Return To Grace címmel év elején jelenik meg a budapesti Miserium debütáló nagylemeze. A komor hangulatú, göteborgi elemekkel is kísért progresszív metalt játszó banda megalapításának ötlete a gitáros/énekes, Iványi Álmos fejében már 2003-ban megfogant, azonban hosszadalmas út- és tagkeresés után végül 2009-ben állt össze a zenekar. A csapat négy tagja kiváló zenész, hiszen Tari Szabolcs énekes/gitáros gitárművészként, Iványi Álmos tuba, Tóth Péter dobos ütőhangszer szakon diplomázott a Zeneakadémián. a basszusgitáros Renge Zsolt pedig zeneművészeti szakközépiskolát végzett, s most Tóth Petivel együtt zenél a Zuglói Filharmónia Szent István Király Szimfonikus Zenekarban. Az év elején megjelenő debütáló Return To Grace című nagylemez hangzásáért és keveréséért Köteles Leander (Leander Rising) és Cserfalvi “Töfi” Zoltán (Iron Maidnem, Denevér stúdió) vállalt felelősséget. Az album érdekessége, hogy számos vendég bukkan majd fel, többek között Leander Rising tagok, egykori zenésztársak, Cserfalvi „Töfi Zoltán (Iron Maidnem, Chronology), valamint az ex-Insane énekes Molnár Bálint is. A lemez előzeteseként pedig a Cobalt Clouds dalra klipet is készítettek. Íme:
Miserium – Év elején jön a lemez, addig pedig itt a friss klip!
0

Friss hírek
Anthrax: itt az első klip a Cursum Perficio albumról, június 1-én pedig koncert a...
Éppen időben: a budapesti koncert előtt két héttel megérkezett az Anthrax új, elsöprő energiájú dala. Az It’s For The Kids a szeptemberben megjelenő Cursum...
Itt egy új Anthrax dal!
It's for the kids címmel jelent meg a thrash metál zenekar új dala, ami az első single a szeptember 18-án tíz év után érkező...
Három napig minden a Metallicáról fog szólni – itt a Metallica Budapest Takeover programja
A visszaszámlálás elindult, kevesebb, mint egy hónap múlva a Metallica beveszi a Puskás Arénát! Az M72 World Tour keretében a Metallica június 11-én és...
Concerto Music: a Coroner és a Xandria koncertjével teljes a jubileumi 30. évad
Egy underground thrash legenda első hazai koncertjével, és egy gothic metal kedvenc visszatérésével teszi kerekké jubileumi, 30. évadát a Concerto Music. A svájci Coroner...
Elstartolt Athénban a Metallica európai turnéja.
A görög fővárosan rajtolt a Metallica nagyszabású európai turnéja, melynek keretein belük Budapestre is eljön a legendás thrash metál csapat. Nálunk ráadásul dupla fellépés...




