Szerintem néha tök jó, ha az ember kilép a zenei komfortzónájából és nyit olyan előadók felé, akiket, ha nem is feltétlen pörget a mindennapokban, mégis gyötri a kíváncsiság, vajon élőben milyet dörren az adott produkció.
Mondom ezt azért, mert – habár igyekszem képben lenni, vagy inkább maradni a rock/metal szcéna friss generációjának munkásságával – Poppy esetében a Knocked Loose-zal való közös dalig, a “Suffocate”-ig jutottam, amit egyébként szeretek is, ám valahogy mégsem éreztem szükségét, hogy mélyebbre ássak Hősnőnk zenei életművében.
Na de… hozzáállásom a buli kezdetekor páli fordulatot vett, Poppy pedig kilóra megvett.
Szóval a fenti gondolatmenetemnek eleget téve fogtam magam és elbattyogtam szépen a Barba Negrába, hogy szem és fültanúja lehessek ennek az egyébként ígéretes és egyben fontos bulinak, ugyanis ez volt Poppy első, és remélhetőleg nem utolsó magyarországi látogatása.
Poppy az utóbbi idők egyik kiemelt figyelemnek örvendő jelensége, akinek zenei világát, művészetét meg se próbálom kategorizálni, de, ha meg is próbálnám, a következő kulcsszavakkal tudnám körülírni: hipnotikus, modern, alternatív, groove-os, dühös, kreatív, fúziós.
Imidzsében, színpadképében nekem úgy jött le, mintha egy poszt-apokaliptikus scifi-anime világot tárna elénk, mindezt egyébként koherensen tükrözi a zenében is.
A bemelegítő buli az államokból érkező Fox Lake jóvoltából történt.
Őszintén szólva, korábban még nem hallottam róluk, de mindent megtettek a srácok, hogy véletlenül se felejtsem el őket.
Egyszerű ember vagyok: ha tuskó riffeket, stenkes dobolást hallok, meg vagyok győzve. Gyakorlatilag így történt ez a Fox Lake erős félórás szettjén is.
Sajnos a hangzás érezhetően messze volt a jótól, a srácok ennek ellenére szétszedték a helyet. Nekem leginkább a modernebb hardcore/metalcore vonal ugrott be róluk, olyasmi bandák nyomán, mint a Kublai Khan TX, vagy az IAM, esetleg a Gideon. Faék egyszerű, de hatásos.
A Fox Lake bivalyerős szettjét az ausztrál nu metal/post-hardcore/metalcore-ban utazó Ocean Grove követte. Ami azt illeti, róluk se hallottam többet, mint a Fox Lake-ről, de legalább most megismertem két új bandát.
Ausztrál barátaink szintén egy fullos, energikus bulit nyomtak, kvázi nulla üresjárattal, bár azt be kell vallanom, számomra az őáltaluk képviselt nu metalos vonal és maga a koncert is egy kissé kilógott a sorból. Emiatt sajnos nem tudtam annyira átadni magam a bulinak, mint amennyire tettem a nyitóbandánál.
Szubjektív véleményemtől függetlenül abszolút korrekt szettet nyomtak. Stílusban talán egy hozzájuk közelebb álló zenekarokból álló bulin biztos vagyok benne, hogy nagyobbat mennének.
Majd eztán megérkezett Poppy, hogy bő hetven percben atomjaira szedjen, majd újraépítsen minket.
A kissé cosplay-es, néha talán J-Pop-os hangulatot idéző jelmez, illetve az ehhez társuló, kvázi beskatulyázhatatlan zenei világ egy egészen különleges, sajátos esztétikát képez, melyben bőven elférnek egymás mellett a pop-os, indusztriális elemek, a nu metal, a néhol már deathcore-t idéző motívumok, ezáltal létrehozván egy meglehetősen abszurd, ám befogadható univerzumot.
Szerintem pont ez az ambivalenciát keltő sokaság az, ami miatt nem feltétlen egyszerű eldönteni, hogy tulajdonképpen mit is látunk, hallunk, cserébe garantált az intenzív audiovizuális élmény.
Az énekesnő tiszta hangja többször eszembe juttatta a The Birthday Massacre-ből ismert Sara Taylor-t, illetve a hörgősebb témáknál nekem egyből a korábban már említett Knocked Loose-os Bryan Garris ugrott be.
A bulit szerintem elképesztően igényesen hozták le, mind színpadi jelenlétben, és hangzásban egyaránt. Az est egyik fénypontja talán az volt, amikor Hősnőnk megindított egy, a keverőpult körüli circle pit-et. Ilyet korábban még nem láttam, szóval ez örök emlék marad.
Számomra a Bad Omens-szel való közös dal, a “V.A.N.”, illetve a “They’re All Around Us” ütöttek a legnagyobbat, de ami azt illeti, az egész szett egy óriási veretésként hatott.
Ahogy fentebb mondtam, engem kilóra megvett a produkció. Remélem, látjuk még őket. Innen is gigantikus pacsi a Live Nation legénységének az eseményért.
FOTÓK: Adamross Williams
