A dupla platinalemezé vált A Reményhozó album bemutatóját tartja szeptember 14-én – most szombaton – az OSSIAN éves budapesti nagykoncertjének keretein belül, méghozzá különleges látvánnyal és pirotechnikával készülve az eddigi egyik legnagyobb fellépésükre, melyen a zenekar minden korszakából hangzanak majd el dalok.
Ossian – A Reményhozó – lemezbemutató (vendég: Crystal Viper /PL/)
A Reményhozó már az előrendelések alapján arany, majd rohamtempóban, a megjelenés napjára platina, ezt követően pedig mindössze 3 hónap leforgása alatt dupla platinalemezzé érett, a MAHASZ top 40 eladási listájának élbolyából pedig az első hét óta kirobbanthatatlan.
Paksi Endre a következőket mondta a holnapi koncerttel kapcsolatban:
“A Barba Negra Trackes bulira nagyon lelkesen készülünk, és természetesen az utána következő önálló turnéra is. Jó érzés látni, hogy a régi dalaink mellett az új album is ennyire sikeres lett, nem váltunk nosztalgia zenekarrá. Nagy fénnyel, nagy hanggal és nagy energiákkal várunk mindenkit!”
Az estét egy külföldi fellépő is színesíti – a lengyel Crystal Viper csapata nagy örömmel fogadta a felkérést, hogy a legendás zenekar társaságában játsszanak Budapesten.
A Crystal Viper tavaly, az Egyek Vagyunk címmel megjelent, Paksi Endre hatvanadik születésnapjára teljes titoktartásban készült feldolgozáslemezen is szerepelt az Ítéletnap című dallal, melynek különlegessége, hogy a banda énekesnője, Marta Gabriel magyarul énekelte fel a klasszikus Ossian szerzeményt.
A lengyel csapat legfrissebb anyagával idén novemberben jelentkezik Tales of Fire and Ice címmel.
Crystal Viper – Ítéletnap (Ossian cover)
Ossian: Gyönyörű Bolond (hivatalos videoklip)
Ossian: Hangzavarban a harmóniát (hivatalos szöveges videó)
Ossian – A Reményhozó lemezbemutató koncert
2019.09.14.
OSSIAN
CRYSTAL VIPER
Kapunyitás: 18:00
Budapest
Barba Negra Track
JEGYÁRAK:
3999 Ft – 2019.09.13-ig
4499Ft – a koncert napján és a helyszínen
➽ ONLINE JEGY:
▲ Barba Negra rendszerében
▲jegy.rock1.hu/ossian_20190914
▲ Ticketportal rendszerében
▲www.ticketportal.hu/event/
▲ Broadway Jegyiroda rendszerében
▲broadway.jegy.hu/program/
Ossian: Ez jár nekem (hivatalos szöveges videó)












