Irányjelző és a rock ‘n’ roll
Akinek eddig kétségei voltak hazánk minden bizonnyal egyik leglátogatottabb hírportáljának céljairól, és hozzáállásáról a rockzenéhez, illetve bármilyen bulvár témához, vagy bármilyen témához amiből bulvárt lehet faragni, azok számára is meggyőző az alábbi videó: http://index.hu/video/2010/01/18/tribute/ Nem volt más célja a látogatásuknak, csupán csak annyi, hogy az ott felvett néhány órás anyagból összevágjanak 6 percnyi olyan videót amiben megalázzák az eseményt, és a rockereket egyaránt. Hosszas keresgélés után találtak...
Kelet Underground – Rockzenei Fórum Debrecenben
Május 17-én a debreceni Dharma Klubban kerül megrendezésre az I. Kelet Underground Rockzenei Fórum és Zenekari Mustra. Előadások és kerekasztal beszélgetés a közönség bevonásával a rockzenei életről és a zenekarok lehetőségeiről. Az est zárásaként pedig 4 zenekar fog fellépni, melyek között a tavalyi Kelet Underground Tehetségkutató 1. és 2. helyezettje exkluzív koncertet ad. Gyertek minél többen, hogy együtt tudjuk továbbgondolni a jövőt és részesei legyünk egy FELEJTHETETLEN estének!...
Almah – Elhunyt a banda alapító gitárosa, Paulo Schroeber
Ismét gyászol a Rockvilág! 40 éves korában, tegnap kórházi ágyában hunyt el a brazil melodic power metalos Almah alapító gitárosa, Paulo Schroeber. Paulo még 2006-ban Edu Falaschi énekes/gitárossal alapította meg a zenekart, azonban a 2011-es Motion című lemezük turnéját szívbetegsége miatt már nem tudta bevállalni. A banda egy ideig még bízott benne, hogy Paulo kezelése eredményes lesz, de aztán új gitáros után kellett nézniük. A tavalyi Unfold lemezen már...
Alcest – Dalpremier – Délivrance
Shelter címmel január 17-én jelenik meg a Neige vezette francia Alcest negyedik nagylemeze. Az 1999-ben alakult banda úgy tűnik új albumával végképp szakít a black metallal, legalábbis erről tanúskodik a lemez előzeteseként december elején bemutatott Opale című dal videóklipje is. A 2012-es Les Voyages de l'Ame album folytatását az izlandi post-rock csapat Sigur Rós producerével Birgir Jón "Biggi" Birgissonnal rögzítették. A lemezen vendégként szerepel a '90-es évek közepén feloszlott...
Magor – Klippremier – Fontosabb, mint az életem
Itt a Magor zenekar új videoklipje! A klip a terv szerint ősszel megjelenő Magor nagylemez egyik dalához készült, amelynek címe Fontosabb, mint az életem. „A klipes új dalunk témája a gyermek, hiszen hárman is boldog édesapák vagyunk a csapatból. De ha neked a dalról a párod, a sör vagy bármi más jut eszedbe, az sem baj!" - mondta a nótáról az üvöltéssel és tiszta énekkel, modern aprítással és klasszikus ikergitáros...
Bemutatkozik az Anonym Project
Nézőpont kérdése, hogy egy minden trendtől mentes, hétköznapi hangulatokat árasztó, de kirívó dekadenciával átitatott, valamint cinizmusra és romantikára építő, de mély értelmű továbbgondolásokra késztető szövegvilágú zenekar ma „hiánypótló” vagy „érdektelenségbe fulladó” jelenség. A 2006-ban alakult mosonmagyaróvári rocktrió, az Anonym Project állásfoglalása a koncertjeiken egyértelműen látszik: a színpadról minden fellépésük alkalmával zubog lefelé az energia, az elhivatottság és a dac. A kezdetben városi és városkörnyéki rendezvényeken fellépő zenekar...
Romantikus Erőszak – Dalpremier – Csatában
Hazánk egyik legnépszerűbb nemzeti folk - nemzeti rock zenekara a Romantikus Erőszak új nagylemeze, a kizárólag Petőfi versmegzenésítésekből álló Szabadság, szerelem! november 3-án jelenik meg, de a CD máris előrendelhető, az ára mindössze 999 Ft +pkg. Az idén 20 esztendős zenekar története hosszú és viszontagságos, akárcsak a magyarságé, azonban mind a mai napig tartja magát eredeti elképzeléseihez. Az album felvételei Érden, a Stúdió440-ben zajlottak. Ez egy analóg stúdió, hagyományos módon, szalagra dolgoznak. A...
Let The Cigar Die – Klipet készítettek a Solitude...
Tavaly májusban, Egerben került megrendezésre az Éter Fesztivál, és annak keretén belül Észak-Magyarország legnagyobb tehetségkutatója, amelynek első díját a tiszakécskei Let The Cigar Die vihette haza. A tiszakécskei sludge/doom/grunge banda ebből felbuzdulva a kiskunfélegyházi Rocktár 5. születésnapján rögzítette a Solitude című dalt. A zenekar gitárosa, Sánta Zoltán elmondása szerint, a visszajelzések alapján ez az első olyan felvételük, amit mindenki könnyen megszeret, ezért a dal akusztikus verziójához augusztus végén Szegeden a Soundcity csapatával klipet...
Tankcsapda – 12 év egy új könyvben
„Tele a Tankot” címmel, május 21-én jelent meg a Tankcsapda fotókkal gazdagon illusztrált új kötete. A könyv a Tankcsapda Lukács - Cseresznye - Fejes „korszakát” (2000-2011) mutatja be és zárja is le egyben, több mint ezer, túlnyomó részben eddig sehol nem publikált fotó kíséretében, 468 oldalon. Az elmúlt 12 év legfontosabb momentumai mellett rengeteg exkluzív információ, idézet szerepel a debreceni zenekarról, az olvasó átélheti az évek alatt elért sikereket,...
Új EGO PROJECT klip – Pár sör és pár...
Puszta Ököllel címmel idén áprilisban megjelent új EGO Project lemez. A lemez „Pár sör és pár barát” c. dalára készített klipet a zenekarNézzétek, hallgassátok... rólunk, és lehet, hogy rólatok is szól! Közelgő EGO bulik: 2012.04.27. Bp. Crazy Mama klub (Lovreck, Rubicon, Phoenix Project)2012.04.28. Győr, Black Rock (DemonLord, Wolfgang) 2012.05.11. Jászboldogháza (AB/CD, Ossian, Kalapács)2012.05.19. Bp. Big Bike Pub (Redheart) Lemezbemutató koncert: október 6. Bp. Crazy Mama klub


















