Immáron harmadjára kerül megrendezésre a Punk Kulturális Találkozó. Idén nem is kell messze elzarándokolniuk a tarajosoknak egyik tradicionális gyülekezőhelyüktől, a Blaha Lujza tértől. A két napos szeánsznak az S8 Underground Club ad majd otthont. Lesz itt minden: punk ’n’ roll kifulladásig, italakciók a szomjazóknak és sok-sok kényelmes kanapé a zegzugos pincehelységekben a szusszanni vágyóknak.

Az első napon a hangulatot a Persecutor fogja megalapozni. Az egész nyarat végigkoncertezték és a saját számaik felvételébe is belekezdtek már. Reméljük nem fáradt ki az erőteljes hangzású vonulatot erősítő trió, és ezt a bulit is szokásukhoz híven prezentálják majd Sipos „Siszi” Zoltánék. Őket rögtön egy „sírva-vigadós mulatóspunk” együttes, a Faterkiller követi majd. A szintén három tagú zenekar saját bevallása szerint minősíthetetlen zenészekből áll, de mindezek ellenére minőségi punkot játszik. Lassan betölti második életévét a budapesti illetőségű Delírium Zodiákus. Az est folyamán az ő munkásságukból is ízelítőt kaphat majd a nagyérdemű. Az éjszakai műszakot az Agydaganat Underground Művészeti Csoport fogja elkezdeni. Igen hosszú és viszontagságos múltra tekint vissza az 1979-ben alapított banda. Alakulásuk után egy éven belül meg is csinálták első koncertjüket, ami után pillanatok alatt rájuk is szállt a politikai rendőrség és országos tiltólistára kerültek. A megfigyelések és házkutatások után is folytatták a zenélést bár csak álnéven tehették. Manapság már ilyesmire nem kell számítaniuk és nyugodtan közvetíthetik művészetüket és tapasztalataikat a hallgatóság felé. Leginkább a kilencvenes évek és az élet inspirálja a miskolci főhadiszállású Standby Gravity-t. 2009 óta alkot együtt a kvartett és már számos koncerten, kislemezen, videoklipen vannak túl. Tavaly kezdték meg második nagylemezük felvételét, melyről biztosan több számot is eljátszanak majd első fővárosi koncertjükön. Rögvest utánuk zajong majd az A-punk névre keresztelt hardcore-punk formáció. Rendszeres résztvevői az underground fesztiváloknak, van amelyiknek a szervezésében is aktívan részt vesznek. Erre az estére viszont csak lazítani és szórakozni érkeznek majd. Éjféltől kaparintja markába a színpadot és a közönséget a DIY – Do It Yourself. Szinte megszámlálhatatlan tagcserén átesett együttes mára talán elérte végleges négytagú felállását. Bár a zenészek folyamatosan jöttek-mentek a csapat  mindig rögzítette aktuális nótáit ilyen-olyan formában. Ezekből hallhatunk majd egy válogatást a rendelkezésükre álló és a munkásságukhoz mérten szűk időkeretben. Az este élőzenés felét a frappáns nevet viselő Söralátét fogja zárni. Hat éve alakult zenekar saját bevallása szerint sokat fejlődött és továbbra is gondolkodásra tanítja az általuk felhergelt punk közösséget.

A második napon szintén nyolc koncertet tombolhat végig az egybegyűlt tarajos társaság. Bemelegítésül Decsről érkezik „előre megfontolt szándékkal történő zajkeverésre” az Annoying Noises Punk Rock Band. Az együttes hardcore-punk stílusban már két EP-t is letett az asztalra és fesztiválról fog érkezni fesztiválozni. Szinte még csecsemő korú, de tagjait tekintve komoly múlttal rendelkezik a kecskeméti Dear Killer Punk. Az AK-47-ből is ismert Pinyó csak így nyilatkozik újdonsült bandájáról: Bunkóság, parasztság, szar az egész, de mi ezt szeretjük. Agresszívabb és nagyon pörgős órára számíthatunk tőlük. A kemény zúzás nem fog véget érni, erről a Spider gondoskodik majd. Kisebb-nagyobb szünettel 1991 óta zenélnek együtt és a hard rock / heavy metáltól a „szennyes rock ’n’ roll-on” keresztül jutottak el gyökereikhez a punk-rockhoz. A motoros találkozók hangulatával töltik majd be a helyet. Aki esetleg későn érkezett pénteken, annak szerencséje van, mert a bár nem ugyanolyan setlist-tel az Agydaganat Umcs és a Persecutor szombaton is megismétli fergeteges koncertjét. Kettőjük fellépése között a salgótarjáni bázisú Macskanadrág húzza majd el a nótánkat. A négytagú együttes 1994-ben alapult, bár azóta több tagcserén is átestek a zenélést mindig csak rövidebb időre hagyták abba. Több lemezt is kiadtak már, turnéztak határainkon innen és túl. Hamisítatlan punk mókát ígérnek ők is. Nem sokkal éjfél után a Punkie kaparintja majd meg a színpadot. Budapesti illetőségű a ska-punk muzsikát játszó hét éve működő zenekar. „Őrület, pogó, tánci, jó hangulat, sör, bor…” saját bevallásuk szerint erre számíthatunk ha megvárjuk a fellépésüket. A találkozó méltó levezetéseként a 102-es hadosztály fog színre lépni. Akrobatikus „punk ’n’ fuck” zenéjükkel fogják megtisztelni a legkitartóbbakat a hosszú és mégis fergetegesnek ígérkező találkozó lezárásaként

3. Punk Kulturális Találkozó:
2015. szeptember 11-12. (péntek-szombat)
Kapunyitás (mindkét nap): 16.00, koncertkezdés (mindkét nap): 18.00
Pénteki program: Persecutor | Faterkiller | Delirium Zodiakus | Agydaganat Umcs | Standby Gravity | A-punk | The DIY | Söralátét
Szombati program: Annoying Noises Punk Rock Band | Dear Killer Punk | Spider| Persecutor | Macskanadrág | Agydaganat Umcs | Punkie | 102-es Hadosztály
Napi jegy: 1500 Ft 
Kétnapos jegy: 2000 Ft

Esemény:
https://www.facebook.com/events/922582041117762/992963637412935/

Promóciós videó:

Persecutor:
https://www.facebook.com/pages/Persecutor/1517250425230838

Faterkiller:
https://www.facebook.com/faterkiller

Delírium Zodiákus:

Agydaganat Umcs:
https://www.facebook.com/pages/Agydaganat-Umcs/488297764558303

Standby Gravity:
https://www.facebook.com/standbygravity
https://www.youtube.com/watch?v=47ENuz-KHHM

A-punk:
https://www.facebook.com/A.punk.zenekar

The DIY – Do It Yourself zenekar:
https://www.facebook.com/thediy

Söralátét:
https://www.facebook.com/soralatet

Annoying Noises Punk Rock Band:
https://www.facebook.com/annoyingnoisespunkrock

Dear Killer Punk:
https://www.facebook.com/pages/Dear-Killer-Punk/1380245828940649

Spider:

https://www.facebook.com/pages/Spider/434164809952007

Macskanadrág:
https://www.facebook.com/mngpunkrock

Punkie:

https://www.facebook.com/punkie.zenekar

102-es Hadosztály:

https://www.facebook.com/102.es.Hadosztaly