ROMANTIKUS ERŐSZAK : A Szabadság, szerelem! turné a Club202-ben...
hazafiak és honleányok kedvenc zenekara, a Romantikus Erőszak tavaly év végén egy Petőfi Sándor versmegzenésítéseket tartalmazó albumot jelentetett meg, amely a Mahasz lista élbolyába is felkerült. A lemezhez kapcsolódó tavaszi hadjárat április 10-én érkezik majd a Club202-be. Az idén már 21 éve működő nemzeti rock banda 2003-ban lépett fel először az akkor még Wigwam névre hallgató klubban és az azóta eltelt tucatnyi évben számtalanszor átszottak a kultikus budai rock...
The Bedlam – Turné a Tankcsapdával
Két fontos hírt tett közzé minap az immáron húsz éves Tankcsapda zenekar:
Az egyik friss info a hamarosan kezdődő tavaszi turné vendégzenekaraival kapcsolatos: a Nem Hagylak El 2009 Turné vendégzenekara a Tankcsapdával egy időszakban, az az a szintén nagyjából húsz évvel ezelőtt alakult BEDLAM lesz.
Az elmúlt sok év passzivitása után gyakorlatilag az eredeti felállásában újra összeállt zenekar zenéje már a kezdeti években is megelőzte a saját korát.
Izgalmas zenei kirándulás lesz...
Előkarácsonyi Metal Est a győri Subway ToRock Pubban
Ismét megmozdulni látszik a győri metalélet, legalábbis ami a feltörekvő bandákat illeti. A győri Subway ToRock Pubban december 19-én előkarácsonyi Metal Estet szerveznek, ahol is egy ingyenes zúzásra várnak mindenkit szeretettel. A fellépők sorát erősíti a csornai Decaying Incest, akik a második lemezükön dolgoznak, a győri Inhalator, kiknek nemrég jelent meg bemutatkozó klipjük, és a szintén győri Dead Man's Bitches, akik októberben egy EP-vel rukkoltak elő. A győrieknek...
Győrben újra szól a metal – Whore-Zone & Decaying...
Szerencsére nincs még minden veszve Győrben, így a metalrajongók október 11-én kitombolhatják magukat a FlashBack Sörözőben. A győri Whore-Zone és a csornai Decaying Incest zenekar koncertjére lehet ellátogatni ezen a napon, és a belépő igazán rockerbarát, hiszen a becsületkassza elvén működik. Aki Győrben két óra tiszta metalzenére vágyik, semmiképp se hagyja ki ezt az estét. 19:30 - 20:30 Whore-Zone Thrash és kocsmacore 21:00 - 22:00 Decaying Incest zenekar -Thrash-metal A koncert Facebook...
A Rock & Roll két oldala – Totem, Bad...
Mindkét „oldal” főszerephez jut a Crazy Mama Music Pubban. Pénteken a már eltökélt zenészeké (Totem & Bad Strike & Black Diamond), míg szombaton az önjelölt sztároké és a szerepléstől sem megrettenő rajongóké lesz a színpad!
2009.06.26. péntek
Három, a rock zene világában már elég tapasztalatot szerzett banda, a Totem, a Bad Strike és a Black Diamonds szórakozta pénteken a nagyérdeműt. Rock, blues, rock ’n roll és heavy metal, saját és feldolgozás...
Aborted – A belga banda is fellép a Dürer...
Termination Redux címmel január 8-án jelent meg a belga Aborted új EP-je, melyet a 20 éves jubileuma alkalmából dobtak piacra. A címadó dalhoz klipet is készítettek. Azt pedig ne feledjétek, hogy január 24-én a Dürer Kertben megrendezésre kerülő Death By Metal Vol. 2. fesztiválon a kanadai Kataklysm, a görög Septicflesh és 28 hazai csapat társaságában a belga Aborted is fellép majd. A koncert Facebook oldala Így fest a Death By...
S8 Underground Club – Tavaszi zúzós hétvége Undergrond Thursday...
Ha úgy érzed ismét egy hétvége záráshoz érkeztél és belefásultan sikerült félig-meddig visszacsöppeni a hétköznapokba tarts egy kis meghosszabbított hétvégét velünk! Az S8 Underground Club szeretettel nyitja ki kapuit egy csütörtöktől kezdődő metálzúzásba hajló esti programsorozat keretében. Ennek örömére vetkőzd le a munka utáni fáradtságot, s vezesd le a feszültséget néhány korsó sör mellett és a választékos muzsika hatására.
Undergrond Thursday – S8 Underground Club
Csütörtökön a gitárszólóké a főszerep egy...
Míg csillaggá nem lesz életed- Siklósi Örs emlékkoncert
Jövő hét vasárnap lesz a Budapest Parkban, a februárban tragikusan fiatalon elhunyt Siklósi Örs emlékkoncertje. Az eseményen az AWS zenekar jelenlegi és korábbi tagjai mellett rengeteg zenész is fellép majd és egy-egy dal erejéig megemlékezik majd Örsről. A koncerten fellépő zenészek:Aurevoir. zenekar
Áron András Apey - Lazarvs/Trillion
Bodor Máté - Alestorm
Csongor Bálint - Subscribe/Useme
Diószegi Kiki - Down For Whatever
Egyedi Péter - Óriás/Mmamt
Ersch zenekar
Gere Dorottya - I’m Dorothy
Gordan Julian - Phrenia
Halász Ferenc...
Elkészült a Steroid zenekar első lemeze
A 2005. decemberében alakult Steroid zenekar megjelentette első, debütáló korongját Első Dózis címmel. Ingyenesen letölthető a teljes lemez a zenekar weboldaláról. 2004–ben kezdtek el közösen zenélni, akkor alakították meg a Sárkányszív nevű formációt ám 2005 elején feloszlottak. Néhány tagcsere, névváltás és újraszervezés után 2005. decemberében alakult a végleges felállás: Sáfár Krisztián (ének, gitár) Várszegi Attila (szóló gitár) Csontos Péter (basszus) Gyetvai Dániel (dob).Ahogy minden zenekar, ők is feldolgozásokkal kezdték,...
Cinema Rock Cafe – Tribute Buli: Joan Jett, Led...
Eljött a pillanat, mikor egy Joan Jett-re emlékeztető csaj mikrofont ragad és Pretty Reckless számokat ont magából, mellette egy Taylor-szőke ősrocker ifjú hölgy tépi le a fejeteket Joan Jett slágerekkel. S aki a lányokat karjára ölti nem más, mint a Led Zeppelin! Feledhetetlen slágerek, a rockzene hőskorából és napjainkból egyaránt - a zenei kultúrát tiszteletben tartva és ápolva. Fiatalos lendülettel igényes környezetbe ültetett fergeteges hangulat várja mindazon vendégeket, akik...


















