Tűzmadár hírek
Schroti-tól a Tűzmadár zenekar frontemberétől kaptuk a következő információkat melyben a kövezlő szerbiai és pesti bulikról számol be: Szerbia, és KÉK YUK! November 27-én az esti órákban érkezünk Mohol-ra, ahol megkezdjük azt a hétvégét, amire már azóta tűkön ülve vártunk, amióta leszerveztük a koncertet. Senta városában már többször előfordultunk, így bizakodva indulunk neki *Moholnak (nov. 27), és Becsének (nov. 28)* is. Minden közellakót, ott...
VIII. Rockozon.com találkozó – beszámoló
Nem hiszünk a balszerencsében, így nyugodtan vágtunk neki tegnap pénteken 13-án, a koncertekkel tűzdelt Rocközön bulinak. Az este folyamán fellépő három zenekar érdekes kontrasztot alkotott. Először két fiatal tehetség lépett a színpadra, majd pedig jöttek a "nagyok" kőkemény profizmussal a Pandora zenekar személyében. Az estét a Fenrir zenekar nyitotta, akik a hosszúra sikeredett beállás alatt elbizonytalanítottak picit, hogy vajon minden rendben lesz-e, de végül amikor a húrok közé csaptak, minden...
Pandora ma este a Rockozon.com bulin
Az alábbi koncettfelvételek némileg megmutatják, hogy miből maradnak ki a fotelrockerek, akik nem jönnek el a mai Rocközön bulira a Crazy Mamába. Az videók korábbi Pandora koncerteken készültek, és a felvétel minősége ellenére hallgató a zene és az énnek minősége, ami kifogástalan! Ha szeretnél nekünk segiteni, akkor szólj barátaidnak, ismerőseidnek az esti buliról, ird ki az iwiw üzenőfalra nyugodtan a bahrangozó cikk szövegét, szólj mindenkinek akit érdekelhet a jó...
III. Felvidéki Rockerek.hu Találkozó – Komárom, RÉV (2009.11.13.)
Kedves felvidéki rockerek! Itt az idő, hogy újra felétek járjunk! 2009.11.13-án (pénteken) a felvidéki Komáromba látogatunk! Aki szeretne egy nagyot bulizni a www.rockerek.hu tagjaival, annak a RÉV-ben lesz a helye! A szórakozásunkról a Lazulalánc, a Barbárok, a Bitchgood és az Atmosferikzenekar gondoskodik! A helyszínen nylívános koncertfilm-forgatás és lemezbemutató show! a belépésért 3 eurót kell leperkálnatok a bejáratnál! Kapunyitás 19.00-kor! Ne legyetek fotelrockerek! http://www.barbarok.hu
Új Ossian klip! Külvárosi álmok premier a HammerWorld magazin...
Exkluzív Ossian klip-premier a http://hammerworld.hu/-n! A rock-metal magazin alábbi elérhetőségén nézhetitek meg a csapat új klipjét, melyet a Külvárosi álmok nótára készítettek - a vadonat új, Egyszer az életben című albumról elsőként. A lemez gyakorlatilag a megjelenése pillanatában bekvártélyozta magát a Mahasz lista élbolyába, és már egészen kézzelfogható közelségbe kezd kerülni a nagyszabású lemezbemutató koncert, hiszen november 28-án, szombaton csápolhatnak, énekelhetnek, pogózhatnak, egyszóval: élvezkedhetnek a rajongók a Petőfi Csarnokban....
Wall Street koncert ajándék CD-vel!
Wall Street & ARTatlanok & Bless Your AssNem csak a Wall Street koncertjére, hanem a banda CD-jére is igényt tarthatnak a rajongók szombaton, ugyanis a belépő mellé egy Wall Street - Indulunk! című kiadvány is jár!!! A hangulat megalapozását az ARTatlanok és a Bless Your Ass vállalta magára. Hajrá! http://www.wallstreetband.hu/ http://www.artatlanok.hu/ Kapunyitás: 19 óra Belépő: 990,-Ft (melyben egy ital ára is benne foglaltatik) ...
2009 egyetlen Akela koncertje
Sajnos szűkös idők járnak mostannában a farkasfalka tagjaira, hiszen az Akela zenekar elég mély tetszhalál állapotában fekszik 2007 óta. Szerencsére közeledik a november-állat, hamarosan előbújik a sápadt hold a sötét felhők mögül, és felüvöltenek ismét a farkasok! 2009 egyetlen Akela koncertjére november 14-én kerül sor a pécsi Ifi házban 20 órától!Vendégzenekar : Fekete Sereg és a Siberia.
Magnetica szombati duplázás
A mágnes és a Metal zene vonzásába kerülhet kétszer is szombaton aki fogékony a Metallica muzsikájára.Hartmann Zoli vezényletével a Rocktogonban kerül sor egy lendületes zúzásra, majd pedig a Magnetica szedi a sátorfáját, na meg a felszerelését és leugrik Maglódra a Sport Pub színpadára, hogy ott is összekócolják a gitárhúrokat.Az alábbi akció a Maglódi koncerte vonatkozik: Ha elhozod a Rockélet magazint, vagy 20:30-ig érkezel: vendégünk vagy egy Jägermeisterre! 2 db belépőt sorsolunk...
HIT Rock 30 éves jubileumi koncert a Crazy Mama...
30 év! Boncolgathatnánk, hány hónap, hét, nap, óra, stb., a végeredmény ugyanaz: igen hosszú idő! Három évtized, s a HIT Rock csapata mit sem változott, vagy mégis? A kétkedők megbizonyosodhatnak róla november 6-án, amikor is a zenekar 30 éves jubileumi koncertjét adja a Crazy Mama Music Pubban! A minőségi rock muzsika rajongóinak kihagyhatatlan estéje pénteken!!! 2009. 11. 06. péntek Vendégek: Mr. Basary Group & Pink...
Portálközi kocsmaparty
November 5-én, csütörtök este a rockerek.hu stábjával közösen villám sörözésre gyűlhetünk össze az Örs vezér teréhez közel eső Viktória sörözőben. Jelen lesz a Tűzmadár zenekar, akik nem zenélési céllal jönnek, csak nekik is jár egy kis relax, illetve Leslie McKlasky is emelni fogja jelenlétével az este fényét, akinek viszont, ha eljöttök a megélhetését segítitek, hiszen ő utcazenész, így ha nem nagy teher annyi a buli nem létező „beugrója”, hogy...

















