paradise-lost 20140709

Paradise Lost – Készül az új lemez, de szimfonikus...

A nyarat koncertezéssel tölti a brit Paradise Lost, de emellett az új lemezen is dolgoznak. Legalábbis erről tanúskodik a banda frontemberének, Nick Holmesnak a Tangra Mega Rocknak adott nyilatkozata, mely szerint nagyjából 75%-ban kész az új album, csupán négy dalt kell még összepakolniuk. A banda szeptember 20-án egy speciális koncertet ad a bulgáriai Plovdivban. A Paradise Lost mellé egy több mint százfős szimfonikus zenekar csatlakozik majd a koncerten. ...
yes 20140626

Yes – Közeleg az új lemez, több dalrészlet is...

Az 1968-ban, London-ban alakult prog rocker Yes legutóbb 2011-ben adott ki stúdió lemezt Fly From Here címmel. Heaven & Earth címmel az olasz Frontiers Records kiadó gondozásában július 18-án jelenik meg az új, szám szerint a banda huszonegyedik nagylemeze. Ezen a korongon mutatkozik be az amerikai Jon Davison (Glass Hammer) énekes, aki a súlyos asztma betegsége miatt távozni kényszerült kanadai Benoit David helyét vette át még 2012-ben. A Grammy-díjas Roy Thomas Baker producerrel (Queen,...
novembers-doom 20140610

Novembers Doom – Végighallgatható az új album

Bled White címmel a The End kiadó égisze alatt július 15-én jelenik meg a chicagói doomdeathster Novembers Doom kilencedik stúdióalbuma. A 2011-es Apothic lemezükhöz hasonlóan az új lemez anyagát a Belle City Soundban rögzítették Chris Wisco producerrel (Jungle Rot, Nachtmystium), a keverést pedig maga Dan Swanö (Bloodbath, Edge Of Sanity, Nightingale) végezte. A hivatalos megjelenés előtt már végighallgatható a teljes új album:
suicide-silence 20140521

Suicide Silence – Végighallgatható az új album

2013 októberében a Suicide Silence hivatalosan is bejelentette, hogy az All Shall Perish énekese, Hernan "Eddie" Hermida lett az új frontember, ő Mitch Lucker helyét vette át, aki 2012. november 1-jén hunyt el motorbalesetben. Eddie egyúttal ki is lépett az All Shall Perishből. Eddie mellett szólt, hogy rutinos frontember, jó hanggal, jó kiállással, ráadásul kaliforniai ő is. Már vele folyik a munka az új Suicide Silence albumon, amely You Can' Stop Me címmel július...
judas-priest 20140519

Judas Priest – A Steel Panthert viszik a lemezbemutató...

Redeemer Of Souls címmel a Sony/Columbia gondozásában július 11-én jelenik meg a Judas Priest új, sorrendben tizenhetedik stúdióalbuma, azonban az Egyesült Államokban már tegnap a boltok polcaira került az album. Ez lesz a banda első stúdióalbuma a 2011 áprilisában csatlakozott Richie Faulkner gitárossal, aki a visszavonult K.K. Downing helyét vette át. Április 5-én, a népszerű rádió-műsorvezető Eddie Trunk műsorában Rob Halford és a két gitáros, Glenn Tipton és Richie Faulkner volt a...
burzum 20140708

Burzum – Vikernes felfüggesztett börtönbüntetést kapott

Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt már beszámoltunk arról, hogy a négy éve egy francia tanyán élő Burzum frontember, Varg Vikernest és feleségét, Marie Cachet-t még 2013. július 16-án reggel őrizetbe vették. A hatóság gyanúja szerint Varg "nagyszabású terrorista cselekményt" tervezett és mindezt arra alapozták, hogy szerintük Vikernes rasszista, idegengyűlölő és antiszemita kommenteket rakott fel a netre. A vádat alátámasztotta, hogy a házaspár lakhelyén öt lőfegyvert találtak, melyek közül négyet...
marty-friedman 20140424

Marty Friedman – Klippremier – Hyper Doom

Inferno címmel május 23-án jelent meg az ex-Megadeth, ex-Cacophony gitáros Marty Friedman új szólóalbuma. Az albumon vendégeskedik Marty Cacophony-beli csapattársa, Jason Becker, a Children Of Bodom gitárosa, Alexi Laiho, a death/thrash metalos Revocation gitáros-énekese, David Davidson, valamint az akusztikus flamenco-metalt játszó duó Rodrigo Y Gabrielais hallatja magát. A korong érdekessége, hogy a vendégek maguk írták azt a dalt, amiben játszanak - legalábbis az alapját, amihez aztán Marty hozzáadta a saját részeit és a hangszerelést. Az külön érdekesség, hogy a lassan...
cavalera-conspiracy 20140708

Cavalera Conspiracy – Októberben jelenik meg a harmadik nagylemez

Pandemonium címmel az osztrák Napalm Records gondozásában októberben jelenik meg a harmadik Cavalera Conspiracy album. Mivel a zenekar utóbbi években foglalkoztatott főállású basszusgitárosa, Johnny Chow a Stone Sour új lemeze miatt Corey Taylorékkal turnézik, így Max új basszeros után nézett. Hamar nyilvánosságra is hozta, hogy az új Cavalera Conspiracy lemezen a Converge basszusgitárosa, Nate Newton fog bőgőzni. Newtont a Doomriders és az Old Man Gloom projektekből is lehet ismerni. Mindkét bandában...
end-of-paradise 20140708

End Of Paradise – Új EP, új klip

Tavasszal új EP-vel, néhány hete pedig egy vadiúj klippel jelentkezett a székesfehérvári End Of Paradise zenekar. A 2008-ban alakult csapat első korongja, a Ne add fel, 2011-ben látott napvilágot és mind a rajongók, mind a rocksajtó részéről pozitív volt a visszajelzés. A legfrisebb EP, mely az Ítélet gyűrűje címet viseli, már az új frontemberrel, Feltein Attilával készült el. A csapat nemrégiben a FIX TV-ben is bemutatkozott, lásd...
in-flames 20140616

In Flames – Klippremier – Rusted Nail

Június első hetében látott napvilágot ,a 2011 után újra új albumon dolgozó In Flames legújabb nótája, Rusted Nail címmel. A dal a csapat szeptember 5-én megjelenő Siren Charms című tizenegyedik stúdióalbumának előfutára, mostanra pedig klip is készült hozzá. A svéd banda a kiadott szám alapján folytatja azt az utat, amit 2011-ben a Sounds Of A Playground Fading albummal elkezdett, vagyis igyekeznek valami újat vinni a zenéjükbe. A zenészek a berlini Hansa stúdióban (U2,...

Friss hírek

Mudfield- 3. Falunap a Barba Negrában!

Augusztus 19-én szerdán ismét a Barba Negrában lép fel a Mudfield, akik Falunap elnevezéssel harmadszorra tartják meg a fővárosban ezt a bulit. Az  idei...

Két héten belül indul a TÁBOR Fesztivál! Új színpaddal és rengeteg napközbeni programmal várnak...

Alig 2 hét van hátra az ország legnagyobb nyárzáró rock and roll házibulijáig: augusztus 26-án indul Alsóörsön a TÁBOR Fesztivál. A négynapos rendezvényen szokás...

Punkok, időutazók és megmondók

Sokan már azon picsognak, hogy itt a nyár vége, a STENK csapata viszont úgy döntött, erről tudomást sem vesz, inkább bölcsen élvezi a jelent,...

33 év után újra együtt zenélt a Deep Purple és Ritchie Blackmore

1993 után, ha csak egy dal erejéig is, de újra együtt állt színpadra a Deep Purple és alapíó gitárosuk Ritchie Blackmore. A New York-i...

Most szombaton! 60 éves Ganxsta szülinap a Parkban!

Augusztus 15-én egy estére a Budapest Park lesz Ganxsta Zolee életművének központja: a Ganxsta 60 Fesztiválon szinte minden zenekar színpadra lép, amelyben a rapper,...