Szeptemberfeszt pörköltfőző verseny
Ahogy megígértük, vészt vettünk az idei Pörköltfesztiválon, és beneveztünk versenyzőként is.Győzelmi reményeket nem tápláltunk, hiszen minden ilyen versenyen általában előre le van zsírozva az összes győztes, de azért kitettünk magunkért. Egy igazi Rocközön féle vörösboros marhalábszár pörkölttel készültünk.Az étel sikerére jellemző, hogy elkészülte után 3 perc alatt ürült ki teljesen a mintegy 6 kiló marhalábszárból készült pörköltet tartalmazó bogrács. Amíg a pörkölt készült, kb. 20 fotóst és kamerázó emberkét...
Videó: AWS – Világposztolás
Új videóval jelentkezett az AWS zenekar. Videó a banda négy számos kislemezének Világposztolás című dalához készült. A klipről a következőket írta a csapat: A zenekar történetében elérkezettnek láttuk az időt, illetve magunkat is elég érettnek ítéltük meg ahhoz, hogy egy komoly tartalomról, egy igazán fontos, mindenkit érintő folyamatról alkossunk véleményt és népszerűsítsük érveinket. A világposztolás egy olyan folyamat kezdete számunkra, mellyel szeretnénk a fiatalokat ráébreszteni az általuk vélt értékek...
Scary Kids Scaring Kids – 29 évesen elhunyt a...
Ismét gyászol a Rockvilág! 29 éves korában elhunyt Tyson Stevens, a Scary Kids Scaring Kids egykori énekese. Az énekes holttestét a barátnője fedezte fel, a sajnálatos hírt Stevens új zenekara, a Coma Prevail is megerősítette a Facebook oldalán: “Sajnos a találgatások igazak. Részvétünk a családnak, hamarosan jelentkezünk a részletekkel. Köszönjük” Habár hivatalosan nincs információnk arról, hogy mi okozta Stevens halálát, a Salvatore Mignano, a Sleeping zenekar énekese...
Elfsong – November 22-én jelenik meg a dupla CD
Tavaly a Rockpanoráma című műsorunkban már vendégül láttuk a tatabányai Elfsong zenekart. A banda ötletgazdája, főnöke, kreatív agya a Cross Borns révén is ismert, Somlói Feca. Debütáló nagylemezük A Csodák Könyve címmel a tavaly márciusban megjelent HammerWorld magazin mellékleteként jutott el a rajongókhoz. Az album nem más, mint egy rock/metal musical, amelynek egyik érdekességét az jelentette, hogy Somlói Fecának a Delta Vision kiadónál megjelent fantasy regényére épült. A lemezen olyan vendégek személyesítették meg a könyv szereplőit, mint...
Helland – Dalpremier – Time For Us
A Czébely Csabi dobos és Nagy Dávid gitáros által alapított Helland zenekar tavaly nyáron volt a Rockpanoráma műsorunk vendége. Akkor Dávidék a friss EP-jük dalait mutatták be. Azóta biztossá vált, hogy Hellness címmel március elején jelenik meg a banda első nagylemeze, melyről a Time For Us című szerzemény már meghallgatható. Március közepétől a Helland több határon túli Tankcsapda koncerten is vendégeskedni fog, a már biztos dátumok: 03.15....
Overkill – Március elején várható az új nagylemez
A nyári balatonszemesi Rock Beach fesztivál záró napján fergeteges bulit adott a legendás Overkill. A veterán thrasherek jelenleg az USA-ban turnéznak a Kreator és a Warbringer társaságában. Mivel elég komoly párosítás, így a keleti parton az Overkill a headliner, a nyugati parton pedig a Kreator. Emellett a hírek szerint karácsony előtt már le kell adnia az új nagylemez anyagát az Overkillnek a Nuclear Blast felé, mert a kiadó március...
Yes – A progresszív zene élő legendái decemberben koncert...
Az 1968-ban, London-ban alakult prog rocker Yes zenekar Heaven & Earth címmel az olasz Frontiers Records kiadó gondozásában július 18-án jelentette meg új, szám szerint a huszonegyedik nagylemezét. Ezen a korongon mutatkozott be az amerikai Jon Davison (Glass Hammer) énekes, aki a súlyos asztma betegsége miatt távozni kényszerült kanadai Benoit David helyét vette át még 2012-ben. A Grammy-díjas Roy Thomas Baker producerrel (Queen, Guns N'Roses, Foreigner, Alice Cooper stb.) felvett és Billy Sherwood...
METALLICA, SLAYER, MEGADETH és ANTHRAX – Egy rakáson
Nem csak egymás után léptek ugyanarra a színpadra a The Big Four résztvevő zenekarai, hanem egy dal erejéig egyszerre mind. Szófiában kedd este Sonisphere szófiai állomásán a SLAYER, MEGADETH és az ANTHRAX tagjai is csatlakoztak a METALLICA-hoz, és együtt adták elő a DIAMOND HEAD, Am I Evil című klasszikusát. James Hetfield, Dave Mustaine és Joey Belladonna énekelt, a többiek pedig gitároztak, vagy a doboknál segítettek be Larsnak. ...
Suicidal Angels – Januárban új lemez, februárban pedig koncert...
Divide And Conquer címmel január 10-én jelenik meg a görög thrasher Suicidal Angels ötödik nagylemeze. Az athéni banda 2001 óta jobbnál jobb demókkal jelentkezett, majd jött a nemzetközi áttörés, ami két EP-nek volt köszönhető, a 2004-es Bloodthirsty Humanitynek és a 2006-os Armies Of Hellnek. Egyébként mindkét EP felkerült a 2007-es debütáló album, az Eternal Domination idei újrakiadására. A Suicidal Angels 2009-ben megnyerte a Rock The Nation Díjat, majd a Nuclear...
Naturus – Megjelent, és letölthető a budapesti prog metal...
Emlékeztek még a 2007-ben alakult budapesti Philosopher zenekarra? A bandának 2008-ban jelent meg egy demója, amit 2010-ben a Keep Dancing! Music Will Come from Somewhere című debütáló nagylemez követett. A korongnak 2011-ben Love of the Lightside | Live on the Darkside címmel lett volna folytatása is, azonban még a lemez elkészülte előtt feloszlott a banda. Az elmúlt két esztendőben Dénes Ádám Pete (Mayflower, ex-Toscrew, ex-Rare Blue, ex-Philosopher) gitáros, programozó,...















