Korábban már bemutattuk a budapesti illetőségű, ám Michele személyében olasz származású énekessel, valamint a Subliminal Merger dobosával, Kristóffal munkálkodó Kvantum Tarantula zenekar első videoklipjét. A kisfilmet idén nyáron rögzítették a Trafik Klubban, és egy Megadeth feldolgozásra, a She Wolfra készült. A metalban utazó zenekar az év elején jelentkezett bemutatkozó EP-jével, melyet márciusban, a Keleti Blokkban be is mutattak. A bemutatkozó EP-n két feldolgozás is szerepel, a Metal Thrashing Mad az Anthraxtől és a Nazi Punks Fuck Off a Dead Kennedystől. A banda ezután egy szöveges videó kíséretében a Wrong Love című dalt mutatta be, de már a következő kislemez sem várat magára sokáig. A banda november 22-én, a Trafikban lép majd fel. A lazán csak Bad Mother F*cker’s Night névre keresztelt estén két másik banda is szórakoztatja majd a nagyérdeműt: egy fiatal tehetséges csapat, a Crash Course és a nemrégiben második albumával jelentkezett Steroid. A buli este 21 órakor kezdődik és a belépő mindösszesen 500 forint lesz!A friss hírek miatt is érdemes lesz a zenekart Facebook oldalát figyelni.
Kvantum Tarantula – Koncert a Trafikban – vendég: Crash Course & Steroid
0

Friss hírek
Coroner: októberben Budapesten a technikás thrash metal úttörői
Igazi underground zenei szenzációkkal is készült a jubileumi évre az idén 30 éves Concerto Music: október 8-án például a technikás és progresszív thrash metal...
A brutális deathgrind úttörője, a BRUJERIA Budapestre érkezik
2027. március 17-én az Analog Music Hallban lép fel a mexikói-amerikai extrém metálzenekar. A kartellek, a drogkereskedelem, a rituális gyilkosságok és a mexikói folklór...
Új oldalát mutatja meg A Király Halott. Itt a „Változnék”
Friss dallal jelentkezik A Király Halott. A 2017 óta aktív zenekar a „Változnék” című szerzeményben a korábbiakhoz képest hangsúlyosabb szerepet szán a popzenei elemeknek. A...
Thy Catafalque és Lazarvs a Budapest Parkban
Szeptember 30-án külföldi turnéik után a Thy Catafalque és a Lazarvs közösen lépnek a Budapest Park színpadára A tavaszi Európa-turné után idén utoljára érkezik...
A Motionless In White 2027-ben visszatér Budapestre
A Chris Motionless vezette zenekar 2025-ben már bizonyította a magyar közönség előtt, hogy koncerten is elementáris erővel működik. Június 13-án pedig ismét Budapestre érkeznek,...




