D-A-D – December 7-én kultikus dán hard rockerek szállják...

A melodikus hard rock csapat D-A-D 2012-ben járt először Magyarországon. A dán zenekar a ’80-as évek elején kezdte el pályafutását, ám háromalbumnyi idő kellett ahhoz, hogy igazán betörjön a köztudatba (egész pontosan a ’89-es No Fuel Left For The Pilgrims című lemez hozta meg a várva várt népszerűséget). A zenekar eredetileg küldetéseként kezelte, hogy egyfajta bohém zenei forradalmat vigyen végbe, és fellépéseik az örömről és a lüktetésről legyenek híresek...

Önálló show-val tér vissza a Crossfaith

A japán Crossfaith Synchronicity 2020 c. turnéjával tér vissza a kontinensre, hogy az EX_Machina turnéja után valami teljesen újjal lepje meg magyar rajongóit február 22-én, a Dürer Kertben. A Crossfaith japán egyik legerősebb zenei exportja. A metalcore-t elekronikával és időnként rappel fűszerező csapat 2006-ban indult világhódító útjára Osakából. A banda tavaly jelentette meg legutóbbi, Ex Machina c. ötödik lemezét, mely a jövőben játszódik, most pedig máris újdonsággal kecsegtetnek. “Egy meglehetősen...

Down For Whatever koncert az Akvárium Klubban

Most szombaton tartja az év utolsó fővárosi nagykoncertjét a Down For Whatever, méghozzá első ízben az Akvárium Klub falai között. Aki egy kicsit is követi a mai magyar modern metal zenét, az több mint valószínű, hogy találkozott már a Down For Whatever nevével. Az idén négy éves zenekart a szemfülesebbek már a 2017-es „White Light” c. nagylemezük előtt megismerhették, de az igazi itthoni sikert az első magyar nyelvű, Nincs Helyed...

Ingyenes Halloweeni cover show a Pink Pill banddel

Idén nem csak egyetlen éjszakán át tart a Halloween: gyere el november 2-án a Glob Royalba, és bulizz a Pink Pill banddel és barátaikkal! Ha idén te is szívesen meghosszabbítanád a Halloweent, akkor november 2-án a Glob Royalban a helyed – gyere el, és bulizz egy fergetegeset a barátaiddal. Jelmezben vagy anélkül, a választás a tietek! A zenei kínálatra nem lesz panasz: Pink legszókimondóbb és legbulizósabb dalaival jön a Pink Pill...

Kezdd rockosan a novembert: Crazy Little Queen az Ellátóházban

November 2-án este a Crazy Little Queen szólaltatja meg a legendás Queen zenekar dalait Budapest szívében, az Ellátóházban. Ready, Freddie? Nem is kezdődhetne jobban a november – a Queen rajongóknak legalábbis biztosan nem, ugyanis kedvenc zenekaruk legnagyobb slágereit, legtáncolhatóbb számait és legszívhezszólóbb balladáit hozza el a Crazy Little Queen Tribute Band, november 2-án 20 órától az Ellátóházba. Ha szeretnéd te is élőben hallani a Don’t Stop Me Now-t, a Bohemian Rhapsody-t,...

Papa Roach – Öt év után ismét önálló koncerttel...

A kaliforniai Papa Roach a nu metal aranykorában, 1993-ban alakult és a stílus egyik legmeghatározóbb bandája lett. Mára – némi stílusváltást követően – igazi aréna rock csapattá váltak, azonban népszerűségük töretlen. Épp ezért jó, hír, hogy a Papa Roach öt év után ismét önálló koncerttel érkezik Magyarországra, ráadásul ezúttal minden eddiginél nagyobb bulival készülnek március 4-én a Papp László Budapest Sportarénába, a Hollywood Undead társaságában. Papa Roach zenekar Last Resortjának...

Alcest – Februárban Budapesten is bemutatják a tegnap megjelent...

Október 25-én, a Nuclear Blast gondozásában jelent meg a francia atmo-poszt-blacker Alcest új nagylemeze. A Spiritual Instinct már a hatodik teljes anyag a sorban a duótól, és egyben az első az új kiadónál. Az énekes, gitáros, basszer és szintis Neige, valamint a dobos Winterhalter alkotta duó új lemeze lentebb már teljes egészében meghallgatható. Az Alcest legutóbbi albuma Kodama címmel jelent meg 2016-ban. Jövő februárban az Alcest Budapestre is ellátogat. A koncert...

Prosectura – Teltházas koncerttel ünneplik Budapesten a 30. születésnapot

Egész évben megállás nélkül járta az országot az 1989-ben alakult Prosectura zenekar három évtizedes fennállásukat ünnepelve, ennek tetőponja november 9-én lesz a Dürer Kertben, az eseményre pedig már el is fogyott minden jegy. Társaik a bajban a 25 éves Macskanadrág és a Francesco és a Haverok zenekarok lesznek. Prosectura 30 éves jubileumi koncert // Macskanadrág 25(Facebook esemény)"30 év... Aranylemezek, kurvák, kábítószer, fotómodellek, gigapartik... Egy zenekar 30 éve általában erről szól. Mi büszkén számolhatunk be több ezer...

Layla Zoe – Legjobb blues-rock dalai élő csokorba szedve

November 9-én lép fel Budapesten a kiváló kanadai énekesnő, Layla Zoe. A gyakran Janis Joplinhoz hasonlított kanadai előadó pályafutása során számos elismerést, többek között a 2016-os European Blues Awards “Legjobb Énekesnő” címét is kiérdemelte. Tavaly őszi lemezbemutató koncertje után ezúttal legjobb, legkedvesebb dalait válogatja egy műsorba eddig megjelent albumairól. Layla Zoe a kanadai Vancouverből származik. Tehetsége gyermekkorától megmutatkozott, és nagy hatással volt rá édesapja blues lemezekből álló gyűjteménye: már tinédzser...

A sötétség körülölel – Whispering Sons koncert a Dürer...

A belga posztpunk formáció tavaly járt nálunk először éjfekete, Image c. albumával, nyáron a Szigeten is megcsillogtatták tehetségüket, most pedig a sötét és depresszív zenét játszó banda november 21-én visszatér a Dürer Kertbe. Tavalyi koncertje után most első lemezével tér vissza Budapestre a Whispering Sons. A brüsszeli formáció zenéje a város dinamikájából táplálkozik, felfedi az elidegenedés érzését, baljós és sürgető. Az első EP-jük Endless Party címen 2015-ben jelent meg, miután...

Friss hírek

Coroner: októberben Budapesten a technikás thrash metal úttörői

Igazi underground zenei szenzációkkal is készült a jubileumi évre az idén 30 éves Concerto Music: október 8-án például a technikás és progresszív thrash metal...

A brutális deathgrind úttörője, a BRUJERIA Budapestre érkezik

2027. március 17-én az Analog Music Hallban lép fel a mexikói-amerikai extrém metálzenekar. A kartellek, a drogkereskedelem, a rituális gyilkosságok és a mexikói folklór...

Új oldalát mutatja meg A Király Halott. Itt a „Változnék”

Friss dallal jelentkezik A Király Halott. A 2017 óta aktív zenekar a „Változnék” című szerzeményben a korábbiakhoz képest hangsúlyosabb szerepet szán a popzenei elemeknek. A...

Thy Catafalque és Lazarvs a Budapest Parkban

Szeptember 30-án külföldi turnéik után a Thy Catafalque és a Lazarvs közösen lépnek a Budapest Park színpadára A tavaszi Európa-turné után idén utoljára érkezik...

A Motionless In White 2027-ben visszatér Budapestre

A Chris Motionless vezette zenekar 2025-ben már bizonyította a magyar közönség előtt, hogy koncerten is elementáris erővel működik. Június 13-án pedig ismét Budapestre érkeznek,...