Striker – Klippremier – Start Again
City Of Gold címmel a Napalm Records gondozásában augusztus 29-én jelent meg az európai stílusú klasszikus metalt játszó kanadai Striker harmadik nagylemeze. Az album borítóját Eliran Kantor készítette, kinek munkáit láthattuk már Testament, Sodom és Iced Earth borítókon is. Ezen a korongon mutatkozott be a zenekar új basszusgitárosa, Wild Bill, aki már a svéd Bullet, illetve a heavy/speed vonalas német Stallion társaságában szeptember közepén startoló Európa-turnéra is elkísérte a srácokat. A Start Again dalhoz klipet is készítettek: ...
Slipknot – Újabb horrorisztikus előzetes a készülő lemezük kapcsán
Azok után, hogy úgy nézett ki a Slipknot túl van Paul Gray basszer halálán, sőt arról is cikkeztek, hogy új albummal jelentkezik a maszkos csapat, 2013 decemberében újabb sokkoló hír rázta meg a rajongókat. A banda közleményben jelentette be, hogy megválnak dobosuktól Joey Jordisontól. Joey helyett tudtunkkal hivatalosan még nem vettek be új tagot, így azt sem tudni, hogy idén márciustól ki dobolta fel a Slipknot új lemezét. Mert, hogy valaki feldobolta az biztos,...
Death Angel – előzetes a pesti bulihoz
Március 13-án lép fel Budapesten, a Dűrer Kertben a Death Angel zenekar, előttük pedig a Suicidal Angels áll a színpadra. A várható programhoz talán némi támpontot jelent a banda február 7-i Clevelandben adott koncertje, amelynek nem csak a setlistjét sikerült megszerezni, hanem számos dal videóját is. A zenekar jelenleg az USA-ban turnézik az új lemezzel, a Lazarus A.D. és a Bonded by Blood társaságában. ...
Rockmaraton 2014 – Hétfőn nyilvánosságra kerül mely csapatok vesznek...
Május végén lezárult a jelentkezés a HammerWorld magazin és a Rockmatraton összefogásában megrendezésre kerülő tehetségkutatóra, amely kizárólag metal zenekarok számára lett meghirdetve. Több mint 150 zenekar jelentkezett a tehetségkutatóra, most hétvégén ki is alakul a végső sorrend. A szervezők hétfőtől nyilvánosságra hozzák, hogy melyik 30 csapat léphet fel az idei Rockmaratonon. A fődíj pedig egy lemez felvétele, kiadása, széles körű promóciója. A tehetségkutató abszolút nyertes csapatának kiléte a fesztivált követően derül...
King 810 – Klippremier – Fat Around The Heart
Memoirs Of A Murderer címmel a Roadrunner égisze alatt augusztus 19-én jelenik meg a botrányairól elhíresült, az USA egyik legveszélyesebb városából, a michigani Flintből származó King 810 névre hallgató banda első nagylemeze. Korábban az Equal Vision kiadónál voltak, de onnan kirúgták őket, miután döglött macskát és döglött szarvast dobtak a közönség közé a színpadról. Emellett az az énekes David Gunn és a basszer Eugene Gill is körözés alatt áll, vagy állt. Ezek...
Rómeó Vérzik – indul a turné
Köszönjük minden rómeósnak ezt a nagyon jól sikerült nyarat. Szinte minden nagyobb fesztiválon ott voltunk (Fezen még hátra van) és szinte mindenhol rengeteg ember várt bennünket. Szeptember elején kezdődnek a stúdiómunkálatok, a lemez pedig december 6-án jelenik meg. Ezzel egy időben ha sikerül, egy könyv is megjelenik rólunk, nektek! Így mindenképpen lesz mit a karácsonyfa alá tenni. De ne rohanjunk ennyire előre. Ezen a héten (szept. 9.) vár...
Black Stone Cherry – Klippremier – Me And Mary...
Magic Mountain címmel május 5-én jelenik meg a Kentuckyból elszármazott southern rocker Black Stone Cherry negyedik nagylemeze. A southern hard rock új vonalát képviselő banda korongját a Roadrunner jelenteti meg. Az album producere ezúttal Joe Barresi (Kyuss, Queens Of The Stone Age, Tool, Parkway Drive, Bad Religion stb.) volt. Ben Wells gitáros szerint neki is nagy szerepe van abban, hogy az új lemez jóval dögösebb, keményebb lesz, mint a Howard Benson producerrel...
Öt kontinens a Vasárnapi Matinében
Öt részes, a kontinensekről szóló témasorozatot indít a Vasárnapi Matiné stábja, melynek keretében szó esik a terület országairól, szokásairól, zenéiről, és természetesen tárt karokkal várjuk az adott -Napi adás hozzászólások- topicban a hallgatók emlékeit, gondolatait, és vágyait. Elsőként az "új világot" Amerikát vesszük górcső alá, és bizony nem csak az USA-t, szó fog esni Mexikóról, Brazíliáról, és még sorolhatnánk... Szeptember 11.én 13:00tól tehát porondon AMERIKA.
Devil You Know – Európai turné a Machine Head...
The Beauty Of Destruction címmel április 25-én a Nuclear Blast égisze alatt jelent meg az ex-Killswitch Engage énekes Howard Jones, és az All Shall Perish-ből ismert Francesco Artusato gitáros közös bandájának, a Devil You Know-nak a debütáló nagylemeze. Rajtuk kívül még az ausztrál születésű dobos, John Sankey (Devolved) tagja a bandának, de élőben a trió mellett Roy Lev-Ari gitározik, a basszusgitáros pedig Ryan Wombacher (Bleeding Through). Az albumot az...
Ektomorf – Január 31-én jelenik meg a banda új...
Retribution címmel január 31-én jelenik meg a Farkas Zotya vezette Ektomorf tizenegyedik nagylemeze. A magyar metal zenekarok közül az eddigi legnagyobb nemzetközi sikert elért banda, Tue Madsen producer irányítása mellett nemrég fejezte be a következő stúdióalbum munkálatait, mely a sikeres 2012-es Black Flag követi. 2014-ben az új lemez mellett aktív jubileumi év is vár az 1993-ban Mezőkovácsházáról indult bandára. A Retribution lemez már ismét Schrottner Tamás gitárossal készült, aki 2012...

















