Hosszas tárgyalások, egyeztetések után február elején végre megszületett a jó hír, miszerint Vikidál Gyula is tagja lett a Vazul Vére rockopera produkciónak. A szervezők ezzel a lépéssel óriásit húztak, hiszen az István, a király legnépszerűbb és legelismertebb Koppánya, azaz Vikidál Gyula, most az ‘idős’ Istvánként tér vissza április 12-én a Csepel Munkásotthonban. Az előadásra már minden jegy elkelt, a boldog jegytulajdonosok pedig már a helyszínen megvásárolhatják, a hivatalosan április 13-án megjelenő Vazul Vére című Történelmi Rockopera – exkluzív kiállítású dupla CD-s, 16 oldalas szövegkönyvvel ellátott kiadványát.

A dupla Vazul Vére album már előrendelhető a Metalshoptól (ára 2999 Ft) – katt ide!

A Vazul Vére következő előadása június 17-én lesz a budapesti Dürer Kert szabadtéri színpadán.

Facebook oldal

2013 nyarán sokkolta a Rómeó Vérzik rajongóit az a hír, hogy a banda sikeres zentai koncertje után Vörösmarty „Ermi” Imre kiszállt a zenekarból. Nos, mint utóbb kiderült, a gitáros azért hagyta ott a csapatot, mert új projektjére, a Vazul Vére című rockoperára akart koncentrálni. Ermi közel két év alatt dolgozta ki a történet dalainak mind a szövegét, mind a zenéjét. Igyekezett minél hitelesebben tolmácsolni a mai nemzedék felé az adott időszak történetét. A történet 1046-ban játszódik Istvánhalála után nyolc évvel, a német báb, OrseoloPéter uralkodásának utolsó időszakában. Vazul fiai visszatérnek, és az Ősvallásban hívők támogatásával, kezdetét veszi a Vata-féle pogánylázadás. A történet a magyarok ősi gyökereiről, szakrális tudásáról és egységtudatáról szól. Ermi tervei közt szerepel, hogy a színpadi produkció alapjául szolgáljon majd egy olvasmányos, bővebb, érdekes regény, valamint még az idén megjelenik az előadáson hallható dalokat tartalmazó dupla CD is.

A szereplők:
István – Vikidál Gyula (előadóművész) a P.Mobil, Dinamit, a Pandora’s Box, és az MHV frontembere volt, számos színházi főszerep tulajdonosa, legismertebb szerepe István a király – Koppány
Vazul – Molnár Péter „Stula”, jelenleg a Mobilmánia frontembere
Orseolo Péter – Juhász „Kicsi” Attila, a Dirty Dance énekese volt
Levente – Schrott Péter, a Tűzmadár együttes alapító tagja, önálló pályafutása 2013-ban kezdődött egy nagylemezzel
Hajnal – Dudás Ivett (Tales Of Evening)
Torda – Jósa Tamás, az Invader zenekar frontembere
Zerind – Király Tibor, a Nonsense zenekar énekese
Solt – Vörösmarty „Ermi” Imre, a Rómeó Vérzik zenekar gitárosa volt
Vata – Kálmán György, a Triász, valamint a B-52 együttesek frontembere

Rendező – Silló Sándor
Koreográfus – Barna István
Producer – Daw DiSanti
Grafikus – Nergal GFX
Szervező – Kovács Tak Péter

vikidal-gyula-vazul 20150210