2008 végén látott napvilágot a komlói/pécsi death metal csapat bemutatkozó albuma. A Reductio ad Absurdum című anyag pozitív visszhangot váltott ki underground körökben itthon és külföldön egyaránt. Az azóta eltelt eseményeket így foglalta össze a zenekar:
„ A hosszú vajúdás árán megszületett CD után néhány tagcsere nehezítette, hogy komolyabban megtámogassuk a lemezt koncertekkel. Az albumon szereplő egyik gitáros, Péter Zoli és az alapító, majd pár év kihagyás után a lemezre visszatérő énekes Terdik Zoli is kilépett külföldi munkavállalás miatt. A gitáros posztra szerencsére hamar sikerült megtalálni a megfelelő utódot, így kisegítő énekessel, illetve a néha beugró Terdik Zoli segítségével azért volt néhány buli a brazil Imperious Malevolence, az argentin Inferi társaságában itthon és Horvátországban, többek között játszottunk még a pécsi Rockmaratonon és Debrecenben a Full of Anger fesztiválon is. A 2009-es év végére sikerült a frontemberi posztra is méltó embert találni Lőcsey Csaba (ex-Naked Forest, Diabolic Force) személyében, úgyhogy remélhetőleg most már semmi sem állhat az utunkba. Februárban a lengyel Demogorgonnal megyünk egy kisebb kört, de már a további élő akciók is szervezés alatt vannak.” www.myspace.com/maledictionhun





