Crazy Gránát: Kőbe Vésve – Első nagylemez

2011 nyár elején lát napvilágot az első Crazy Gránát album mely a Kőbe Vésve nevet fogja viselni. Az albumon 14 dal foglal helyet, egy óra tömény, mocskos rock. Júniusban a címadó dal klip formájában is életre kel. A forgatás helyszíne a Dunakanyar: A klip a Render Média segítségével készül. Addig is el lehet kapni egy-egy buli erejéig a zenekart a Cool Head Klan társaságában, mivel mostanában számos közös bulit...
p-box 20140515

P.Box – Dalpremier – Szabadon száll

A magyar hard rock egyik legpatinásabb zenekara a P.Box, a 2005-ben kiadott, eddigi utolsó, Pangea címet viselő korongja óta mindez idáig egyetlen dalt rögzített csak. A 2009-ben felvett Tűzben égni című nóta után öt évvel azonban a debreceni csapat egy új lemez elkészítésén dolgozik, melynek munkacíme: Tűzben égni. A hosszú kihagyás oka a zenekar fő dalszerzőjének, egyben billentyűsének, Cserháti Istvánnak a 2005-ben bekövetkezett, tragikusan korai halála volt....
wisdom flyer 20131013

Wisdom – A Mahasz-lista első helyén landolt az új...

Marching For Liberty címmel szeptember 27-én jelent meg a Wisdom harmadik nagylemeze és rögtön a Mahasz-lista első helyén landolt. A banda új kiadványa maga mögé utasította az új Dream Theater és Carcass lemezeket, de a Metallica 3D-s filmjének soundtrack albumát is. Gratulálunk a zenekarnak! Az lemezbemutató koncertre november 15-én kerül sor a Barba Negrában, ahol a német Powerwolf, az olasz Vision Divine és a Tales Of Evening társaságában játszanak...
sireniaenigma

SIRENIA – Enigma Of Life – tavasszal

2011 január 11-én jelenik meg a női énekessel felálló norvég/spanyol, gothic metal banda, a SIRENIA új albuma. Új anyag címe, The Enigma Of Life, és a Nuclear Blast Records égisze alatt jelenik meg. A zenekar legismertebb tagja, Ailyn az énekesnő, aki a zenei nézetkülönbségek miatt 2007-ben távozott Monika Pedersen helyére érkezett, a spanyol X Factor tehetségkutató felfedezettje. The Enigma Of Life tracklista: 01. The End Of It All...
godsmack 20140624

Godsmack – Dalpremier – 1000hp

Négy év szünet után augusztus 5-én új stúdiólemezzel jelentkezik az amerikai poszt-grunge metalos Godsmack. A Dave Fortman (Slipknot, Evanescence) producerrel készített 1000hp (One Thousand Horsepower) című album Sully Erna frontember szerint nyersebb és durvább anyag lesz, mint a 2010-es The Oracle volt. A címadó dal már meghallgatható a lemezről:

Videó: TESTAMENT – HEAVY T.O. Festival

A Testament is fellépett Kanadában július 24-én a Heavy T.O fesztiválon, amelyet az alábbi videó örökített meg. {vimeo}26846961{/vimeo}
thornwill 20140606

Thornwill – Énekest keres a győri power banda

A két kiadott lemezzel bíró és szép nemzetközi sikereket elért Thornwill zenekar keresi énekesét. A csapat második lemeze, a Requiem For A Fool 2013-ban, a HammerWorld magazin extra mellékleteként jelent meg. Nem sokkal a lemez megjelenése után elkészült egy profi klip is, de hamarosan Szabó Márton gitáros és Gábor Álmos énekes elhagyták a zenekart (képünkön még a korábbi felállás látható). Marci helyére Paróczi Gergely "Gege" jött a néhai Obstruction zenekarból, a frontemberi...
img_5023

MetalFest Open Air 2010 – Fesztivál a széllel szemben...

Nagy fába vágta a fejszéjét a Hammerworld és MetalFest többi szervezője, hiszen hazánkba metal zenei fesztivált szervezni olyan, mint halántékkal hárítani egy fejrúgást. Nálunk ahol az egykor rock fesztiválnak induló rendezvények túlnyomó része, engedve a piac, és a profit erejének, gyakorlatilag kivétel nélkül populáris popfesztivállá vált az évek során, egy színtiszta metal fesztivált megrendezni kőkemény kihívás. Épeszű üzletember ilyet nem csinál. Szerencsére még vannak olyanok, akiknek a vérében...
iii.muszak 24

III. Műszak 24. szám

Megjelent az októberi Nők Lapja! De ez ki a f.-t érdekel, amikor itt a friss III. MŰSZAK punk-rock-metal fanszőrzet is, nem igaz?! Interjú ügyosztály: Moby Dick, Superbutt, Last Memory. Evolúció: Pearl Jam. 2000-be érve: The Distillers, Stone Sour. Friss áru: Alice Cooper, Machine Head, The Head Cat, Postumus, Saltatio Mortis, Pearl Jam. A mellékletünk - melyet ezúttal a Takt Music gondoz - egy különleges háromoldalas kazetta: A: Drawing, B:...
ScarTheMartyr 20131128

Scar The Martyr – Klippremier- Soul Disintegration

Jelenleg a Slipknottól nem nagyon számíthatunk a közeljövőben új dalokra, így a banda dobosa Joey Jordison egy saját projektet rakott össze. Ehhez segítséget nyújtott számára a Strapping Young Ladből ismert Jed Simon illetve a Darkest Hour gitáros Kris Norris. A csapat énekese az a Henry Derek Bonner lett, akit a Blood Promise-ból is ismerhetünk. A banda Scar The Martyr névre hallgat, bemutatkozó lemezük pedig a Roadrunner égisze alatt szeptemberben jelent meg. Az...

Friss hírek

Mudfield- 3. Falunap a Barba Negrában!

Augusztus 19-én szerdán ismét a Barba Negrában lép fel a Mudfield, akik Falunap elnevezéssel harmadszorra tartják meg a fővárosban ezt a bulit. Az  idei...

Két héten belül indul a TÁBOR Fesztivál! Új színpaddal és rengeteg napközbeni programmal várnak...

Alig 2 hét van hátra az ország legnagyobb nyárzáró rock and roll házibulijáig: augusztus 26-án indul Alsóörsön a TÁBOR Fesztivál. A négynapos rendezvényen szokás...

Punkok, időutazók és megmondók

Sokan már azon picsognak, hogy itt a nyár vége, a STENK csapata viszont úgy döntött, erről tudomást sem vesz, inkább bölcsen élvezi a jelent,...

33 év után újra együtt zenélt a Deep Purple és Ritchie Blackmore

1993 után, ha csak egy dal erejéig is, de újra együtt állt színpadra a Deep Purple és alapíó gitárosuk Ritchie Blackmore. A New York-i...

Most szombaton! 60 éves Ganxsta szülinap a Parkban!

Augusztus 15-én egy estére a Budapest Park lesz Ganxsta Zolee életművének központja: a Ganxsta 60 Fesztiválon szinte minden zenekar színpadra lép, amelyben a rapper,...