A holland Within Temptation majd tizenöt éves pályafutása alatt a szimfonikus metal vonal élcsapata lett, mindössze négy albummal. Az utolsó, a The Heart Of Everything 2007-ben jött ki, azóta új sorlemezzel nem jelentkeztek. Mivel náluk a három-négy évenkénti lemezmegjelenés a standard, ebben semmi furcsa nincsen. Azóta kiadtak egy óriási koncert DVD-t (hidegrázósan gyönyörű minden pillanata), valamint egy akusztikus élő felvételt is, és ezek után hasaltak rá az ötös lemez munkálataira. Sokakat meglepett, hogy konceptalbumra készülnek a hollandok, de a végeredménybe nem lehet belekötni.

A csapatban már csak három alapítót találunk; egyikük az isteni szépségű Sharon del Adel, aki mellett párja, Robert Westerholt gitározik – ők ketten nagyjából le is fedik a kreatív magot, ők felelnek a WT-dalok írásáért, és hangszereléséért. (Kicsit a Story magazinba illő megjegyzés, de a banda munkáját nagyban meghatározza, hogy Sharon és Robert a magánéletben is igen termékenyek – az új album felvételei alatt született a második Westerholt-baba, és novemberben jelentette be Sharon, hogy a harmadikat várja. Sharon és a baba egészsége nyilván mindennél fontosabb, emiatt elég szorgalmasan tologatták a turnékat az utóbbi években, többek közt egy amerikai kanyart is lemondva). Rajtuk kívül Jeroen van Veen basszer van még jelen a kezdetektől. A szólógitáros Ruud Adrianus Jolie és a billentyűs Martijn Spierenburg 2001 óta erősítik a bandát, a dobos posztján történt változás viszont totál friss, a lemezt még felnyomó Stephen van Haestregtet Mike Coolen váltotta ez év elején. (Ez az oka, hogy a felvezető Faster klipben a dobos kapucniban, lehajtott fejjel játszik.)

Nincsenek igazán nagy zenei megfejtések a tulipánosok eszköztárában, nagyjából megalakulásuk óta a bombasztikus hangszerelésű, szimfo-gothic metal elkötelezettjei. Sharon hangja viszont azonnal felismerhetővé teszi a bandát – e csodás orgánumnak köszönhető az is, hogy a szcénát lényegében az évezred eleje óta uraló Nightwish Tarja kiválása után elveszítette a headliner pozíciót, és a Within Temptation lépett a helyére.

Pár szót azért ejtenék a koncepcióról is, bár az album ennek ismerete nélkül is élvezhető. Sharonék első gondolata az volt, hogy egy filmzenealbumot készítenek. Ahogy den Adel kisasszony fogalmaz: “Keresni akartunk egy jó filmet, jó történettel, de egészen eltérő megjelenési dátumokkal szembesültünk. Ha valami nem jól sül el, a film kiadását későbbre lehet tolni, mi viszont nem tudtunk volna várni. Szóval úgy döntöttünk, a saját kezünkbe vesszük a dolgot, és kitaláljuk a saját történetünket.” Rátaláltak a képregényguru Steve O’Connellre, a BloodRayne sztorijának kitalálójára, aki javasolt is nekik pár ötletet, de a zenekar azt válaszolta, hogy a zombis/vámpíros sztoriknál érettebbet akarnak, ami ugyanakkor nem egyértelmű. Sharon: “Elmondtam Steve-nek, milyen filmeket szeretünk, milyen könyveket olvasunk, és ez alapján rukkolt elő egy történettel, ami olyan emberekről szól, akik rossz dolgokat csinálnak, de nem azért, mert rosszak lennének, hanem mert rossz döntéseket hoznak”. Az album készítése során rögzítettek három rövidfilmet is, valamint a sztori képregény formában is meg fog jelenni, Romano Molenaar illusztrációival. De minthogy itt elsősorban a zenei anyagról van szó, inkább rátérek arra – akit érdekel a koncepció, gyűjtse be a mellékhajtásokat. 🙂

A beszélős intro után Sharon összetéveszthetetlenül szép hangjával jön be a Shot In The Dark, és olyan refrénnel bír, hogy az összes szőr felállt rajtam, már mikor először hallottam, akkor is. A hangzás organikus, kristálytiszta, és az arányokat is remekül eltalálták. A már-már diszkósan popos refrénű In The Middle Of The Night elején is tetszik a hevay metalos riff, majd negyedikként érkezik az elsőként nyilvánosságra hozott, kislemezes/klipes is kijött Faster, Sharon egekben szárnyaló hangjával. A Fire and Ice az eleje alapján akár Evanescence is lehetne, legalábbis Amy Lee szokott ilyenek zongora+ének dalokat előhúzni a tarsolyából – persze Sharon klasszisokkal jobb énekesnő, mint Amy. Lassabb ez a nóta, mint az eddigiek, de ugyanúgy kiváló, és hidegrázósan szép. A csapat mindig nagy hangsúlyt helyezett a bombasztikus refrénekre, itt sincs ez másként. Még a Where Is The Edge bűvölt el, de nagyon – a Faster maxin is szerepet kapó dal a lemez egyik fénypontja. De a szintén picit „diszkós” Sinéad, a bánatos Lost, valamint a lenyűgözően szép, záró Stairway To The Skies is mind nagy pillanatok.

Sharonék – bár sokan húzták a szájukat az album koncepciózus volta miatt – ismét egy csodás lemezt tettek le az asztalra, amely a sztori ismerete nélkül is maximálisan élvezhető, de igazából együtt adják monumentális élményt. Ha érdekel, kik taszították le a Nightwisht a trónról, füleld meg a lemezt!

9