Fekete Zaj 2020 – Idén is lesz fesztivál, csupa...

Barangoljatok velünk az underground ösvényein! Tarts velünk 2020-ban is! A fesztivál a megszokott módon nagyon izgalmas zenei programot kínál, idén csak hazai fellépők dallamai és ütemei csendülnek fel Sástón. Találkozunk 2020. augusztus 19. és 22. között a Mátrában! „Valahol ott hagytuk félbe a beszélgetést, hogy márciusban jönnek az újabb nevek. Aztán a nevek helyett más érkezett, mi pedig csendben figyeltünk, nem volt jobb megoldásunk. Olyan sűrűn változott minden, hogy bármilyen,...

Fezen 2018 – Ismét elmarad az Anthrax koncert, március...

Ütemezési problémák miatt az Anthrax lemondta a nyárra tervezett FEZEN-es fellépését. Csaknem teljesen ugyan úgy, ahogy tette azt 2016-ban. Az idei koncert annak a pótlása lett volna, de arra még ezek szerint várniuk kell a rajongóknak. A fesztivál szervezői nagyon sajnálják a dolgot és teljes erővel dolgoznak a metálzenekar pótlásán. Egyúttal azt is elmondták, hogy aki csak az Anthrax miatt vett volna az adott napra (július 26.) jegyet, azok...

Running Wild, Dragonforce Soulfly- És még egy csomó zenekar...

Akit a legtöbben kértetek és végül sikerült: 35 év után, újra és egészen biztosan utoljára Magyarországon a kalózmetal legenda Running Wild - ezzel megvan a negyedik headlinerünk is! Jön Max Cavalera és lezúzza az arcunkat egy megújult felállású Soulfly élén és érkezik az egyik legkülönlegesebb, anime-mániás crossover banda is, akit szintén nagyon sokan kértétek - a Rise Of The Northstar! Ultradallamos, gitármániákus metalból sem maradunk le: a Dragonforce is elteker...

Költözik az Alpárfeszt!

Az ország legzöldebb és legundergroundabb fesztiválja - a szervezőkön kívülálló okokból - elhagyja névadó törzshelyét Tiszaalpárt és idén nyáron már a lakiteleki autós kempingben várja az antimainstream rajongókat.  A nemcsakmetal zenei összejövetel 2021-ben, - ha a vírushelyzet engedi - hetedik születésnapját ünnepli majd - a reggae-től a funk muzsikán keresztül egészen a fúziós és modernmetal produkciókig mindenféle szubkulturális stílussal. S bár az idei évre igent mondó fellépők listája egyelőre még titkos, az már biztos, hogy...

ALPÁRFESZT – Metal füleinknek (2018. július 5-7.)

Fesztiváloztál már a Tisza parton? Ha még nem, akkor idén ez az a kiruccanás, amit ne hagyj ki, hogy ha kedveled a kemény zenét. Az idén öt éves, hangulatos kisfesztivál headlinerei ugyanis a hazai underground metál éra legmenőbb képviselői közül kerülnek ki: a három napos feszten többek között színpadra lép a friss Nagy-Szín-Pad! győztes Apey and the Pea, a lemezét a Grammy-díjas Liam Watson producerrel rögzítő Dungaree, a már fél Európát bejárt...

Hangorkán – Újra dübörgött Magyarország legnagyobb rockzenekara

Újra az élő zenéé és a felhőtlen örömé volt a főszerep, amikor több száz zenész egyszerre csapott a húrok közé Dunaújvárosban, a Szalki-szigeten. Brókertől a börtönparancsnokig, általános iskolástól az egyetemi tanárig, segédmunkástól a topmenedzserig bárki részt vehetett a programon fellépőként. És nem is volt hiány jelentkezőkben, hiszen több mint 400-an regisztrálták magukat Magyarország, illetve egész Közép-Európa legnagyobb rockzenekarába. A hangulat fantasztikus volt, most először japán taiko dobosok is csatlakoztak a...

Ukk & Roll 2019 – Elindult a jegyelővét, csapj...

2019-ben immáron negyedik alkalommal kerül megrendezésre az Ukk & Roll Fesztivál a Sümeg melletti Ukkon. A szervezőknek ismét sikerült ütős programot összehozni, hiszen a P.Mobil 50 éves jubileumi koncertje mellett olyan neveket találunk a fellépők között mint a Szekeres/Barbaró duó egy Junkies Maratonnal,  az Orfeus, a V2 Riders Band, a Helo Zep!, a Burnout, a Stula Rock, a Zorall, a Rudán Joe Band, a Rómeó Vérzik, az AWS, a...

25. Nemzetközi Gastroblues Fesztivál – Íme a pontos program

Idén ünnepli 25. jubileumi fennállását a Nemzetközi Gastroblues Fesztivál. 2017. július 3. és 9. között színvonalas koncerteken, borbarát találkozón, főzőversenyen – középpontban a borral készült ételekkel – kispályás focimeccseken, valamint a kuriózumnak számító templomi hangversenyeken vehetnek részt az érdeklődők Pakson. Magyarország legrégebbi blues fesztiváljának szervezői a jelentős jubileum alkalmával elsősorban a közönség kívánságait vették figyelembe a program összeállításakor. A fesztivál immár hagyományosan a hét elején kezdődő klubkoncertekkel indul, a sportcsarnok nagykoncertjeire...

Megérkeztek a mátrai Fekete Zaj fesztivál első fellépői

Távol a város zajától, mégis az ország számos pontjáról könnyen megközelíthető helyen, Mátra-Sástón gyűlik össze évente itthonról és külföldről is az underground mélységeit kedvelő, új zenéket felfedezni vágyó közösség. Jövőre augusztus 17-20. között rendezik meg a Fekete Zaj fesztivált a helyszínen, ami egyszerre nyújt kiszakadást a hétköznapokból, az újdonságok megismerésének izgalmát, és persze máshol egyáltalán nem hallható hazai és nemzetközi fellépők sorát, amiből a szervezők most egy jó adagot...

Open Road Fest – Teljes a line-up, itt a...

Magyarország legnagyobb zenei és motoros fesztiválja sem sokat tétlenkedik, 20 új névvel rukkolt elő, így most már a teljes zenei programcsomagból csemegézhetünk. Ráadásként a kedvezményes napijegyek értékesítése is elstartolt. A napi bontás itt érhető el Csekkold a részletes programot, kedvezményes napi és hetijegyek itt érhetőek el FB esemény 19. Harley-Davidson Open Road Fest, 2018. június 06-10. Alsóörs Feel the Freedom

Friss hírek

Coroner: októberben Budapesten a technikás thrash metal úttörői

Igazi underground zenei szenzációkkal is készült a jubileumi évre az idén 30 éves Concerto Music: október 8-án például a technikás és progresszív thrash metal...

A brutális deathgrind úttörője, a BRUJERIA Budapestre érkezik

2027. március 17-én az Analog Music Hallban lép fel a mexikói-amerikai extrém metálzenekar. A kartellek, a drogkereskedelem, a rituális gyilkosságok és a mexikói folklór...

Új oldalát mutatja meg A Király Halott. Itt a „Változnék”

Friss dallal jelentkezik A Király Halott. A 2017 óta aktív zenekar a „Változnék” című szerzeményben a korábbiakhoz képest hangsúlyosabb szerepet szán a popzenei elemeknek. A...

Thy Catafalque és Lazarvs a Budapest Parkban

Szeptember 30-án külföldi turnéik után a Thy Catafalque és a Lazarvs közösen lépnek a Budapest Park színpadára A tavaszi Európa-turné után idén utoljára érkezik...

A Motionless In White 2027-ben visszatér Budapestre

A Chris Motionless vezette zenekar 2025-ben már bizonyította a magyar közönség előtt, hogy koncerten is elementáris erővel működik. Június 13-án pedig ismét Budapestre érkeznek,...