Suicide Silence – Decemberben az A38 Hajón lép fel...
2013 októberében a Suicide Silence hivatalosan is bejelentette, hogy az All Shall Perish énekese, Hernan "Eddie" Hermida lett az új frontember, ő Mitch Lucker helyét vette át, aki 2012. november 1-jén hunyt el motorbalesetben. Eddie egyúttal ki is lépett az All Shall Perishből. Eddie mellett szólt, hogy rutinos frontember, jó hanggal, jó kiállással, ráadásul kaliforniai ő is. Már vele folyik a munka az új Suicide Silence albumon, amely You Can' Stop...
Októberben Budapestre jön az Alestorm
No Grave But The Sea címmel pénteken jelent meg a kalózmetálos Alestorm ötödik stúdió albuma, amelyen már Bodor Máté (ex-Wisdom, ex-Leander Kills) gitárjátéka hallható. A nyári fesztivál körök után, ősszel egy klubturné keretein belül Budapestre is elér a kalózhajó, hogy legújabb dalaikkal és eddigi slágereikkel táncra bírják a nagyérdeműt.Október elsején a Barba Negra Music Clubban az Alestormnak két vendége is lesz ezen a túrán. A folk metalos ausztrál Troldhaugen, akik két...
Inquisition – Bécsből kitiltották őket, ezért Budapesten lép fel...
Az Inquisition 1988-ban alakult Kolumbiában, először thrash metalt játszottak, ki is adtak ott három demót, majd 1994-től úgy döntöttek jobb lesz nekik a black metal. Az első, 1998-as teljes albumuk is már ebben a stílusban íródott, ráadásul ekkor már két éve Seattle-ben éltek. A kéttagú banda tavaly, október 25-én Obscure Verses For The Multiverse címmel a Season Of Mist gondozásában jelentette meg hatodik nagylemezét. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a gitáros/énekes...
Nyárköszöntő Thrash Fesztivál a Zúzdában
A dallamos, agresszív, groteszk, ellentmondást nem ismerő, néhol death-elemekkel variáló, rendhagyó nyár eleji esemény május 25-én érkezik az újbudai klubba. Az Error, a Groteszk, a Maradandó Károsodás és a komáromi illetőségű Vesztegzár koncertjeivel valósul meg a Nyárköszöntő Thrash Fesztivál a Zúzdában.https://www.facebook.com/events/124555227739959
Hollywood Rose MOZIFILM!!!!
A Fókusz riportere, Szalai Anett az elmúlt évben szinte mindenhová elkísérte hazánk Európa-szerte híres Guns n' Roses tribute zenekarát, a Hollywood Rose-t... Kamerájával el- és bejutott minden olyan helyre, ahol HR-ék voltak, hogy orvul rögzítsen mindent, jót, rosszat, mocskos rockot, kalandot, ami csak a zenekar háza táján történt... Ennek végeredménye egy igazi tökös zenekari movie, az "Addig jó" c. FILM lett. Bemutató április 1.-jén este 20 órától, a...
Évi rendes rendetlen Szerda-meghívó – Február 18 (Fészek Kulturális...
A 7 éves Szerda zenekar 4. szülinapi koncertje sztárvendégekkel és barátzenekarokkal az új Fészek Kulturális Központban (Kossuth Lajos utca 20.), az Astoria metrómegállónál, február 18. szombat este 20:00 órától!
Akik a korábbi hagyományoknak megfelelően szívesen fogyasztanak egy welcome drinket és örömmel vesznek részt az ajándéksorsoláson, azok 19:00 és 20:00 óra között megérkezve a ruhatárban regisztrálhatják magukat mindehhez!
A belépés ezektől függetlenül is 21:00 óráig ingyenes, utána 500.- HUF
A Szerda zenekarral fellépő...
Joe Satriani – Új lemezével érkezik Budapestre a gitárlegenda
Április 10-én jelenik meg Joe Satriani legújabb, 18. lemeze, ami után pár nappal kezdetét is veszi egy több hónapig tartó lemezbemutató turné. A Shapeshifting Tour keretében a gitáros május 8-án érkezik Budapestre, ahol a Barba Negra Track színpadán játszik majd.
A G3 gitárosturné alapítójaként és a Chickenfoot tagjaként is ismert amerikai zenész, Joe Satriani Kenny Aronoff dobossal (John Fogerty), Bryan Beller basszusgitárossal (The Aristocrats) és Rai Thistlethwayte billentyűssel (Thirsty Merc)...
IV. Dirty Black Summer Tribute Fesztivál -” napos Tribute...
"Egyre népesebb a hazai tribute bandák tábora, akik közül most hat különböző stílusban utazó csapatot mutatunk be, kik legközelebb a Dürer Kertben további 10 zenekar társaságában, 3 helyszínen lesznek láthatóak augusztus 14-én és 15-én a Dirty Black Summer Tribute Fesztiválon. VOLBAND Egyből a mélyvízben Míg vannak, akik akár évekig is készülnek egy projektre, ezek a srácok azon vették észre magukat egyszer csak, hogy pár próba után már...
Az Arkona fog a Delain előtt játszani ősszel Budapesten
Ahogyan arról már korábban hírt adtunk, február 22-én jelent meg a 4 új dalt és 10 koncertfelvételt tartalmazó Hunter’s Moon című DELAIN EP, a holland szimfonikus metal zenekar ősszel pedig útra indul Európában. A The Masters of Destiny Tour budapesti állomása november 24-én lesz a Barba Negra-ban. A körút, így a hazai buli különleges vendége az ARKONA lesz. Az orosz folk metal csapat bő egy év után tér vissza Budapestre. ARKONA - Vozrozhdenie (Official Lyric Video) |...
Steven Wilson – Áprilisban budapesti fellépés
Steven Wilson, a négyszeres Grammy-jelölt hangszer virtuóz zenész-producer, aki ráadásul az egyik legkeményebben dolgozó művész a zeneiparban, bejelentette, hogy 2016-ban is folytatja márciusban megjelent és rendkívül népszerű Hand. Cannot. Erase. albuma koncertturnéját Európában. Most első alkalommal, Steven Wilson 2016. április 22-én Budapesten is látható lesz a RaM Colosseum színpadán! A turné a 2013-as The Raven That Refused To Sing című, óriási sikerű harmadik szólóalbum koncertkörútjának nyomában jár,...

















