Kevés olyan zenekar van, aki jobban megosztaná a rajongókat, mint a Nightwish. Az ős fanok egyszerűen nem tudják elképzelni a korábbi énekesnő, Tarja Turunen nélkül a bandát. Tarja 2005-ben történő kiválása után sokan úgy gondolják, hogy a zenekar is megszűnt. Pedig a band agya, a fő dalszerző Tuomas Holopainen még nem felejtett el kiváló dalokat írni. Ezzel a kijelentésemmel talán mélyen tőrt döfök az ős rajongók szívébe, de én akkor is úgy tartom, hogy mind a 2007-es Dark Passion Play, mind a tavalyi Imaginaerum lemezek is simán hozzák azt a szintet, amit korábban Tarjával készítettek. Persze ezeknek a korongoknak még mindig érniük kell, így a KlasszikuShock műsorában most még nem férnek bele, de bátran állítom, 5-10 év elteltével ezekre is úgy fogunk tekinteni, mint a szimfonikus metal színtér alapköveire.
Az 1996-ban alakult finn Nightwish első lemeze, az Angels Fall First gyakorlatilag demónak készült, de a lemezkiadó embereinek annyira megtetszett, hogy nagylemezként piacra is dobták. A rajta lévő, leginkább gótikus hangvételű dalok azonban semmi extrát nem nyújtottak, így a lemez is a szürke homályba veszett. A csapat azonban nem adta fel és 1999-ben elkészítették az akkori év egyik legizgalmasabb lemezét. Az Oceanborn névre hallgató korong, az operaénekesnővel megerősített szimfonikus power metal zenekar hazájában szinte azonnal bearanyozódott, de Európa más országaiban is nagy lelkesedést váltott ki. (egyébként ez az album is simán esélyes valamikor a KlasszikuShock műsorában). Egy ilyen berobbanó siker után szokták azt emlegetni a rosszmájúak, hogy ezt a sikert bizony lehetetlen felülmúlni. Tuomasék azonban rátettek még egy lapáttal és szó szerint elkészítettek egy ízig-vérig tökéletes lemezt. A Wishmaster Finnországban a megjelenés hetében már az összeladási listák legfelső fokán állt, pár hét alatt be is aranyozódott, azóta pedig már többszörös platina lett belőle. A technikás Oceanborn lemezhez képest a Wishmaster jóval direktebb, célratörőbb lett. Némiképp visszavettek a tempóból, kevesebb a speed/power elem, ezáltal a dalok kevesebb különféle témákból épülnek fel. Ezzel az albummal végképp megőrjítették a kontinens fémzene hívőit.
Nem véletlenül került a szerdán 17 órakor kezdődő KlasszikuShock műsorába a Wishmaster, hiszen egyetlen gyenge nóta sincs rajta. A finn zenekar 2000 egyik legjobb mesterművét készítette el és Tarja Turunen ide- Anette Olzon oda, a Nightwish csillaga mind a mai napig tündököl. Azt pedig ne feledjétek, hogy ezt a csillagot április 29-én a Papp László Sportarénában élőben is megnézhetjük.





