Crossholder: Élménybeszámoló más időpontban!
A Crossholder túl van az ötödik thaiföldi koncertjén. Péntek este a bangkoki Immortalban léptek fel és a hazaküldött fotók és rövid beszámolók alapján olyan sikerekben van részük a messzi távolban, ami örökre meghatározó lesz a számukra. A fogadtatás, amiben kint részük volt, messze meghaladta az elképzelésüket. Az emberek nyitottak az újra, a friss hangokra, a jó zenére. A Crossholder jövő héten újra magyar földön lesz és június 10-én pénteken...
Elmarad a Paul Gray emlékest
A korábban meghirdetettekkel ellentétben június másodikán mégsem lesz megtartva a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán Paul Gray emlékest. A fellépők és a szervezők technikai okokra hivatkozva mondták vissza az eseményt.
Tankcsapda – Elkészült a klip
A Hungaroring 13-as kanyarjában, 13 ezer ember előtt ért véget a tavaszi Tankcsapda turné, de máris munkával folytatják a debreceni zenészek. Pár napja rögzítették az Új nap vár című dal klipjét, amely a Minden jót album harmadik legsikeresebb felvétele. A végeredmény még meg sem született, de már megvan az egyik legnagyobb különlegessége, amely a forgatókönyv születéséből származik. A zenekar pályázat keretén belül választotta ki a történetet, egy...
II. Rockforever horgászverseny és fesztivál
A II. Rockforever horgászversenyre bárki jelentkezhet, aki kedvet érez magában, hogy családias környezetben, baráti légkörben, ismert és elismert rockzenészekkel együtt horgászattal eltöltsön egy kellemes napot. A nevezési díj 10.000,-Ft/fő, mely a következőket foglalja magában: egész napos napijegy 2 botos horgászathoz, ebéd, induló horgász csomag (praktikus horgászfelszerelések, etetőanyag, stb.), belépőjegy az esti koncertekre, jó hangulat, sör, stb. Kísérőknek nincs nevezési díj a versenyre, de a versenyen való megjelenés kizárólag a koncert jegy megvásárlásával lehetséges, mellyel a napközbeni programokon...
Queen-tage: Debütál a Queen emlékzenekar
Kedves Queen Rajongók, nagy öröm számomra hogy bejelenthetem a Queen-tage létrejöttét! Ez a kizárólag Queen dalokat játszó zenekar sokat váratott magára. Ennek a várakozásnak az oka éppen a Queen iránti őrült rajongás és szenvedélyes tisztelet volt. Egyszerűen elég tapasztalatot akartam gyűjteni, mielőtt hozzákezdek. Aztán találnom kellett néhány társat, akik ugyanígy gondolkoznak. Szerencsére az emlékek mélyéről előbukkant a Megin’ Péntek trió. Majd színházi szerep révén egy kiváló és mindig...
A Soilwork és a Hypocrisy ex-gitárosa a Slytract új...
A Slytractből Melegh B. Gábor gitáros/énekes szolgált új hírekkel a bandáról és a hamarosan érkező második albumról. ”Az augusztus 5-én megjelenő Existing Unreal egyik dalában Andreas Holma szólózik egyet, mint vendégzenész. Holma-t a Hypocrisy és a Soilwork zenekarokból ismerhetitek, előbbinek kezdetben turnégitárosa, később tagja volt (2005), utóbbinak pedig turnégitárosa. Andreas, Gáborral már korábban kapcsolatban állt, így adta magát a felkérés. Mivel tetszett neki az új Slytract nóta, gyorsan...
Suicide Rockers – Hírek
Tarcsai Ádám a Bloody Rootsból való kiválásával megalapította a modern amerikai rockot játszó Suicide Rockers nevű zenekarát. Olyan zenekar tagokat akart találni, akivel zeneileg, és minden téren egy hullámhosszon van. Hihetetlen gyorsan meg is találta a megfelelő embereket, akikkel úgy érezte együtt tud működni. A kompatibilitás meg is látszik az első rögzített dalukon, amit két hete publikáltak "Show Another World" néven. Hamarosan jön...
VI. Ráckevei motoros találkozó
"Szeretettel várunk mindenkit az immáron VI. alkalommal megrendezésre kerülő Ráckevei Feketeholló Motoros találkozóra, ami a Ráckevei hév végállomásától pár száz méterre az Aqualand Termálfürdő mellett, a volt autósmozi területén kerül megrendezésre! A VI. Ráckevei motorostalálkozó, belépő karszalagjával rendelkezőknek a találkozó ideje alatt a Ráckevei AQUALAND TERMÁLFÜRDŐ, a fürdő belépőjegyének árából 10% kedvezményt biztosít! Külföldi és OT rendszámos motorral érkezőknek a találkozóra a belépés ingyenes! 26. Csütörtök...
GYÁR Fesztivál – Miskolc: Egyetemváros (2011.08.18-20.)
2011. augusztusában ismét megrendezésre kerül a GYÁR Fesztivál, a megszokottól eltérően azonban idén nem a régi Vasgyárba, hanem az Egyetemvárosba kell ellátogatniuk a fesztiválozni vágyóknak. A háromnapos rendezvény olyan fellépőknek ad otthont mint a svéd Soilwork, a wales-i Skindred, vagy magyarok közül a Road, a Kowalsky meg a Vega, a Fish!, a Road, a Paddy and the rats vagy a Subscribe. További fellépők és részletes program hamarosan, ...
Virgo lemezbemutató – 2011.06.25. Dürer kert
A 2007-ben alakult Virgo elérkezettnek látta az időt,hogy előrukkoljon első lemezével. A kezdetben Placebo, Garbage és Muse feldolgozásokat játszó zenekar hamar megtalálta a saját stílusát és sorra adta a sikeres klubkoncerteket Budapesten és vidéken egyaránt. 2009-ben leforgatták első profi klipjüket, amire nem csak a Magyar Rock TV kapta fel a fejét, hanem egy angol promóter is. Igy az elkészült lemezből egy példány biztosan a szigetországban fog landolni. A...

















