Amon Amarth – Viking harcost alakít Johan Hegg
Testhezálló szerepet kapott a Northmen – A Viking Saga című kosztümös német történelmi filmben az Amon Amarth énekese Johan Hegg. A frontember egy Valli névre hallgató viking harcost fog játszani. Egy svájci cég, az Ascot Elite Entertainment Group készíti a filmet, de a német Jumping Horse Film és a dél-afrikai Two Oceans Production is részt vesz a munkában. A film rendezője Claudio Fäh, és világviszonylatban viszonylag ismeretlen színészek között...
Helo Zep! – Klippremier
Idén tavasszal Aludj csak címmel jelent meg a 2010-ben alakult gödöllői Helo Zep! két dalt tartalmazó EP-je. A banda már teljes erővel dolgozik az új kislemezen, amelyen három dal szerepel majd és Nem a szőke herceg… címmel jelenik majd meg. Egyébként a csapat eddigi kiadványai ingyenesen letölthetőek a banda honlapjáról. Emellett pedig klipet készítettek az Aludj csak, én álmodom című dalukra:
Fish! – Szerda estig ingyenesen letöltető az új nagylemez!
Konzervzene címmel megjelent a Fish! zenekar negyedik lemeze, amely tegnap estétől szerda 20 óráig ingyenesen letölthető a banda honlapjáról. Természetesen a támogatásokat is szívesen látják a „halacskák”: "A mi lemezünk nem olyan, mint másoké. A mi lemezünk így néz ki. 21 darab aranyhalkártyát rejtettünk el a dobozokban, úgyhogy aki vásárol, nem csak egy spéci konzervlemezt kap (akár pólóval), hanem nyerhet is egy kártyát, amivel ingyenesen látogathatja a 2013/2014-es klubkoncerteket! Megrendelés...
Bátky “Bz” Zoli is továbbjutott
Nem szeretnénk olyan műsorokat fényezni, mint az X-Faktor és társai, de mivel annak idején a Rockvilág is teljes mellszélességgel a Tűzmadár frontembere, Schrott Peti mellé állt, ezért múlthéten egy rövid hírben említést tettünk arról is, hogy az egykori De Facto énekes,Tóth Gyula az Alphaville zenekar Forever Young című dalával továbbjutott a műsorban. Tegnap Bátky „BZ” Zoli személyében egy újabb kedves ismerős tűnt fel a műsorban. Az egykori Stonehenge, Wendigo, After Crying,...
Rock In Rio 2013 – Teljes koncertek, kiváló minőségben
Jelenleg is zajlik a világ egyik legnagyobb fesztiválja, a Rock In Rio. A csütörtöki metal napon a Metallica volt a headliner, és olyan bandák játszottak még, mint az Alice In Chains, a Sepultura, Sebastian Bach, Rob Zombie vagy a Ghost. A mai nap is a metal jegyében telik majd, az Iron Maiden lesz a főbanda, de fellép az Avenged Sevenfold, a Slayer, a Helloween (Kai Hansennel), valamint a Destruction...
Megadeth – Előzetes a Countdown To Extinction Live DVD-hez
Tavaly volt 20 éves a Megadeth legendássá vált Countdown To Extinction lemeze, amelyről természetesen mi is megemlékeztünk a KlasszikuShock műsorában. Tavaly decemberben ezt tette Dave Mustaine és csapata is Los Angelesben, ahol az album 20 éves jubileuma alkalmából a teljes 1992-es lemezt eljátszották. Szerencsére rögzítették is a fergeteges koncertet, ami Countdown To Extinction: Live címmel szeptember 24-én jelenik meg DVD, Blu-ray és CD formátumban. A banda páratlan élményt nyújt az...
Anneke van Giersbergen – Dalpremier!
Az egykori The Gathering énekesnő Anneke van Giersbergen legutóbb idén áprilisban járt hazánkba, akkor egy különleges akusztikus programmal örvendeztette meg híveit. Az énekesnőről elmondható, ma már nem csak a The Gatheringben eltöltött évtizedes pályafutása révén ismert, hanem saját albumai (Air /2007/, Pure Air /2009/, In Your Room /2009/, Everything Is Changing /2012/) és zenei projektjei révén is, hiszen 2007-es önállósodása óta több különböző lemezen és formációban kamatoztatta varázslatos hangját...
Civil War – Klippremier, ráadásul hazánkban forgatva!
Többed magammal remekül szórakoztam az idei MetalWar Fest nyitónapját záró Civil War koncertjén. A bandában az egykori Sabaton zenészek - Daniel Mullback dobos, Rikard Sunden gitáros, Oskar Montelius gitáros és Daniel Myhr billentyűs - mellé a szintén svéd Astral Doors énekese, Patrik Johansson sorakozott fel, a basszusgitáros pedig Stefan "Pizza" Eriksson (Volturyon) lett. A Civil War debütáló nagylemeze, a júniusban megjelent The Killer Angels már több, mint 20 ezer példányban...
Metallica – Egy komplett videó a közelgő mozifilmből!
Korábban már mi is bemutattuk a Master Of Puppets dalt a szeptember 24-én megjelenő Through The Never című filmzenealbumról, most viszont már tejes egészében meg is nézhetjük. Egyébként A torontói filmfesztiválon szeptember 9-én már bemutatták be az Antal Nimród (Kontroll) által rendezett Metallica Through The Never 3D filmet. A film amerikai premiere szeptember 27-én lesz, először IMAX termekben vetítik, majd később, október 4-től már a többi filmszínház is elkezdi a film 3D-s vetítését. Hasonló a...
Rómeó Vérzik – Dalpremier!
Október 21-én jelenik meg a trióban rögzített, így stílusosan ’a három..’ címre hallgató Rómeó Vérzik album. Korábban már közzétettük azt a videó, melyben bele lehet hallgatni az új dalokba, de a banda akciója október 8-ig még mindig tart. Minderről Koppány, a Rómeó Vérzik frontembere ad tájékoztatást: "Gondoltunk egy hatalmasat, most figyelj! Hallgass bele az új albumunk dalaiba és legyél a lemez producere! Nincs más dolgod, mint október 8-ig előrendelni...


















