A svéd Hammerfall ismét stúdióba vonult, hogy megkezdje legújabb albumának felvételeit, mely a 2009-es “No Sacrifice, No Victory” lemezt követi a sorban. A produceri feladatokat James Michael végzi, aki az utóbbi időben többek közt a Mötley Crüe-val, a Scorpions-szal és Meatloaffal dolgozott.

A cikk végén található rövid videoblog felvételek betekintést nyújtanak a stúdióbeli munkálatokba.

A Hammerfall úgy határozott, hogy az új cd kapcsán új producerrel dolgozik, ami elég komoly döntés, hiszen az utóbbi négy albumot Charlie Bauerfeinddel hozták össze. A Hammerfall gitárosa, Oscar Dronjak így magyarázta a döntést: “James Michaellel dolgozni nagyon-nagyon izgalmas lesz. Az a két Mötley Crüe lemez, amiken közreműködött (a “New Tatto” esetében dalszerzőként, a “Saints Of Los Angeles” esetében dalszerző/producerként), zseniális lett és könnyedén felveszi a versenyt a 80-as évek klasszikus albumaival. Ezt figyelembe véve, no meg azt a tényt, hogy a Hammerfall 2002 óta ugyanazzal a producerrel dolgozott, nagyon feldobódtam ennek az együttműködésnek a lehetőségétől, úgy vélem, törvényszerűen frissességet hoz majd az egész folyamatba! Biztos vagyok benne, hogy ugyanúgy, ahogy a Hammerfall megújult akkor is, amikor Charlie-val kezdtünk dolgozni, valami hasonló fog történni most is. Nagyjából mintha kapnál egy seggberúgást, hogy a megfelelő irányba haladj.” Cans hozzáteszi: “James Michaelt manapság az egyik kedvenc énekesemként tartom számon, és amit a Sixx: A.M.-mel művelt, az egyszerűen fantasztikus. Nem csupán arról van szó, hogy az az album az egyik valaha volt legbölcsebben elkészített anyag, hanem James olyan énekprodukciót nyújt, amire a mai énekesek többsége nem képes. James lesz a tökéletes társproducer számunkra és meggyőződésem, hogy éneklés téren javít majd rajtam.

Commented James Michael: “Fantasztikus album létrehozására készülünk. A zenekar beindította a rakétákat és boldog vagyok, hogy része lehetek a projektnek.”

Az új Hammerfall dalok hangzásával kapcsolatban Dronjak kijelentette: “Az új anyagban új perspektívákból tekintünk a zenei ötletekre, próbáljuk megőrizni a Hammerfall lényegét, miközben frissítünk a kivitelezésen és a megközelítésen. Határozottan súlyosabb és kevésbé egyértelmű lesz, mint az előző albumok, mégis hű marad ahhoz, amiről hitünk szerint a heavy metal szól.

Az egyelőre cím nélküli új Hammerfall lemez Európában 2011. május 20-án jelenik meg.