Tour de France, Junkies módra
Rövidke beszámoló a Junkies Franciaországi turnéjáról, Szekeres Andris "tollából". Hazaérkezett francia-német körútjáról a Junkies. A zenekar öt nap alatt 4300 km-t tett meg, ezalatt három koncertet adott. Az első fellépést a srácok egy kimerítő – 18 órás, 1550 kilométeres – utat követő 2 órányi alvás után adták St. Etienne-ben, egy belvárosi klubban. Az ezt követő levezetés, és némi alvás után egy 700 km-s laza kocsikázás következett Nantes-ba, Bretagne...
Sister Sin novemberben a Lordi előtt a Petőfi Csarnokban
Alig egy hónap és hazánkra látogat az extrém öltözetben, és sminkben játszó, földönkívüli szörnyeknek öltözött, ellenben meglehetősen dallamos muzsikát játszó Lordi zenekar. A Lordi november 17-én lép a Petőfi Csarnok színpadára, ahol a Sister Sin fogja melegíteni a közönséget.
Astral Doors válogatáslemez
Új, válogatáslemezzel jelentkezik a kiváló svéd Astral Doors zenekar. A zseniális énekessel (Nils Patrik Johansson) felvértezett zenekar albuma Testament Of Rock - The Best Of Astral Doors címmel jelenik meg november 11-én. Érdekesség, hogy a lemezen angolul szerepel az eddig csak svédül rögzített Victory. Az Astral Doors szerepelt a májusi Metalfest Hungary programjában is, de néhány nappal a koncert előtt lemondta a zenekar a fellépést, amiben közrejátszhatott Martin...
Doro & Scorpions – 25 Years In Rock DVD
Új koncert klip jelent meg Doro, 25 Years In Rock címet viselő 25 éves jubileumi koncertet megörökítő dupla DVD-ről. A düsseldorfi koncerten amint az alábbi klip (Rock You Like A Hurricane)bizonyítja, a Scorpions is vendégszerepelt, méghozzá frenetikus sikerrel. A DVD Európában, 2010. november 11-én jelenik meg. Doro kisasszony, már több mint 2500 koncerten van túl, meglehetősen hosszú "működése" alatt. {myspace}106808320{/myspace}
UDO: Késik az új lemez
A korábban beharangozott 2011. január 14-i megjelenési dátumhoz képest több mint két hónapos csúszással, március 18-án jelenik meg várhatóan UDO új lemeze, a Rev-Raptor. A csúszás oka Stefan Kaufmann (gitár), hátfájásának visszatérése, ami miatt annak idején az ACCEPT zenekarban is kénytelen volt otthagyni a dobos posztot. Ez a betegség, pont a lemezfelvétel közepén tért vissza, ami miatt mindenki kénytelen tudomásul venni, hogy hosszabb szünetet kell tartanunk, nyilatkozta Udo. Stefan...
Yngwie Malmsteen: Relentless – hamarosan itt az új album!
Metal gitár rajongók, örvendezzetek! A világ hamarosan megismerheti a gitárlegenda, a klasszikus metal mester, Yngwie Malmsteen pompás új albumát. A "Relentless" november 22-én lát napvilágot Malmsteen saját kiadója, a Rising Force Records gondozásában. A CD több, mint 60 percnyi vadonat új anyagon keresztül mutatja be a gitárzsenit legjobb formájában, a rá oly jellemző virtuozitással és elképesztő technikával, sebességgel, melyről ismertté vált. A "Relentless"-en újra feltűnik Tim "Ripper" Owens...
Slash játszotta a himnuszt tegnap este egy hokimeccsen
Slash (Velvet Revolver, Guns N' Roses) játszotta az Egyesült Államok nemzeti himnuszát tegnap este (október 12-én) a Staples Centerben, Dél-Karolinában, ahol a Los Angeles Kings és az Atlanta Thrashers hokicsapata feszült egymásnak. A cikk végén megnézhetitek a produkciót. Slash együtt fog turnézni Ozzyval 2011 január-februárjában Amerikában. Slash nemrég azt nyilatkozta, hogy komolyan fontolóra vette: véget vet immár 14 éves csatározásának Axl Rose-zal, így Rose is énekelhetett volna Slash...
Új Agregátor klip
Megjelent az Agregátor zenekar új klipje. A videó az Emberség lemez Éjfél felé című dalára készült – a felvételek a Fekete Zaj Fesztiválon lettek rögzítve Mátrafüreden, Tanka Balázs énekes vendégszereplésével.
Zorall – Torrente magyarországon!
A magyar és a spanyol miniszterelnök megállapodik, hogy egy „spanyol segély" keretében Torrrentét az ex-rendőrt küldik Budapestre, hogy megoldja a problémákat. Új Zorall rajzfilm klip.
II. The visions of death!
2010. Október 30-án Füzesabonyban megrendezésre kerül a II.THE VISIONS OF DEATH! Helyszín: Füzesabony - Ámor (A kultúrház mögött)Kapunyitás: 18:00Kezdés: 19:00Belépő: 500,- Ft Fellépők: Deadnight (Füzesabony) Toscrew (Budapest) Prédikátor (Szeged) Angerseed (Debrecen) Forthright Scream (Eger) Nigromantia (Nyíregyháza)














