The Astonishing címmel január 29-én jelent meg a Dream Theater új nagylemeze. A 2013-as Dream Theater című album folytatásán tavaly január óta folyt a munka a New York állambeli Glen Cove-ban. Február 18-án Londonban startolt a zenekar európai turnéja, amelyen minden este eljátszották a 130 perces új lemezt. Az európai felvonás már lezajlott, és az első észak-amerikai turné is véget ért májusra. A körút június végén folytatódott Dél-, majd Közép-Amerikában. A zenekar október 5-től egészen decemberig ismét Észak-Amerikában koncertezik, emellett a banda új változatban is bemutatta a The Astonishing legslágeresebb, legkönnyebben emészthető tételét az Our New World című tételt. Az új változat különlegessége, hogy James LeBrie mellett a Halestorm frontlánya, Lzzy Hale is énekel:
A zenekar tavalyi budapesti bulijáról ITT olvashattok.










