Talán a mankó legfontosabb részéhez értünk. Ha minden igaz, akkor már tudjátok, hogy mi micsoda a gépeteken: Az elején az az izé, ami előre hátra mozog, az objektívetek. Ha nem mozog, akkor csak egy kisablak, de attól az még az. Ami a tetején van, nincs feliratozva, és gomb, az az exponáló gomb, azzal tudtok fényképet csinálni. Ami meg hátul van, azon tudjátok megnézni, hogy mit is fotóztatok.
Tehát mindenki tud mindent, most már csak a kiegészítő részek maradtak hátra. Olyanok, mint, hogy hogyan fogd, hogyan állj, és mit csinálj.
Ahhoz, hogy fényképezhess, meg kell tudnod fogni a fényképezőgépedet. Ehhez szükséged van általában két kézre, meg néhány ujjra. Ha ezek megvannak, akkor próbáld ki a következőt:
Fogj meg egy tollat és nyújtott kézzel tartsd magad előtt! Próbáld meg minél tovább egy pontban tartani a végét! Ha minden igaz, hamarosan látni fogod, ahogy a tollad vége remegni kezd. Ez azért van, mert a vállad apró mozgását a karod felerősíti. Most próbáld ki ugyanezt úgy, hogy a tollat a homlokodhoz nyomod, behajlított karral! (Itt lehetőleg a toll legyen kikapcsolva, hogy ne firkáld össze magadat és lehetőleg a szomszédok se lássanak, mert hülyén fogsz kinézni!)
Ha igazam van, akkor a tollat nagyon szépen, stabilan tudod fogni. Ezt csak azért mondom, mert bár a fényképezőgépek adnak lehetőséget arra, hogy a hátsó képernyőn nézd, hogy mit fényképezel, jobb, ha minél közelebb van hozzád. Aztán, hogy a tollnál maradjunk: Vegyél mindkét kezedbe egy–egy tollat! Oldalsó középtartás, és onnan érintsd össze a két toll hegyét az arcod előtt! Ha sikerült, tartsd meg úgy, mondjuk fél percig! Közben figyeld, hogy a tollak hegyei hogyan mozognak egymáshoz képest! Megvan? Nos, kár, hogy nem láthatom… Minden esetre itt azt fogod látni, hogy mind a két toll hegye mozog, de nem együtt. Ez a két egyszerű példa csak azért kellett, mert amiről beszélni akarok elsőként az az, hogy hogyan fogd a gépet.
Mindenek előtt két kézzel, az arcod előtt. A vállak és a könyök leengedve, ez utóbiak az oldaladhoz szorítva. Ez a legstabilabb tartás. Tudom, hogy egy kompaktot nem kunszt fél órán keresztül megtartani, de pl. az én Nikonom vakuval és objektívvel együtt sacc két kiló felé jár. Nagyon fárasztó tud lenni a csuklónak.
Ha olyan géped van, (bridge, vagy tükörreflexes) aminek van számottevő objektíve, akkor az egyik kezeddel alulról tartsd azt! Így még stabilabb fogást találsz a masinádon. Ennek egy lényeges szerepe lesz: Nem fog annyira remegni a kezed, tehát élesebb képeket tudsz csinálni.
Légzés
Alapvetően ha levegőt veszel, akkor a mellkasod emelkedik, emiatt az arcod előtt lévő géped mozdulni fog. Ezt kétféleképpen küszöbölheted ki: Az egyik, hogy nem veszel levegőt. Ezzel az a baj, hogy egy egyórás koncert alatt simán megfulladsz. A másik, hogy azt teszed, amit a lövészek: Amikor célzol, nyugodtan légcserélsz, de mielőtt exponálnál, — tudod, az a kis gomb — beszívod a levegőt és bent tartod. Exponálsz, majd kifújod a levegőt. Fontos, hogyha sorozatot készítesz, akkor ne próbáld a sorozatos exponálások között kifújni–beszívni a levegőt, mert egyrészt egy jobb gép 6-25 képet is csinál egy másodperc alatt, másrészt, ha mégis sikerülne valószínűleg az ájulás miatt összetörnéd a gépedet.
Most már vettél levegőt és fogod a fotómasinádat. Mivel az ember alapvetően a gravitáció áldozata, ezért állnod is kell valahogy. Nos, ha állsz, akkor próbáld meg ezt úgy tenni, hogy minél stabilabb legyél! Told előre az egyik lábfejedet, és kicsit lépj ki vele oldalra, a térdedet egy aprót rogyaszd meg, így a súlypontod lejjebb kerül, és stabilabban fogsz állni. (Pogó közben sem rúgnak fel)
Ha guggolni kell és nem félted a nadrágod, bőrödet, akkor félig térdelj le, az egyik lábaddal pedíg lépj előre, mint a kollega a képen, bár kicsit takarásban van, de ez a tökéletes testtartás:
Mit csinálj? Jó kérdés, innen jön a neheze a dolognak. Felteszem, hogy sok koncertfotót láttál és sok koncerten voltál. Az együttesek mindig fenn ácsorognak a színpadon, vagy esetleg lejönnek a színpad elé kicsit, ha van lehetőségük, de nagyjából minden koncert ugyanaz. Ők zenélnek, te fotózol. Mögötted meg bulizik a tömeg. Ahhoz hogy igazan jól sikerült képeket csinálj, amire a haverok egyrészt tényleg azt mondják, hogy „Huvazzz!”, másrészt meg akár az együttesnek is elküldheted, hátha meghívnak a gépeddel együtt a következő koncertjükre, vagy egy újság lecsap a képeidre, szóval ehhez egy dolog kell: A bulikon rajtad kívül lesz még mondjuk féltucat fényképezőgép. Neked az a feladatod, hogy nyitva tartsd a szemedet, fel legyen töltve az akksid, és várd azt a képet, amire én azt mondom, hogy a nap képe. Nem kell, hogy a tiéd legyen a legjobb, — főleg, ha mondjuk van hivatásos, vagy profi fotós is a koncerten — de mindenképpen törekedj arra, hogy a tiéd egyedi legyen! Az alábbi példák a Crossholderről és Hartmann Z.-ről megmutatják, hogy mire is gondoltam:
Láss élesen, Fotózz élesen!
Nincs bosszantóbb, mint amikor egy tökéletes kép életlen. Ez csak azt mondja el rólad, hogy nem volt elég időd. Sajnos, a koncerteken visszatapsolás van, de újrafotózás ritkán. Törekedned kell arra, hogy minden képeden a megfelelő helyeken a megfelelő pontok élesek legyenek. Általánosságban mondom, hogy az arc és a szem az, ami számít. Ha ez a kettő éles, gykorlatilag mindenki azt fogja hinni, hogy a többi szándékos. Mutatok egy példát, hogy lássátok. Nagyban, hogy tényleg lássátok.
A kép — leszámítva, hogy ezren belógnak alulról — szinte tökéletes. Jó a beállítás, szépek a fények. A gond az, hogy gyakorlatilag egy éles pont sincs a képen a KORG feliraton kívül. Van, amit utómunkával tudsz javítani, de például ezen a képen csak az újrafényképezés segített.
Legyél te a legnagyobb kritikusod!
Elmentél egy buliba, csináltal háromezer fényképet? Gratulálok. És ebből kétezer jó lett? Viccelsz. Hogy csak ezer? Nem hiszem el. Szerintem a háromezer fényképből jó, ha háromszáz lett tökéletes, talán hétszáz olyan, amit büszkén mutathatsz másoknak. És igen ez összesen az az ezer, amit nem kell kidobni. Ezzel ne várj addíg, amíg otthon feltöltöd a gépedre a képeket! Valaki azt mondja, hogy soha ne törölj. Én azt mondom, hogy igazuk van. Mert helyben sosem tudod eldönteni, hogy valami mennyire lett jó, vagy használható, de amit már helyben látsz, hogy ezen legfeljebb az segít, ha eldobod messzire a gépet és letagadod, hogy volt nálad, nos azt diszkréten töröld ki. Én fél óránként szoktam ezt eljátszani. Minden kép után ellenőrzöm, hogy mit is fotóztam. Csak egy pillantás erejéig, de abból már látom, hogy nyomtatásra, vagy dezintegrálásra szorul a kép.
Ne hagyj minden munkát a Photoshopra!
A PS és az egyéb képszerkesztő programok csodát művelhetnek a képeiddel. Eltüntetik a zajt, javítják a színeket, karcsúsítanak, vagy éppen hízlalnak. Tartsd észben, hogy van, amit utómunka folyamán csak kínkeservesen tudsz javítani, holott a gépen talán egyetlen beállítással megoldható. Ha nem vagy saját magad ellensége, akkor inkább a fotózás alatt javítsd a hibát és fotózz jól! Amit viszont soha ne felejts el, mielőtt továbbadnád a képeidet:
Vágj!
Rengeteg múlik egy jó vágáson. Nagyjából ekkor dől el, hogy a képed jó lesz-e, vagy csak szokványos. Vannak alapszabályok, amiket minden fotózással foglalkozó oldalon megtalálsz. Én egyszerűbbet mondok. Amikor nézed a képeidet, fogj két papírlapot és próbáld ki, hogy hogyan nézne ki mégjobban a képed. Nézz rá és figyeld meg, hogy mi zavar a képen. Az alábbi példánál látható, hogy a lánynak is rajta van a helye a képen, de a headbangelők mutatják a hangulatot, ezért szegénykét levágva kicsit egyértelműbb képet kaptunk.
Légy büszke!
Légy büszke és mutogasd a képeidet! Fogadj minden kritikát szeretettel és megértéssel, de azért ne higgy el mindent, amit mondanak! Próbáld meg kitalálni a visszajelzésekből, hogy mi az ami még esetleg hiányzik a képeidről és gyakorolj sokat!
Sok szerencsét, jó bulikat, és szép fényeket kívánok!
Előző részek
Első rész: Az alapok
Második rész: A technika