Keep Wiseman Alive – immár a hetedik! A hagyományoknak megfelelően ma este is ezen a néven, a Barba Negra Music Clubban tartja lemezbemutató koncertjét a Wisdom zenekar. A hazai power metal egyik legismertebb képviselője – a tavalyi alkalomhoz hasonlóan – most is a műfaj nemzetközi sztárjait látja vendégül: a zalaegerszegi Tales Of Evening mellett ugyanis a német Powerwolf is tiszteletét teszi. Úgy volt, hogy a Fabio Lione énekes vezette olasz Vision Divine is játszik ezen az estén, azonban a zenekar az utolsó pillanatban munkahelyi problémákra és gazdasági okokra hivatkozva lemondta a koncertet. Az esettel kapcsolatban már közöltük a Wisdom zenekar és a Hammer Concerts közös közleményét, ezúttal pedig a Wisdomék utolsó bátorító üzenetét olvashatjátok:

„Ma este Keep Wiseman Alive VII. a Barba Negrában!
Rettenetesen várjuk már a koncertet, azonban felhőtlen örömünket beárnyékolja, hogy az olasz Vision Divine zenekar elég inkorrekt módon, az utolsó pillanatban visszamondta a fellépését. Mind a hazait, mind a csütörtöki Csehországit, no comment… Természetesen a Powerwolf és a Tales Of Evening ott lesz, lemezbemutató show-val, az eredeti tervek szerint. Akit a Vision Divine nélkül már nem érdekel a rendezvény, természetesen a vásárlás helyén visszaválthatja jegyét, legkésőbb a koncert napjáig. A váratlan események miatt változhat a pénteki menetrend, ezért kérünk Titeket, hogy figyeljétek a Facebook esemény oldalunkat a legfrissebb információkért.”

Jó hír, hogy a Powerwolf dedikálni is fog a buli előtt, érdemes tehát korán érkezni.

18:00 Kapunyitás
18:30-19:00 Powerwolf dedikálás és közönségtalálkozó
19:40-20:40 Tales Of Evening
21:15-22:35 Powerwolf
23:00-00:30 Wisdom

A koncert Facebook oldala