Vannak olyan dolgok amiről már a legvérmesebb rajongók is lemondtak, legyintenek rá. Vannak olyan vágyak amik már csak legmerészebb álmainkban léteznek. A The Gathering legsikeresebb felállásának újra egyesülése ezek közé tartozott. Előbb hittem volna el, hogy nyerek a lottón, mintsem hogy a Mandylion-éra csapata egyszer újra összeáll és turnéra indul, ráadásul Budapestre is eljut. És láss csodát, szombaton mindez megtörtént. Olyan energiák, olyan szenvedély, olyan tűz szabadult el aznap este a Barba Negrában, hogy ahhoz képest a kint – és a sátorban is – tomboló hőség, csak egy lágy tavaszi szellőnek tűnt. Ha pedig így válnak valóra a csodával határos esetek, most már tényleg bízom abban, hogy a lottó főnyeremény sem egy buta vágyálom csak.
Lehet most sokan fogják abbahagyni ezen beszámoló olvasását de bevallom, én ezt az estét sokkal jobban vártam, mint az amúgy szintén zseniális Metallica bulikat. Hogy miért? Ezt kicsit később kitárgyalom, de most lássuk hogyan is indult ez a zenetörténelmi koncert a csepeli klubban.
Érthető módon a hőkupola első napján mindenki próbált minél később kiérni a Barbába, vagy ha már ott is volt, inkább még kint a szabadban , ahol volt némi légmozgás is várta a The Gathering buliját. Így a nyitó olasz The Foreshadowing doom felvezetése alatt még elég kevesen álltak a keverő és a színpad közötti részen. Persze ez mint sem vesz el a csapat teljesítményéből, sőt én is szívesen szentelnék az ő produkciójára több időt, viszont valami műfaj specifikusabb helyen és körülmények között. Mert azért lássuk be, a lassú tempós, sötét, hűvös doom zenéhez bármi jobban illik, mint egy óriási sátorszínpad a napsütésben és hőségben. A körülmények nem tették lehetővé, hogy a zene és az ember közötti kapocs kialakuljon, pedig ennél a hangulat-műfajnál ez lenne a legfontosabb. Kíváncsi lennék a bandára mondjuk egy borús októberi estén a Dürer Kert valamelyik termében, biztos jobban fel tudnám venni én is, meg ahogy néztem, még sokan mások is a The Foreshadowing rezdüléseit. Mert amúgy a zenei alapjuk sokszor nem esett olyan távol a régi Gathering daloktól, csak volt egy hatalmas különbség, egy állandóan vigyorgó, mosolygó, végtelen energiákkal a közönséget áthálózó különbség: Anneke Van Giersbergen…
Na de! Miért is írtam, hogy számomra ez az esemény még a Metallica bulikat is megelőzte az idei évben? Mert még ha nem is beszélünk róla állandóan, nincs is olyan rivaldafényben, de a The Gathering hatása az egyetemes zenetörténelem folyamára szintén megkérdőjelezhetetlen. Az 1995-ben megjelent Mandylion elindított valamit, ami formálta és azóta is meghatározza ezt a világot. Anneke megjelenése az addig csak szárnyát próbálgató The Gatheringben alapjaiban átformálta az addig szinte kőbe vésett szabályokat. Mára már természetes, hogy egy metál zenekarnak, legyen akármilyen durva, szélsőséges, extrém, női frontembere is lehet. Akkoriban azonban ez még párját ritkító volt. Voltak ugyan a hard rock vonalon már jóval korábban is remek frontcsajok, de a The Gathering a keményebb zenébe is behozta azt. És olyan szinten találta el Anneke-vel a fűszerezést, hogy erre egy komplett mozgalom indult később. Szóval ez a buli nem csak egy remek lemez harmincadik évfordulóját hivatott megünnepelni, a turnéra klasszikus felállással érkező zenekarnál, -hiszen Anneke mellett az időszak másik állandó tagja, Jelmer Wiersma gitáros is visszatért- de egy olyan történelmi pillanat is megelevenedett újra, ami azóta megszámlálhatatlan zenekarnak és énekesnőnek taposta ki az ösvényt.
Ilyen előzmények után pedig esély sem volt rá, hogy ez a buli rossz legyen. De miért is lehetett volna rossz. Abban a pillanatban, ahogy Anneke, a Rutten tesók és a többiek a színpadra léptek bezárult a külvilág kb 100 percre. Nem volt hőség, nem voltak a hétköznapok bajaitól terhes gondolatok, csak a tiszta zene maradt és egy pozitív energiától végig pulzáló lázálom.
Nagyon fura abba belegondolni, hogy habár lassan húsz éve annak, hogy Anneke otthagyta a csapatot a mostani visszatérése annyira természetesen hat, mintha nem is telt volna el közte két évtized. Végig lehetett érezni azt a láthatatlan zsinórt amivel zenész társait magával rángatja. Folyamatosan vigyorgó zenészektől, állandó egymásra mosolygásoktól világított a színpad, melynek középpontjába a 35 fokos hőmérsékletre 53 évesen fittyet hányó, pörgő, forgó, ugráló Anneke állt.. Olyan volt az egész, mint egy fogkrém reklám forgatása, ahol egy szigorú forgatókönyv szerint kell mindenkinek 0-24-ben vigyorognia. Pedig ebben semmi megrendezett nem volt. Csak felszabadult zenészek élték meg azt a pillanatot, amit valószínűleg 1995-ben is amikor egy csapásra világhírűvé váltak. Ez az érzés meg azonnal átragadt a közönségre is.
A kezdésre már bő háromnegyedig megtelt Barbában nem egy sima koncertlátogató publikum volt, hanem több ezer olyan ember akinek ez a zenekar, ez az album meghatározta a jellemfejlődését. Együtt lüktetett mindenki a bandával. Minden egyes dalt óriási ováció fogadott, a turné alapjául szolgáló Mandylion lemez dalait pedig egyenesen hangorkán. Akkor sem lett volna gond, ha csak az említett évfordulós album nótáit játszák – bár akkor azért nem lett volna hosszú a koncert- de így, hogy előkerültek a Souvenirs, az if_than_else, vagy épp a How to Measure a Planet klasszikusai is, több lett ez mint egy zseniális koncert. Az első pillanattól az utolsóig hibátlan volt, annak ellenére is, hogy a Leaves elejét elrontották gyermeteg boldogságukban.. De ettől csak még emberibb lett az egész.
Habár nincsenek már hosszú loboncok, inkább hasonlítanak egy IT-szökevény zenekarra, de a zenészek energiája még mindig, illetve már megint a kilencvenes éveket idézte. Ennyit számít, hogy visszatért közéjük az énekesnős metál királynője. Anneke aki egy percet nem öregedett vagy “komolyodott” az elmúlt harminc évben, akinek mosolya ezer watton ég és mindenkit levesz a lábáról, és akinek a hangja -habár egy vele készült interjúban nemrég arra panaszkodott már sokkal mélyebb mint régen- még mindig csodálatosan és hiba nélkül cseng, pedig maga a színpad, maga a jelenlét. Egy gyermek őszinte mosolya egy valódi díva testében. Egy rocksztár, egy régi barát, egy családtag, egy komika. Bármelyik tud lenni, és közben egyszerre mindegyik. Szóval a tökéletes zenekar adott egy tökéletes koncertet..
A ráadásban pedig olyan történt amit ha nem éled át, szinte elképzelni sem tudod. Előbb a világ egyik legszebb dala, a Travel verte még feljebb az érzelmeket a csodálatos zenei építkezésével és Anneke brutális ének témáival , majd a Staurnine jött és tarolt. Amikor a fő dallamot énekli a teljes sátor a hangszereket is túl zengve,ott már Anneke-ék is csak álltak és nézték táncoló, éneklő tömeget. Ott, abban a pillanatban, ők és mi is összekapcsolódtunk a zenén keresztül. Ott, abban a pillanatban, ez az egész végleg elrugaszkodott a talajtól és testenkívüli valójában mutatta meg milyen az ha a lélek tényleg felemelkedik a hangok és az érzelmek hátán. Ott, abban a pillanatban, a zene ZENÉVÉ vált.
Majd egyszer csak vége lett, és habár még mindig itt cseng a fülemben vissza minden, az űr most nagyobb mint akkor amikor ennek az egésznek a megvalósulása szinte csak álom volt.. Megkaptuk, de most úja és újra akarjuk.
Hogy lesz e folytatás? Nem tudni. Az biztos a The Gatheringnek nagyobb szüksége van Annekére mint fordítva. Hogy a turné záró januári holland buli után mi lesz a csapattal, egyelőre csak találgathatjuk. Az viszont ezer százalék, ha újra eljönnek ott kell lenni, és ha most nem voltál soha többé ne hagyd ki, mert a The Gathering Annekével rögzített lemezei a Mandylion-tól kezdve a Home-ig bezárólag a metál történelem legfontosabb pillérei közé tartoznak. Lehet eddig nem sok helyen hallottad, vagy nem szokás egy lapon említeni de ez a korszak pontosan olyan fontos mint a Metallica első öt lemeze, vagy a Maidennek a “Number of the Beast-től a Somewhere in Time-ig” terjedő időszaka. Nélkülük most semmi sem lenne olyan mint ami, nélkülük ma egyik női frontos metál zenekar sem lenne olyan ami….
Fotók és beszámoló: Pásztor Csaba
További The Gathering képek IDE KATTINTVA,
The Foreshadowing képek pedig ITT találhatóak!
