A napokban jelentette be daganatos megbetegedésének tényét Dave Meniketti, a Y&T énekes/gitárosa. A 68 éves zenésznél prosztatarákot diagnosztizáltak. A Y&T klasszikus felállásának két tagját is daganatos megbetegedés vitte el: Phil Kennemore basszusgitáros 2011. január 7-én, Leonard Haze dobos 2016-ban hunyt el tüdőrák következtében, előbbi 57, utóbbi 61 éves volt. Meniketti egyébként saját bevallása szerint a körülményekhez képest jól érzi magát, és hamarosan megkezdi a kezeléseket.

A kaliforniai Y&T a ’70-es évek derekán alakult – az első lemezük 1976-ban jelent meg még Yesterday & Today néven –, hogy aztán az egész következő évtizedet több-kevesebb sikerrel küzdjék végig. Jónéhány klasszikus hard rock lemezt sikerült letenniük az asztalra, az 1981-es Eartshaker (rajta a zenekar talán legfontosabb dalával, a Rescue Me-vel), az 1982-es Black Tiger vagy az 1983-as Mean Streak amerikai metal alapműveknek számítanak.

Az egy évvel későbbi In Rock We Trusttal a nagy áttörés küszöbére kerültek, de a platinalemezes sikerek végül mégsem köszöntöttek be Dave Menikettiékhez, pedig ezután náluk is egy hajmetalosabb, slágeresebb időszak következett. Meniketti elmondása szerint annak idején Ozzy – miután az eredeti gitáros, Randy Rhoads elhunyt – őt kérte fel, hogy csatlakozzon a zenekarához:

„1982-ben az AC/DC-vel turnéztunk. A körút utolsó koncertjén, Angliában Ozzy is jelen volt – megvárta, míg végzünk, aztán Sharonnal együtt odajöttek hozzám. Ozzy letérdelt előttem, elkezdte fel-le emelgetni a kezeit: ‘Kérlek, csatlakozz a bandámhoz’… A csapattársaim pedig mindezt végignézték. Nagyon büszkének éreztem magam, de kedvesen visszautasítottam őt. Nekem megvan a saját bandám, amiben nem is kis munka van, szóval nem működött volna a dolog, de ettől függetlenül nagyra értékeltem az ajánlatot”.

Rhoads halála után végül Jake E. Lee lett az Ozzy-banda gitárosa. 1987-től 2009-ig őt követte Zakk Wylde.

Mielőbbi gyógyulást Dave!