyaralást” a Rockmaraton Fesztiválon. Idén a 29. , ugyanakkor Dunaújvárosban a jubileumi ötödik évhez érkezik Magyarország legrégebbi és legismertebb rock-metal fesztiválja.
„Mi azt láttuk, hogy a rendezvény kinőtte a helyszínt, nem tudtunk kulturált környezetet biztosítani, ezért lépnünk kellett. Felfedeztük a Szalki-szigetet, és beleszerettünk. Ötödik alkalommal költözünk le ide két teljes hétre, hogy felépítsük és működtessük nektek ezt a...
Ilyen lesz a Sziget 2009-ben
Eltűnő és feltűnő színpadok, felcserélt helyszínek, drágább és olcsóbb jegyek lephetnek meg idén a Szigeten. Mindenfélét megtudtunk az idei egyhetes együttlétről, cikkünkben jegyárakkal, és más érdekes számokkal dobálózunk, valamint azt is eláruljuk, kik azok, akik tuti nem lépnek fel.
"Tavalyi térképpel könnyen lehet, hogy eltévednénk az idei Szigeten" – nyilatkozta Gerendai Károly Sziget-főszervező a fesztivál mai sajtótájékoztatóján arra utalva, hogy a megújulás jegyében számos programhelyszín átalakul, költözik, illetve olvad egybe...
A Tankcsapda is fellép a X. Zorall Sörolimpián!
Nem titok már, hogy ki lesz az abszolút sztárvendég az idei Zorall Sörolimpián. Az idén 10. születésnapját ünneplő Zorall Sörolimpián a sok kiváló fellépő zenekar mellett a Tankcsapdára is bulizhatnak majd a táborlakók. Az egykor baráti összejövetelnek indult Zorall Sörolimpia mára már jegyzett fesztivállá nőtte ki magát, és az idei headlinerek olyan zenekarokból tevődnek össze, mint a Moby Dick, a Sex Action, a Sing Sing, a Lord, a Pokolgép,...
Ukk & Roll 2018 – Március 30-ig csak 6500...
Az Early Bird jegyek villámgyorsan elfogytak a 2018-as Ukk & Roll Fesztiválra. A következő jó árasított bérlet mindösszesen 6500 forintba kerül, és március 30-ig, illetve a készlet erejéig van lehetőség ezt megvásárolni. A fesztivál nemrég jelentett be egy igazi sztárfellépőt. Alice Cooper basszerosa és lánya által fémjelzett Beasto Blanco is a fellépők sorát erősíti majd.
A korábban már bejelentett fellépők pedig: Leander Kills, Pokolgép, Road, Auróra, Rómeó vérzik, Rózsaszín Pittbul,...
Volt Fesztivál 2020 – Itt a hivatalos közlemény
A kormány április 30-án hozott döntése nyomán 27 év óta először telik el úgy nyár, hogy nem lesz Sziget Fesztivál, mint ahogy a Sziget Szervezőiroda nagy hazai fesztiváljai, a Telekom Volt Fesztivál és a Balaton Sound is elmaradnak.
A Volt szervezőinek közleménye:
Kedves VOLTosok!
Először is szeretnénk az egész csapatunk nevében megköszönni a türelmeteket és a támogatásotokat ebben a nehéz időszakban.
A magyar kormány által hozott hivatalos döntés értelmében 2020. augusztus 15-ig nem...
Crazy Lixx – A kétnaposra duzzadt Rock On! Fest...
Az eredetileg tervezettől eltérőn a 2017-es Rock On! Fest is kétnapos lesz, szeptember 2-án és 3-án kerül megrendezésre a Barba Negra Trackben, ahol olyan hazai bandák mellett, mint az Akela, a Nevergreen, a Christian Epidemic, a Dalriada, a Mobilmánia, a Tales Of Evening stb., a Crazy Lixx is fellép. A svéd rockerek új nagylemeze Ruff Justice címmel április 21-én jelent meg. A Guns N´Roses, Aerosmith, Kiss, Whitesnake, Alice Cooper,...
2021. július 15-17 között kerül megrendezésre az I. Hegyalja...
2021. július 15-17 között kerül megrendezésre az I. Hegyalja Rocktábor nevű rendezvényünk, a Tokaj-Rakamazi Tiszavirág kempingben. Fő célunk a Tokajban többször megrendezett különféle rocktáborok felélesztése, a családias légkör megteremtése, valóban rockzenére építve. Előtérbe kívánjuk hozni a korai Hegyalja Fesztiválok régi szokását, mely szerint eddig ismeretlen vagy feltörekvő bandákat szeretnénk promotálni olyan formában, hogy ők alkotják a műsor gerincét.A punktól a metálig mindenféle zenekar előfordul a műsorban, így mindenki megtalálja...
Sportalshow 2017 – Három nap rock ’n roll és...
Idén már harmadik alkalommal kerül megrendezésre Esztergomban a Sportalshow fesztivál. Ez az alapvetően rockzene orientált rendezvény idén a koncerteken kívül sok egyéb mást is kínál a látogatóknak. Lesznek könyvbemutatók, előadások és lemezbörze is!
A fesztivál három napja alatt 20 zenekar lép a Fritz-ről elnevezett nagyszínpadon. Erről a szervezők így nyilatkoztak:
- Miért éppen Fritz? Mondhatjuk, hogy kötelességünknek éreztük, hogy az Ő nevét viselje a Nagyszínpad. Tavaly éppen a fesztivál első napján...
Cradle of Filth és három hazai bejelentés a FeZeN...
A márciusi teltházas Dürer Kertes buli után Székesfehérvárra tér vissza a Cradle Of Filth.
A FeZeN fesztiválon ad majd egy felejthetetlen koncertet a brit extrém metál alapvetés. Mellettük három hazai nagyágyú, a Depresszió, a Down for Whatever és az Omega Diatribe érkezését jelentette be a fesztivál.
Az eddig bejelentett, folyamatosan bővülő lineup-ért katt ide.. https://fezen.hu/fellepok/
Ukk&Roll 2019 – Itt az első név! – A...
2019. június 18-22. között negyedik alkalommal rendezik meg a rockfesztivált a Sümeg melletti Ukk községben.
A régiót lassan kinövő rendezvény egyik fő attrakciója egy aranylakodalom lesz, ilyet viszonylag ritkán láthatunk egy rock buliban. A fantázianév a 2019-ben 50 éves P. Mobil zenekar jubileumi buliját takarja, talán nincs is más olyan zenekar ma Magyarországon, amely ilyen múlttal büszkélkedhet.
Az 1969-ben megalakult Gesarol együttes az Országos Rendező Iroda nyomására változtatott nevet 1973-ban, amikortól...


















