Ez az év is jól kezdődik, hiszen Chris Cornell énekes honlapján a következő üzenet fogadja a látogatókat: “A 12 éves szünetnek vége, a suli újra beindul. Iratkozz fel most! A Hangasztal lovagjai újra a nyeregben!”

A Soundgarden öt album kiadása után, 1997-ben fejezte be működését, miután a zenekaron belüli ellentétek kiéleződése lehetetlenné tette a közös munkát. A zenészek azonban nem tettek le arról, hogy valaha még visszatérnek, de leszögezték: csakis akkor kezdik újra a munkát, ha minden egyes tag úgy érzi, szívesen venne részt ismét a projektben. Már 2009 elején felbukkantak az első pletykák a visszatérésükről, és több megbízhatónak tűnő forrás is arról beszélt, hogy a tárgyalások már folyamatban is vannak. Kim Thayil gitáros, Ben Shepherd basszer és Matt Cameron dobos 2009 márciusában össze is jöttek a színpadon Tom Morello (ld. RATM, Audioslave) Seattle-beli koncertjén, és úgy nyomtak el néhány Soundgarden dalt, hogy az énekes Tad Doyle volt a grunge vonal egyik korai csapatából, a Tadből. A Soundgarden frontembere, Chris Cornell ezt az időszakot a márciusban kiadott és elég goromba fogadtatású Scream című szólóalbumának promóciójával töltötte. A Scream producere a hip hop atyaúristen Timbaland volt, és az az urbánus popsound, amit kiötlött Chris Cornell számára, sokkolta a rajongókat és a kritikusok zömét is.

Cornell már tavaly nyáron pedzegette a lehetőséget (látva turnéja viszonylagos sikertelenségét) és a Rolling Stone-nak megemlítette, hogy annyi kiadatlan felvételük van, hogy nem lenne hülyeség összejönniük és kiadni egy díszdobozt, amit annak idején már 1999-ben tervbe vettek. A Soundgarden a maga idejében rengeteg különleges dalt rögzített kislemezek, maxik B-oldalaira, köztük feldolgozásokat és saját nótákat is, és ezek javarészt ma már igen nehezen beszerezhető európai kislemezeken és EP-ken jelentek meg. Ebből az ötletből nőtte ki magát a dolog úgy, hogy ismét van nekünk Soundgarden.

„Elsőként arról esett szó, hogy megpróbálnánk összeválogatni egy B-oldalas dalokat rejtő albumot, vagy esetleg egy box szettet, néhány kiadatlan tétellel. Erről úgy 10 éve agyaltunk először. Ezt az egész ügyet inkább Kimre (Kim Thayil gitáros) hagytuk, mert mindig is azt mondogatta, hogy egy box szett, vagy egy B-oldalas dalokkal teli album összeállítását szívesen irányítaná. Ezt már évekkel ezelőtt is így fogalmazta meg, és biztos, hogy komolyan is gondolta, úgyhogy akkor lesz majd ilyenünk, amikor összerakja. Nem tudom, hogy pontosan mennyi kiadatlan cuccunk van, de az tuti, hogy vannak még Soundgarden ritkaságok, olyasmik, amikkel az átlag rajongó még nem találkozott.

Ezeket azért jó lenne nyilvánosság elé tárni. Mindannyian úgy érezzük, hogy ennek most jött el az ideje. Van egy csomó rajongónk, de vannak újak is, akik most fedezik fel a zenénket, és úgy érzem, hogy mind a katalógusunkat, mind az örökségünket elhanyagolta a kiadó és a korábbi menedzsmentünk is. Tulajdonképpen ezért döntöttünk úgy, hogy összejövünk, és elkezdünk dolgozni azon, hogy valami ilyesmivel előrukkolhassunk.”