Alvin 20131024

Alvin és a Mókusok – Klippremier- Sajnálom

Idén ünnepli 20. születésnapját a nyíregyházi punkrocker Alvin és a Mókusok. Ennek függvényében járják az országot. Legközelebb holnap, a pécsi Est Caféban játszik a banda, akik a tavaly októberben Bátorság, nyújtott kéz címmel megjelent tizenkettedik stúdiólemezüket is turnéztatják egyben. Emellett gőzerővel készül az Alvin 20 Koncertfilm címre hallgató film, melynek már a címéből is kiderül, hogy a 20. születésnapjuk alkalmából készítik, is igen, valóban koncertfilm lesz. A Sajnálom című...
sorronia 20140406

Sorronia – Basszusgitáros kerestetik

A Sorronia és Ollós László (basszusgitár) útjai még tavaly decemberben kettéváltak.Így az idén Tarja Turunennel turnézott magyarországi szimfonikus metál zenekar új basszusgitárosát keresi. A zenekar mindenképpen szeretne hosszútávra tervezni. Ha elég elhivatottnak érzed magad, érdekelne a csapat és kellő figyelmet tudnál fordítani a zenére úgy várjuk jelentkezésed a sorroniaofficial@gmail.com-os címre. Névvel, korral, referenciával!A zenekar idehaza legkorábban április 21-én lép színpadra a Metal Ladies Night keretein belül.
karst 20140914

Karst – Digitálisan is beszerezhetőek a miskolci banda kiadványai

Valamikor 2011 környékén hallhattunk először a miskolci Karst zenekarról, akkor jelent meg ugyanis a debötáló  Cleaning A Cave című lemezük. A banda tavaly júliusban rögzítette második nagylemezét, amely idén májusban mindössze 100 példányban jelent meg kazettán. A Lime Veins Bleed Rust névre keresztelt album 10 dalt tartalmaz közel 50 percben. A zenekar követi az ez idáig is vallott szellemiségét, s a sajátos világát óhajtja megidézni - a Bükkkarszthegység lábától, Miskolc poszt-szocialista kietlenségéből előtűnve. ...
frost2010

Frost hírek

A jövőre 15.születésnapját ünneplő kazincbarcikai black metalos Frost zenekar közel másfél éves szünet után újra aktivizálta magát új tagokkal és némi átrendeződéssel.Csatlakozott Komló György gitáros és Varga Zsolt vokalista,míg eddigi énekesünk Deák Tamás a dobok mögé ült.Készítjük az új dalokat a -terveink szerint- november körül megjelenő új nagylemezünkhöz.A zenekarban jelenleg nincs billentyűs,a lemezen sem lesz,így a dalok is ehhez igazítva készülnek.Ettől függetlenül az anyag nagyon Frost-os lesz,nem kell kirívó...
barba-negra-track 20140224

Barba Negra Track – Április 30-án a Hooligans nyitja...

Budapest, Rákóczi híd, budai hídfő, Neumann János u. 2. Talán nem csak a fővárosi szórakozásra vágyó fiatalok vágnák rá a fent említett címre, hogy ezen a helyen bizony a Zöld Pardon található. Februárban még nagy titkolózás övezte a Barba Negra Track névre hallgató új szórakozóhelyet. Mára világossá vált, hogy április 30-án a Zöld Pardon helyén, új néven és új koncepcióval indul el a Barba Negra Track nevet kapott szabadtéri szórakozóhely, ami...
kuko01

Pokolgép Interjú – 12.30 Wigwam

Mint azt Gjoe koncertbeszámolójából megtudhattátok, a Pokolgép koncert megtartatott, és nagyszerűen sikerült. Az este egy beszélgetéssel kezdődött, na meg egy elveszett kilinccsel a backstage-ben, ami által majdnem ott is ragadtunk Rudán Joe-val és Kukovecz Gáborral. Szerencsére időben kimenekítettek minket, és így lett koncert is, interjú is. Ez utóbbi következzék most: Első kérdésem, hogy amikor elkezdted ezt a zenekart, gondoltad-e, hogy egy ekkora, majdnem 30 éves együttessé növi ki magát?...
cherokee 20141108

Cherokee – Üdvözöllek itthon – A banda második lemeze...

Üdvözöllek itthon. Ezt a nevet kapta a budapesti hard rock zenekar, a Cherokee második lemeze. A zenekar első albuma 2012 májusában, a Nail Records gondozásában jelent meg, és a srácok nem tétlenkedtek sokáig, hiszen hamarosan érkezik a második, 14 hamisítatlan hard rock muzsikát tartalmazó korong. Az album címadó dalát már jól ismerhetik a rajongók, hiszen a zenekar rendszeresen műsorára tűzi, ahogy a korongon szerepel a Bohóc a majmok között...
shinedownsomewhere

Shinedown: újabb infók a készülő dupla koncert cd/dvd-ről

A Shinedown újabb részleteket árult el május elején megjelenő koncert dvd/cd csomagjával kapcsolatban, mely "Somewhere In The Stratosphere" címre hallgat. A kollekcióban - mely címét a "Shinedown Nation" rajongói közösség egy tagjától kapta - a Shinedown két 2010-es, óriási lélegzetvételű turnéján rögzített képi- és hanganyag található: Az egyik a nyitó "Carnival Of Madness" turné, melyen napjaink legnagyobb rock formációi (pl. Chevelle, Puddle Of Mudd, Sevendust és 10 Years) mellett...
therion 20140204

Therion – Újabb dal a tripla DVD-ről

Tavaly december 10-én a Club 202 színpadán játszott a svéd Therion. A készülő rockopera egyes részeit, valamint a legnagyobb klasszikusokat, így a teljes Vovin albumot is eljátszották a bulin. Az eredeti megjelenéshez képest nem február 21-én, hanem 28-án jelenik meg a banda új koncert-DVD-je. Azonban nem ezt a legutóbbi magyar koncertet jelentetik meg DVD-n, hanem a 2007 decemberében a PeCsában adott bulijukat. Azon a koncerten teljes egészében előadták a klasszikus...
iii.muszak 23

III. MŰSZAK No. 23.

A III. MŰSZAK szeptemberben sem maradhat el! Mostanra feleszméltünk a nyári fesztiválozást követően, mindenki visszatért a visszafogott, felelős és konszolidált énjéhez. Ez persze nem azt jelenti, hogy a friss 'Műszakban mértékadó gazdasági elemzéseket vagy politikai publicisztikákat olvashattok, ezeket meghagyjuk a kockafejű nagyokosoknak! A jelszavunk továbbra is punk-rock-metal, ennek jegyében ezúttal is jóféle zenékkel törjük meg a munkás hétköznapok monotóniáját és temérdek információt zúdítunk Rátok.Az interjú ügyosztályon a Machine Head-főnök, Robb...

Friss hírek

Mudfield- 3. Falunap a Barba Negrában!

Augusztus 19-én szerdán ismét a Barba Negrában lép fel a Mudfield, akik Falunap elnevezéssel harmadszorra tartják meg a fővárosban ezt a bulit. Az  idei...

Két héten belül indul a TÁBOR Fesztivál! Új színpaddal és rengeteg napközbeni programmal várnak...

Alig 2 hét van hátra az ország legnagyobb nyárzáró rock and roll házibulijáig: augusztus 26-án indul Alsóörsön a TÁBOR Fesztivál. A négynapos rendezvényen szokás...

Punkok, időutazók és megmondók

Sokan már azon picsognak, hogy itt a nyár vége, a STENK csapata viszont úgy döntött, erről tudomást sem vesz, inkább bölcsen élvezi a jelent,...

33 év után újra együtt zenélt a Deep Purple és Ritchie Blackmore

1993 után, ha csak egy dal erejéig is, de újra együtt állt színpadra a Deep Purple és alapíó gitárosuk Ritchie Blackmore. A New York-i...

Most szombaton! 60 éves Ganxsta szülinap a Parkban!

Augusztus 15-én egy estére a Budapest Park lesz Ganxsta Zolee életművének központja: a Ganxsta 60 Fesztiválon szinte minden zenekar színpadra lép, amelyben a rapper,...