Foo Fighters – Eladások tekintetében a Billboard 2. helyén...
Idén 20 éves a Foo Fighters, november 10-én pedig Sonic Highways címmel megjelent a nyolcadik albumuk, amihez egy teljesen egyedi koncepciót választottak: minden számot egy-egy zenéjéről híres amerikai városban (New Orleans, Seattle, Los Angeles, Nashville, Austin, New York, Chicago és Washington D.C.) vettek fel, a dalokba integrálva a város kultúráját és stílusát. És erről a folyamatról, valamint az adott városok zenei történelméről Grohl forgatott egy 8 részes dokumentumsorozatot, ami október 17-én debütált az HBO-n. ...
Salvus – Klippremier – Átszálló
Elképesztő mennyire sok balszerencse kísérte a Salvus zenekart tavaly klippek terén - harmad annyi készült, mint amennyit szerettünk volna -, így gyakorlatilag még mi sem hisszük el, de végre közzétehetjük a hírt: elkészült a fél éve ígérgetett új videó az Átszálló című új dalunkra! A rendhagyó módon teljesen pőre akusztikus tétel előfutára a harmadik Salvus nagylemeznek, amely reményeink szerint még idén ősszel jelenik meg. A lemezfelvételt júniusban kezdjük,...
Kampfar – Dalpremier – En Hymne Til Urd
A Rockvilág stábjának viking harcosa, Don bizonyára kitörő lelkesedéssel fogadja majd azt a dupla válogatáslemezt, amelyet az ukrán Drudkh főnöke, Roman Saenko állított össze. A One And All, Together, For Home címmel május 23-án megjelenő válogatáson nyolc európai banda eddig ki nem adott, friss felvételei kapnak helyet, amelyek nagy hangsúlyt helyeznek hazájuk kulturális és történelmi gyökereire. Naná, hogy Roman Saenko bandája, a Drudkh is eljátszik két dalt, mellettük pedig olyan zenekarok...
Red Dragon Cartel – Klippremier – Deceived
Január 28-án jelenik meg a Frontiers gondozásában Ozzy Osbourne egykori gitárosa, Jake E. Lee (ex-Badlands) régóta várt friss formációjának, a Red Dragon Cartel névre hallgató bandának bemutatkozó lemeze. Jake és társai, Darren Smith énekes (ex-Harem Scarem), Ronnie Mancuso basszusgitáros (Beggars & Thieves) és Jonas Fairley (Black Betty) dobos Las Vegasban, Kevin Churko (Five Finger Death Punch, Ozzy, In This Moment stb.) The Hideout nevű stúdiójában vették fel az albumot,...
Novarock 2011 – Első fellépők
Ugyan, még a 2010-es év sem ért véget, a nagy fesztiválok már elkezdték szivárogtatni a híreket a 2011-es események fellépőiről. A szomszédban (Ausztriában) zajlik minden nyáron az iszapbirkózással egybekötött Novarock fesztivál. Nickelsdorf mellett, a magyar és szlovák határ közelében a gumicsizma vásárral egybekötött koncertsorozat. Amennyiben jövőre elmarad az özönvíz, és a fél méteres sár sem lesz a fő attrakciók között, akkor sincs ok aggodalomra, hiszen a sógorok (vagy inkább...
Drawing – Hamarosan jön a második album!
A következő hírt a 2008-ban alakult soproni Drawing küldte el hozzánk. Annyit előjáróban érdemes tudni a hardcore bandáról, hogy az alapításuk évében elkészítették a Bennünk él című demót, majd ezt követte 2009-ben a hat dalt tartalmazó Szemtől szemben EP, első nagylemezük pedig Indul a menet címmel 2011-ben látott napvilágot. A mostani hírlevélből pedig kiderül, hogy már kanyarban van a folytatás. A Zene, Család, Barátok, Hardcore című második Drawing nagylemez...
Fonogram 2011! Megvannak a nyertesek!
A tegnapi este folyamán kiderült, hogy Magyarország 21 zenei kategóriában kiket, illetve melyik albumokat tartotta a legjobbnak a tavalyi évben. További felesleges szócséplés helyett íme, a nyertesek: Az év hazai hard rock vagy heavy metal albuma MOBILMÁNIA - Az út legyen veled WENDIGO - Audio Leash (holtverseny, megosztott díjjal) Az év külföldi hard rock vagy heavy metal albuma OZZY OSBOURNE - Scream Az...
Zord – Új albummal jelentkeztek a miskolci thrasherek
Új albummal jelentkezett a miskolci illetőségű thrash metalban jeles Zord zenekar. A csapat második kiadványa Thorns & Wounds címet viseli és 11 tételt tartalmaz. "Az angol nyelvű szövegek ezúttal is meglehetősen sötét világot tárnak a hallgató elé, amelyhez megfelelő aláfestést nyújt a súlyos hangzású, vérbeli thrash muzsika!" Dalok: 1.New Day's Dawning; 2. Child of the Bright Tribe; 3. Sudden Hell; 4. Lullaby for a Deranged Mind; 5. Home, Black Hole; 6. Thorns &...
(Extrém) Metal-színesek
Pár kishír a metal világából: A New Jersey-i thrash alapcsapat Whiplash új albumot hoz ki, mely még július vége előtt megjelenik. A lemez címe Unborn Again, és a Pulverised Records gondozza. A valaha a "három Tony bandája"-ként aposztrofált brigádból mára egyedüli őstagként az énekes gitáros Tony Portaro maradt, mellette a régi Kreator-dobos Joe Cangelosi és a Primal Scream-es Rich Day basszer hallható a lemezen. Thrashereknek kötelező!A...
Kissin’ Dynamite – Klippremier – DNA
Megalomania címmel az AFM Records gondozásában szeptember 5-én jelenik meg a 2002-ben még Blues Kids néven alakult, ám 2007-től Kissin’ Dynamite néven funkcionáló német dallamos heavy brigád negyedik nagylemeze. Ha a híreknek hihetünk, ez a lemez egyfajta mérföldkő lesz karrierükben, ugyanis elmondásuk szerint egy új fejezetet nyitnak meg a Megalomania albummal. Az anyag borítóján már a zenekar vadiúj logóját láthatjuk, a különleges alkalom tiszteletére pedig egy speciális box settet is...














