37 éves korában elhunyt a csajokból álló görög black metal banda, az Astarte alapítója, Tristessa, azaz Maria Kolokouri. Tavaly decemberben kiderült, hogy Tristessa leukémiás, és bár úgy tűnt, hogy sikerül urrá lennie a betegség felett, komplikációk adódtak és a zenészlány szervezete tegnap feladta a harcot.
Tristessát fia és férje mellett a görög metal társadalom is gyászolja, de a Dimmu Borgir frontembere, Shagrath is megemlékezett róla, ugyanis korábban vendégként szerepelt az Astarte egyik dalában.
Az Astarte legutóbbi albuma a 2007-es Demonized volt, amelynek folytatásán, a Blackdemonium anyagon már javában dolgoztak. Tristessa halála egyben az Astarte végét is jelenti.
Nyugodjék békében!





