Gotthard – Klippremier – C’est La Vie
Április 4-én Bang! címmel jelentette meg új nagylemezét a svájci dallamrocker Gotthard. Ez a lemez volt a banda második albuma Nic Maeder énekessel, aki ezúttal már dalszerzőként is tevékenykedett a korongon. (Mader a 2010. október 5-én motorbalesetben elhunyt énekes Steve Lee helyére érkezett). A felvételek a saját stúdiójukban, a Lugano-beli Yellow House stúdióban zajlottak, a lemez keverését pedig Ronald Prent (Scorpions, Def Leppard) végezte, míg a produceri munkákért a gitáros Leo Leoni mellett Charlie Bauerfeind volt...
SnailGardN – Letölthető a gyulai banda nagylemeze
Egyre több feltörekvő zenekar juttatja el hozzánk bemutatkozó írását. Ezt tette a 2009-ben alakult, gyulai SnailGardN is. A bandának On The Path címmel jelent meg nagylemeze, amely a zenekar honlapjáról ingyenesen letölthető: "A zenekar első felállása 2009-ben született, akkor még öt taggal, egy szintetizátorossal kiegészülve - mondták magukról a Csigák a gyulai Erkel gimi lapjának, a Szemfülesnek. - A penészből jöttünk a fény felé. Mint a legtöbb gyulai zenekar, megjártuk...
Fates Warning – A norvég Divided Multitude lesz a...
Október 16-án ismét Budapestre érkezik a 30 éves amerikai progresszív metal zenekar, a Fates Warning, mely a stílus ismerői előtt legalább akkora tekintéllyel bír, mint az Arénákban koncertező Dream Theater vagy a Queensryche. Az 1983-ban, a Connecticut állambeli Hartfordban alakult Fates Warning eleinte az akkori trendeknek megfelelően power metal dalokat írt, de az első két album után kiadott, és kísérletező irányba elmozduló Awaken The Guardian című koronggal egy csapásra...
Devil You Know – Hallgasd végig a debütáló nagylemezt
The Beauty Of Destruction címmel április 25-én a Nuclear Blast égisze alatt jelenik meg az ex-Killswitch Engage énekes Howard Jones, és az All Shall Perish-ből ismert Francesco Artusato gitáros közös bandájának, a Devil You Know-nak a debütáló nagylemeze. Rajtuk kívül még az ausztrál születésű dobos, John Sankey (Devolved) tagja a bandának, de élőben a trió mellett Roy Lev-Ari gitározik, a basszusgitáros pedig Ryan Wombacher (Bleeding Through). A csapat...
bugZ – Készül az új lemez, pénteken pedig a...
Tavaly októberben készült el a rádiónkban többször is szerepelt bugZ új klipje, melyet a J.O.M.U.F.F.F. című kislemez Felületi feszültség című dalára forgattak. A felvételek a Zöld Pardonban készültek, énekfronton Szendrey Zsolt Károly, alias Szasza (Zorall, Action), gitáron pedig Szávai Gery ( Twister, No Rock, Crossholder) vendégszerepelt. A bugZ azóta sem tétlenkedik, hiszen a srácok elkezdték a harmadik lemez munkálatait. Az album a tervek szerint még az idén felvételre kerül, 10-12 dalt tartalmaz majd, és egy klipforgatás is...
Behemoth – Nergalék újabb előzetese a februárban megjelenő albumhoz
Tavaly nyáron, a csehországi Brutal Assault fesztiválon már előadta a nagyközönségnek a lengyel Behemoth a Blow Your Trumpets Gabriel című új szerzeményt, mely előfutára a The Satanist címmel február 7-én boltokba kerülő tízedik Behemoth nagylemeznek. A bialystoki Hertz stúdióban végzett koronghoz a frontember Nergal, nem kevés inspirációt szerzett leukémiás megbetegedéséből kifolyólag. A zenekar mellett az album produceri munkáit a Wieslawscy testvérek, illetve Daniel Bergstrand (Soilwork, Meshuggah, In Flames) végezték. A keverésért Matt...
Rebel – Sztárvendégek közreműködésével készül a banda első lemeze
Ma délután Szaládi „Devil” Károly volt a Rockpanoráma című műsorunk vendége. Az adásban a frontember első kézből számolt be arról, hogy igazi sztárparádé várható a Rebel tavasszal megjelenő első lemezén, mely a Ha eljön majd a vég címet kapta. Nemrégiben adtuk hírül, hogy elkészült egy pár számos EP, mely ízelítő a Rebel hamarosan megjelenő nagylemezéből, most pedig eláruljunk, hogy milyen ismert és neves művészek segítik e lemez elkészültét. ...
Black Stone Cherry – Előzetes a májusban érkező lemezről
Magic Mountain címmel május 5-én jelenik meg a Kentuckyból elszármazott southern rocker Black Stone Cherry negyedik nagylemeze. A southern hard rock új vonalát képviselő banda korongját a Roadrunner jelenteti meg. Az album producere ezúttal Joe Barresi (Kyuss, Queens Of The Stone Age, Tool, Parkway Drive, Bad Religion stb.) volt. Ben Wells gitáros szerint neki is nagy szerepe van abban, hogy az új lemez jóval dögösebb, keményebb lesz, mint a...
2010-ben megpihen a Tankcsapda
A tavalyi év kemény hajtása után a Tankcsapda a mai napon értesítette a Tankereket, hogy idén nem lesz akkora hajtás, mint a jubileumi évben. Úgy tűnik, azért egy új hagyományt is teremtett a zenekar, ugyanis a tavaszi turnét március 7-én Londonban nyitják. (M)Agyarországon azonban áprilisban lesznek a koncertek, amiket a Minden jót albumnak szánnak a srácok, az új albumot fogják bemutatni a nagyérdeműnek. Sajnos úgy...
Töltsd le a Wrong Side Of The Wall első...
A Wrong Side Of The Wall nem más, mint az Insane egykori énekesének Knapp Oszinak és a már feloszlott Bones zenekar tagjainak új csapata. Rutinos játékosok lévén nem tartott sokáig az összecsiszolódás időszaka a zenészeknek, már tavaly év végén kijött bemutatkozó EP-jük. A csapat termékenynek bizonyult a dalszerzés terén, így most nemrég első stúdióalbumuk is a boltok polcaira került, amit ráadásul feltettek a honlapjukra (www.wsotw.com), ahonnan bárki ingyen letöltheti....


















